Aszály után vízözön is jöhet – szisztematikusan tesszük tönkre az életterünket

Harkai Péter 2022. szeptember 29. 14:05 2022. szept. 29. 14:05

Sokkal nagyobb katasztrófák jöhetnek, mint amikre csak gondolni mertünk, ha nem kapunk észbe nagyon gyorsan. Erre figyelmeztet a Hírklikknek adott interjúban Ürge-Vorsatz Diana  fizikus, klímakutató, a CEU professzora. Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének egyik alelnöke szerint az egyik legfőbb baj, hogy az érkező csapadékból egyre kevesebbet sikerül megtartani, a földterület, a földfelszín nagy részét lebetonoztuk, letérköveztük, leaszfaltoztuk.

Washingtonban értük utol, mi szólította most a tengerentúlra?

Egy, a környezeti és természeti erőforrásokkal kapcsolatos tudományokkal foglalkozó folyóirat, az  Annual Review of Environment and Resources szerkesztőbizottsági értekezletét tartottuk. A folyóiratunk által publikált főbb tudományos eredményekkel próbáljuk elérni az USA szenátusának tagjait. Azon dolgozunk, hogy az elért szakmai sikereket miként tudjuk a leghatékonyabban eljuttatni a döntéshozókhoz s nem csak az Egyesült Államokban, de minél több országban. Minden évben máshol tartjuk az éves szerkesztőbizottsági megbeszélésünket, most Washingtonra esett a sor. 

Így most munkája révén kétlaki életet él, miután az Országos Meteorológiai Szolgálat átalakításában is tanácsadói tevékenységet vállalt?

Nem tudom, honnan vette ezt a badarságot.

Szeptember végén az MTI hírére hivatkozva, több portálon is megjelent, hogy a technológiai és ipari miniszter „Palkovics áttekintette a folyamatban lévő energetikai és klímapolitikai projekteket Ürge-Vorsatz Diánával, és megállapodtak abban, hogy a HuPCC (Magyar Éghajlatváltozási Tudományos Testület) a minisztériummal együttműködve segíti kialakítani a leendő Országos Meteorológiai és Klímakutató Szolgálat szakmai irányvonalait”.

Akkor innen üzenem a hazai sajtónak, hogy legyenek szívesek leszállni rólam és ne engem használjanak az összes ostoba háborúzásukhoz. Elegem van abból, hogy a cégektől kezdve, mindenféle sajtó, politikai oldal próbál a tényektől fényévekre álló butaságaihoz s egyéb birkózásaihoz használni. Egyébként a magyar klímakutatási kapacitások megerősítéséről volt szó, legyenek szívesek az eredeti forrásokból tájékozódni. 

Örülök, hogy ez szóba került és sikerült a Hírklikk oldalán tisztázni. Beszéljünk jóval égetőbb témáról. Tulajdonképpen mit nevezünk aszálynak, meghatározható-e bármilyen paraméter által tudományosan ez a jelenség?

Ez nagyon jó kérdés, ugyanis nincs tudományos definíciója az aszálynak, nagyon nehéz ezt behatárolni. Az aszály maga nem csupán egy meteorológiai jelenség, nem egy olyan jelenség, amit tudunk mérni például az érkező csapadék ingadozásával vagy a talaj nedvességtartalmával, illetve annak hiányával. Nagyon sok környezeti esemény együtt-hatása kell ahhoz, hogy egy terület állapotát ekként meghatározzuk. Nem igazán lehet mérni a víz- és nedvességdeficit mértékét egy területen, ami aszályként értékelhető. Nagyban hozzájárul az is, hogy miként vannak felkészülve erre, hogyan hagytuk meg a természetnek azokat a vonatkozásait, amikkel védekezni tud az aszállyal szemben. 

Ritkán találkoztunk olyan meleg nyárral, mint volt az idei, miként – ha egyáltalán – lehet erre felkészülni?  

