Antal Attila: nem arra kellene játszani, ki húzza előbb félre a kormányt (2.rész)

Ön szerint lenne olyan a holdudvarban, akinek a léte és a jóléte Orbántól függ, a Fidesz vezető embere, és „dezertálna”?

Ez nyilván függ attól, hogy milyen a mostani mentális állapota a Fidesznek, és főképp a miniszterelnöknek. Ha ő ezeket az embereket össze tudja tartani úgy, ahogy eddig összetartotta, van hozzá mentális kapacitása, akkor ez valószínűleg nem fog menni. Azért nem, mert olyan erős szálak és gazdasági potenciál van az ő oldalán, amelyekkel ha nem is mostanra, de ’22 utánra jelentős dolgokat tud ígérni. Ezzel pedig a mostani status quot fenn tudja tartani. Ugyanakkor szerintem a status quonál is fontosabb, hogy az Orbán alatti perspektívikus politikusok és a gazdasági vezetők látják-e benne azt, hogy tovább viszi a lendületet.

Látják-e azt, hogy ha nem is tíz év, de még egy ciklus van a történetben. Ezért mondtam, hogy itt hűségeskük vannak. Itt a szereplők egymásra licitálnak, próbálnak pozícióba kerülni. Pontosan amiatt, hogy Orbán lássa, egyáltalán van még kire támaszkodnia, és, ha ’22 megnyerhető nekik, akkor ez egyfajta versenyként is felfogható. Ebben a helyzetben azért a társadalom sérül. Például a járványhelyzet kapcsán azért nem bevezetni egyébként szükséges és észszerű járványügyi intézkedéseket, mert egy-két százalékot lehet veszíteni vele, az nagyon felelőtlen dolog.

Sajnos azonban ezt látjuk. Azt nem tudom, hogy lesznek-e dezertálások. Az orbáni politika nyilvánvalóan azon dolgozik, hogy semmilyen kibeszélés ne legyen, de nem hiszem, hogy mindenki egyformán tudja hozni azt a szintet, amit Orbán elvár. Mert lehet, hogy Orbán el tudja zárni magát a valóságtól, de egyéni képviselői, a fideszes talpasok benne élnek. Ők szembesülnek a valósággal, és nem csak a számokat látják az orbáni fellegvárban, vagy az elefántcsonttoronyban. Persze, azért Orbán is érintkezik a valósággal, de nem úgy, mint ők. A valóságot a miniszterelnöknek inkább leképezik. Viszont azokra biztos hatással lesz, akiknek a szemébe mondják, hogy ezt már nem kéne csinálni, nem így kéne csinálni, nem így kéne kommunikálni,. Ők el fognak bizonytalanodni.

Egy másik aspektus is van, mégpedig az, hogy az orbáni figyelem most több irányú. Alapvetően európai téren, az Európai Parlamentben akarja felépíteni a Néppárttal versengő jobboldali radikális erőt. Ez pedig sok erőforrást leköt. Orbán figyelme megosztott, úgy tűnik, az utóbbi időkig elsősorban ezzel volt elfoglalva, és „bedobta a gyeplőt” a hazai belpolitikai viszonyrendszerben a saját embereinek. Persze, azért itt is jelen van, de sok jel mutat arra, hogy elfoglalt az európai perspektívákkal. Úgy tűnik, egy közép-európai integrációs kiindulópontban gondolkodik. A kérdés az, hogy mennyire tudja behozni majd ezt a kampányba, vagy egyáltalán be akarja-e hozni abban a rossz gazdasági és járványhelyzetben, amiben rezonálni fog a kampány. Ahogy az is kérdés, hogy a kampányban fel fog-e majd futni, mit jelent majd a magyar választók számára. Több vasat tart a tűzben. Azt nem tudni, hogy ezt a rendszere bírja-e.

Ön szerint végül mégis igaza lesz Popper Péternek, aki azt mondta Orbánról: „a sors megadta neki a ritka lehetőséget, hogy sarokkő lehetett volna a magyar történelemben. De ő pénzt akart keresni. Népvezér akart lenni. Tündökölni akart az emberek felett. Ezt is megkapta. Látni fogjuk még, amint eldobott kőként, az út szélén hever…”.

Baloldali, ellenzéki emberként ez kedves látvány lenne, politikai győzelemmel is felérne. Ám azt is látni kell, Orbán a rendszerén keresztül annyira hozzákötötte önmagát az ország sorsához, hogy azt társadalmi károkozás nélkül nagyon nehéz lebontani. Ezért lenne fontos gondolat, hogy az ellenzéki és a mostani kormányoldal ne idegenedjen el egymástól. Ki kell alakítani azokat a kommunikációs utakat, megteremteni azokat a lehetőségeket, hogy tudjanak egymással beszélgetni.

