Amikor a hatalmi mámor találkozik a társadalom igényeivel

– A héten minden korábbinál élesebb szópárbajokat vívott a házelnök a parlamentben. Előzőleg rekordösszegű büntetéseket is kiszabott. Mindez akár mulatságos is lehetne, de mégis az Országgyűlésről van szó. Mi áll Kövér László magatartásának hátterében?

– Ez a kommunista házmester stílus egyáltalán nem meglepő és nem is áll távol Kövér László személyiségétől. De ne szűkítsük le a helyzetet az éppen aktuális szópárbajokra, a szó elvételére, a rendreutasításra. Tágabb értelemben ugyanis ez pontosan az a fajta politikai stílus, magatartás, stratégia, amit Orbán Viktor hagyományosan követ. A jellemzője az arrogáns fellépés, annak nyomatékosítása, hogy bármit megtehet, nincs semmiféle korlátja, semmilyen normát nem kell betartania. Ebben a szellemben vezeti a plenáris üléseket a házelnök is.

– Ön szerint tehát nem saját intenciói alapján viselkedik így Kövér László?

– Annyiban igen, hogy megy neki, testhezálló, de alapvetően nem az ő döntése. Ha Orbán Viktor úgy gondolná, hogy most nem elég hasznos számára ez a mentalitás, kommunikáció, az a kép, amit mutat, akkor pillanatok alatt meg tudná változtatni. A jelenlegi stratégiájába azonban ez teljesen beleillik. Az, hogy a parlamentet megfosztotta minden komolyan vehető szerepétől, kormányzásának lényegét tükrözi: az egyeduralmat szolgálja. Nincs szüksége hozzá ténylegesen működő parlamentre sem, azt tehát ki kell üresíteni. Ehhez pedig tökéletesen megfelelnek az ismétlődő cirkuszok és megfelelő személyiség Kövér László is. Tehát hadd csinálják.

– Mit kellene tenniük ebben a helyzetben az ellenzéki pártoknak? Egyáltalán volna lehetőségük bármire?

– Tulajdonképpen nem. Néhány évvel ezelőtt, amikor látszott, hogy ez lesz a dolog vége, az is felmerült, hogy az ellenzéknek ki kellene vonulnia a parlamentből. Így de facto kommunikálhatták volna, hogy ebben a rendszerben nincs lehetőség valódi Országgyűlést tartani. Lehet, hogy ez annak idején jó üzenet lett volna, most azonban, hogy sok évet végigbohóckodtak, már nincs súlya és értelme. A jelenlegi állapot talán még a kisebbik rossz, hiszen a vitákból lehet híreket generálni, s nagy port ver fel, ha Kövér milliókra büntet egy képviselőt. Ez a műsor most több mint a semmi, ezzel kell beérniük.

– Kövér László folyamatosan a házszabály rendelkezéseire hivatkozik, mintha annak olyan súlya lenne, mint a Bibliának.

– Az előírásokat természetesen mindig úgy értelmezi, ahogyan akarja. Amúgy pedig régóta nyilvánvaló, hogy a Fidesz a szabályokat bármikor a saját céljainak és érdekeinek megfelelően alakítja. Egy tudatosan és következetesen normaszegő politizálás szempontjából teljesen irreleváns, hogy van-e házszabály, vagy nincs. Ugyanez érvényes persze még az alkotmányra is.

– Mi következik abból, ha a normákat gond nélkül meg lehet szegni?

– Olyan önkényuralom, ami most van. Ennek a rendszernek jelenleg – úgy látszik – nincs ellenszere. Nagyon nehéz megmondani, hogy ez meddig tart és hová fajul. Most azonban Orbán uralma stabil, így nem is nagyon lehet ellene mit tenni.

– Jövőre választás lesz. Ezzel meg lehet változtatni az önkényuralmat?

– Jó lenne, de szkeptikus vagyok. Tartok tőle, hogy nem. Biztos, hogy nagyon nehéz lesz.

– Ahol a szabályokat egyetlen cél érdekében hozzák, milyen lehetőségei vannak a másik oldalnak?  

– A lehetőségei arra korlátozódnak, hogy amíg viszonylag toleráns a diktatúra, addig hangot adhat a kifogásainak és kifejezheti nemtetszését. De csak ennyi.

– Ebből egyenesen következik az a kérdés, hogyan jutottunk egyáltalán idáig? 

– Ez jó kérdés és hosszan lehetne elmélkedni róla. Röviden annyit, hogy a központosított egyeduralom iránti tiszteletnek, a paternalista állam iránti nosztalgiának, valamint a tanult tehetetlenségnek nagy hagyományai vannak a magyar társadalomban. Ezt pedig egy olyan tehetséges politikus, mint amilyen Orbán Viktor, nagyszerűen ki tudja aknázni. Az iménti ismérvek mintegy száz-kétszáz éve a magyar társadalmi mentalitás szilárd részei. Aki élni akar velük, annak ez jó terepet kínál. Ha pedig elég ügyes, akkor tud is élni a lehetőséggel.

– A Fidesz nem így indult, de hogyan jutott ide? Orbán már akkor is kiszámolta, hogy ez lesz a vége?

– Ez nem így működik. El tudom képzelni, hogy a '89-'90-es Orbán Viktor egy őszintén, radikálisan, liberális beállítottságú ember volt. Persze azt is lehetett róla tudni, hogy első számú prioritása a hatalom. Ha egy liberális politikával és Soros György támogatásával sikerült volna kialakítania egy erős hatalmat, akkor most egy liberális, Soros György támogatta országban élnénk. Ami persze némi fogalmi ellentmondás, mert a rendes konzervatív liberalizmus olyan fajta kormányzást jelent, ami nem igen fér össze Orbán mentalitásával. A lényeg az, hogy nem így képzelte, de így alakult. Végül is a személyes hatalmi ambíciói találkoztak a magyar társadalmat régóta meghatározó igényekkel.

– Vagyis kihasználta az adódó kedvező pozíciókat?

– Így is lehet fogalmazni, hiszen egy politikusnak éppen az a dolga, hogy felismerje és ki is használja a lehetőségeket. 

– Vagyis így lett a liberálisból egy konzervatív, keresztény ember? 

– Hogy milyen ember lett, nem tudhatom. Az tény, hogy ezt a szerepet játssza és ez az imázsa. Megítélésem szerint a '90-es évek közepén jó, bölcs és társadalmi szempontból pozitív lépés volt, hogy az MDF széthullása után elfoglalta a polgári közép területet és azt erősítette. Ha tovább is viszi és egy polgári, konzervatív, parlamentáris, demokratikus rendszert teremt, az jó lett volna a magyar társadalomnak. Már tudjuk, nem így történt.

– Ezek után tehát számíthatunk további „cirkuszokra” a parlamentben?

– Biztosan. Sőt, ez még fokozódni is fog, ahogy közelednek a választások.