Amiről Müller Cecília hallgat: kozmetikázhatják a koronás áldozati statisztikát – Erről vallott egy elhunyt rokona

Cikkünk megjelenése után, egy szintén vidéki idősotthonban elhunyt ápolt rokona kereste meg szerkesztőségünket, mondván, már várta a lehetőséget, hogy elmondhassa a történetét. Eddig nem tudta rászánni magát, hogy elmesélhesse, milyen körülmények között darálta be a rendszer a vírusfertőzés után elhunyt édesapját, aki – állítása szerint – ráadásul a mai napig nem került be a kormány jegyezte operatív statisztikába, a koronavirus.gov.hu oldalára sem. Pedig az intézményt elért vírusfertőzött áldozatok közül elsőként hunyt el a beteg.

A név és a helyszín mellékes, az időpont és az állam apparátusi hozzáállása a lényeges a történetben. Főként, hogy mindez a járvány kezdeti szakaszában történt, amikor még tartott a kormányzati félrebeszéd a körülmények bagatellizásával.

Az intézet első „covidáldozatának” rokona azzal kezdte a történetét, hogy sajnos előbb tudott a fertőzésről, mint maga az idősotthon személyzete, ahol az apját ápolták. Március végén, az intézményben élő személy a Fejér megyei kórházba került egy korábban, ott elkapott fertőzés miatt, mivel súlyosbodott az állapota. Több utat is megjárt a kórház és az idősotthon között – nem saját akaratából.

Ekkoriban zajlott az országos kórházi ágyfelszabadítás, ráadásul bizarr módon, éppen a járvány várható áldozatai miatt. A nevezett helyen, éppen a belgyógyászat kiürítését végezték, amiről utólag kiderült, hogy az onnan átküldött betegek egy része már koronavírusos volt – folytatta történetét a fiatalasszony. A központi parancs miatt, a környező falvakba küldték haza a kórházból a betegeket, akik akkor már hordozhatták a vírust – édesapját értelemszerűen az addig is otthonául szolgáló idősotthonba. Úgy tudja, hogy a kórházban ekkor még nem történt sem szűrés, sem tesztelés, mivel még a járvány korai szakaszában jártak és csak a központilag elrendelt előkészületek zajlottak a megfelelő szabad ágyszám biztosítására.

Édesapja visszakerült az idősotthonba. Itt már elkülönítették, mivel fertőző betegséggel kezelték a kórházban, ahol a kórteremben akkut köhögéssel, potenciálisan fertőző ágytársai is voltak. A fiatalasszony a visszaszállítás után meglátogatta az idősotthonban. Ekkor még nem tudtak a koronavírus-fertőzésről. Az intézeti elkülönítés egy kiürített szobát jelentett, az addig ott lévő ápoltakat más helyiségekbe osztották szét, a személyes holmijuk viszont bent maradt. A védőfelszerelés, amit a látogatáshoz kapott, egy hajhálóból, egy pár műanyag hajfestőkesztyűből, valamint egy sebészmaszkból állt. Védőruhaként egy hátul összeköthető szimpla köpenyt kapott, aminek a belsejében szerepelt az eredeti tulajdonos nővér neve. Ezt követően, tíz fölé emelkedett a karanténba zárt fertőzött ápolószemélyzet száma is. Mindez az intézetben – mint később kiderült – utolsó látogatásakor, április 3-án történt. Ekkor még nem derült ki, hogy az apja koronavírus-fertőzött, akkut húgyúti-fertőzéssel kezelték.

A 68 éves beteg belázasodott, ismét visszaszállították a városi kórházba, ahol már azonnal „covidosztályra” került, még a telefonon érdeklődő lányának sem adtak ki információt az állapotáról. A személyes látogatás pedig ekkor már tiltott volt. Mindössze annyit közöltek vele, hogy felsőbb utasításra, egészségügyi információt nem adhatnak ki, az apja ugyanúgy tüdőgyulladással fekszik a kórházban, mint annak előtte, a covidtesztelést elvégezték, aminek az eredményéről később tájékoztatják – történt mindez április 10-én. Ezt követően, a fiatalasszony értesítette az idősotthont, hogy koronavírus-fertőzés lehet az intézetben.

Másnap, április 11-én, hatósági megkeresés alkalmával, közölték vele, hogy mint fertőzésgyanús kontaktszemélyt, karanténba kell, hogy helyezzék, amint tették ezt az idősotthonban a beteggel feltételezett kapcsolatba került ápolókkal is. Ennek következtében, az intézet egy másik épületében dolgozó szakápolókat osztottak be túlórázni, hogy el tudják látni a gondozottakat. Információi szerint, az érintett ápolókon kívül, mindössze az édesapjáéval szomszédos szobák lakóit tesztelték a nagyszámú intézményből, holott az idős elhunyt mellett, mint pelenkázott – a nővérek által –, hasonló állapotú ellátottak s nem a szomszéd szobába áthelyezettek fertőződhettek elsősorban.

Arról nem is beszélve, hogy az intézet egy-egy folyosóján nagyjából tíz szobában három-négy idős embert ápolnak, ellátásukra az épületben két-három közös zuhanyozó- és vécéhelyiség tartozik. Arról nincsenek információk, hogy az intézet teljes létszámának tesztelése megtörtént volna. A fertőzésgyanús személyek szeparálására, külön étkezést biztosító helyiségekre sem kialakítható tér, sem megfelelő számú személyzet nem állt rendelkezésre. A szobáikban pedig nem volt asztal és szék, amihez leülhettek volna enni, hogy elkerülhessék az étkezésre szolgáló nagy közös tér fertőzésveszélyét.

A kórházban immár koronavírussal kezelt édesapjáról ekkor kapott utoljára hírt. Legközelebb április 14-én keresték, hogy a halálhírét közöljék.

A történet fontos tapasztalataként említette még, hogy mind az intézetben, mind a kórházban emberfeletti erőfeszítéssel igyekeznek megfelelni egy olyan feladatnak, ami emberi körülmények között – a központi utasítás értelmében – szinte teljesíthetetlen. Azt viszont a mai napig érthetetlen és mélyen embertelen gyakorlatként értékeli, hogy a vírus következtében elhunytak listáján miért nem szerepel az elvesztett hozzátartozója, holott mind a népegészségügyi hivatalnál, a megadott zöldszámon, a kórházban, mind a koronavirus.gov.hu oldalon próbált utánajárni. Annyi felvilágosítást kapott mindössze a kórháztól, hogy onnan továbbították az esettel kapcsolatos információkat, de arról fogalmuk sincs, hogy „odafenn” ezt ki dönti el, hogy ki és milyen alapon kerül a statisztikába és ki nem.

A beteg a kórház covidosztályán és koronavírus-fertőzöttként halt meg. A kórházi patológus tájékoztatása szerint, a covidos elhunytakat nem boncolják. Mindez két hete történt. A járvány a kormány utasítása szerint, egy hét múlva tetőzik.