El kell oda jutni, hogy egy kormányváltást ne kelljen az éppen ellenzéki pozícióban levőknek rendszerváltássá formálni. Ne érezzék úgy, hogyha ők egy sima kormányváltásban gondolkodnak, akkor nem fognak tudni kormányozni, mert ott van a mélyállam, a beágyazottság, a gazdasági hatalom az alapítványi rendszer, stb. Orbán annyira beásta magát és az ő hatalmi körét a magyar közjogi, politikai és gazdasági struktúrába, hogy megkerülhetetlen. Valóban sarokkő akar lenni, csakhogy egy demokratikus berendezkedés nem arról szól, hogy egy aktuális politikai kormányzat elmozdíthatatlan és kimozdíthatatlan.

Akkor mit tehet az ellenzék?

Szerintem az, hogy az ellenzék víziót, alternatívát, több mint kormányváltást ígér, az a potenciál, az a lehetőség. (Egyébként Orbán is ezt csinálta 2010 előtt.) Ez sok mindenre predesztinálhatja, hiszen a klímaválságtól kezdve, az EU sorsáig vannak olyan pontok, amikre kellene, hogy közös válaszaink legyenek. Egyszerre kellene két nagyon nehéz feladatot megoldani: egyrészt kialakítani egy saját koncepciót, másrészt nem elidegeníteni minden tekintetben a másik tábort. Azt az ember belátja, hogy nehéz a másik helyett is okosnak lenni, de a politikai hátországok között azért lehetne ilyen típusú diskurzusokat folytatni. Lehetne ezt működtetni.

Véleményem szerint az ellenzék nem teheti meg, hogy azt mondja, a Fideszt, mint olyat be kell szántani. Az azonban más kérdés, hogy mit lehet tenni az Orbán-rendszerrel. Ha kormányváltás lesz, azt nyilvánvalóan joggal ki lehet jelenteni, ha nem lesz rendszerváltás, az ellenzék nem fog tudni kormányozni. Vagy legalábbis vért fog izzadni, hogy kormányozni tudjon. Ha többségben lesz is, pont olyan lesz, mintha kisebbségi kormányzati struktúrát vezetne. Pontosan amiatt, hogy az Orbán-rendszer sok mindent magához láncolt, a kétharmaddal nagyon sok mindent bebiztosított és bebetonozott magának. Esztergomi szituáció lenne országosan, csak még annál is brutálisabb, mert nem csak a szemétszállításról, hanem egy országról van szó. Egy ilyen patthelyzet a Fidesznek sem érdeke.

Az új kormánynak a rezsicsökkentéstől kezdve, a közműszolgáltatásokig nagyon sok mindent újra kéne gondolni, csakhogy az Orbán-rendszer annyira mélyre ment, hogy egy lépésben – egy kormányváltással – nem lehet leváltani. Márpedig ha beássa magát a rendszer, befeszül az orbáni hatalom, és rendszerváltásra van szükség, akkor annak beláthatatlan következményei lesznek. Én ezért mondanám azt, hogy nyitva kell hagyni kapukat. (Itt nyilván nem az Orbán-rendszerre gondolok.) Nem szabad minden tekintetben elzárkózni attól az óriási tábortól, amit az Orbán-rendszer működtetni tud, és tűzzel-vassal maga mögé tud állítani. Szerintem nem zárkózhat el ilyen szempontból az ellenzék.

Vagy „tetszettek volna forradalmat csinálni”…

Ez is benne van a pakliban, és akkor nyilván kialakulhat egy ellenhatalom. Csak én sajnos azt látom – és a Gyurcsány-film narratívája, az egész behozása a mindennapokba igen beszédes –, hogy a jól ismert hideg polgárháború föl fog forrósodni, annyira egymásnak feszülnek a viszonyok. Egyébként az egészben az az „érdekes”, hogy Magyarország a rendszerváltáskor, ’89-ben sem került kormányozhatatlan helyzetbe. Pedig elég nehéz volt az akkori kormányzás mind Németh Miklós, mind Antall József oldaláról. De a kormányzás valahogy mégis folyamatos maradt. Még a kisebbségi kormánynál, Bajnainál sem volt olyan veszély, hogy alapvetően működésképtelen lesz a rendszer. Az emberek nem szoktak hozzá, semmilyen tapasztalatuk nincs arról, hogy akut kormányválság van, és a kormány alapvető intézkedéseket nem tud megtenni. Ezt szerintem nem tolerálná a magyar társadalom. Ha valaki erre játszik, nagyon helytelen játékot játszik. Én remélem, hogy nem tartunk itt. Bízom benne, hogy Orbán nem akar olyan játékot játszani, hogy „ki húzza előbb félre a kormányt”, az ellenzék, vagy ő. Szerintem biztos, hogy ez nem jó forgatókönyv.

(Az első részt itt olvashatják.)