Talán meglepő, de az idei aszály meteorológiai paraméterek alapján nem volt olyan szélsőséges, mint éreztük. Azért tűnhetett ilyennek, mert kaszkádszerűen beindult több szélsőség is s ezek húzták rángatták egymást. Először jött a sokhavi csapadékhiány, utána hatalmas hőség volt, ez még jobban kiszárította a maradék, tárolt talajnedvességet, és emiatt jobban használtuk a maradék vízkészletet is, ami az álló- vagy fővizeinkben és felszín alatti vizkészleteinkben voltak. Mindehhez jelentősen hozzájárult, hogy az elmúlt évtizedek alatt totál kizsákmányoltuk a talajainkat, a földfelszínünket.

Mik ennek a legfőbb hibái? A döntéshozók mindezt sima ködszurkálásnak vélték, elhessegetve a szakmai érveket – egészen mostanáig, amikor már saját bőrünkön tapasztaltuk, hogy nem jut elég víz.

Ami csapadék érkezik, abból egyre kevesebbet sikerül megtartani, a földterület, a földfelszín nagy részét lebetonoztuk, letérköveztük. leaszfaltoztuk. Így sokkal kevesebb nedvességáteresztő terület maradt, a lejutó csapadék pedig ezekről a felszínekről nagyon gyorsan elszökik. Egy évszázada ezzel foglalkozunk, hogy minél gyorsabban elvezessük a leérkező csapadékot a csatornarendszeren, a mocsarak lecsapolásától kezdve, a folyószabályozásokon át, a területeink lebetonozásáig. A másik vétek, amivel a földfelszíni területeinket tönkretettük, hogy minden szerves anyagot folyamatosan és lassanként eltüntetünk a talajból, márpedig főként a szerves anyag tartja meg a talajban nedvességet. Ezzel totálisan meggyilkoltuk a talaj vízmegtartó képességét. A mezőgazdaságban minden évben az összes szerves anyagot, ami terem, az erdészetben pedig amennyit csak lehet, szépen elviszünk, rosszabb esetben elégetünk, semmit sem hagyunk, hogy visszajusson a természet körforgásába. Másrészt folyamatosan bolygatjuk a talajt, s ennek következtében a még meglevő, maradék szerves anyag-tartalom is folyamatosan lebomlik és eltávozik. A szántással pedig a talajfelszín alatt nagyjából harminc centivel egy nagyon zárt réteg alakul ki, ahova ha be is szívódott valami, nincs szerves anyag, ami megtartsa, másrészt olyan kemény alul, hogy elfolyik rajta a víz és nem szivárog a mélyebb rétegekbe. Régen ráadásul még jelentős számban éltek nőttek a mezővédő erdősávok s ezek jelentős mértékben csökkentették még az extrém hőséget is, valamennyire csökkentették a szél erejét, aminek köszönhetően kevésbé száradt ki a talaj. Amit ma egyszerűen kopáran hagyunk, ez is része a történetnek, hogy nincs talajtakarás, amit így egy hőhullám szabadon pusztíthat és turbóval száríthat.

Így milyen természeti és társadalmi körülmények alakíthatnak ki aszályos körülményeket? A teendők feltehetően sokkal összetettebbek, de adódik a kérdés, hogy mindezt egyelőre csak lokális vagy már egyértelműen globális, világméretű problémaként kell-e vizsgálni? 

Mindenképpen ugyanezek a tendenciák tapasztalhatóak világszerte, de az tény, hogy nálunk extrém módon tesszük mindazt, amit az imént felsoroltam. Az elmúlt néhány évben extrém módon betonoztunk, az utóbbi években mi voltunk messze a vezető helyen az EU-ban abból a szempontból, hogy az egy főre esően legtöbbet betonozunk. Abban is vezetünk, hogy a „zöldnegyedekben”, tehát ami elvileg Budapest zöldterülete lenne, ott van a legtöbb talajlefedés és fakivágás, ellentétben például a lakótelepekkel. Ezeken a helyeken irtjuk ki leginkább a természetes növényzetet, tesszük le a legtöbb térkövet, úszómedencét, teniszpályát, garázsbeállót építünk és előszeretettel terítenek műfüvet, ami katasztrófa. Ezeken a területeken természetesen nem ivódik be a csapadék.   

A mezőgazdaságban legalább rá vannak kényszerítve a földtulajdonosok, hogy minderre kiemelt figyelmet fordítsanak?

Egy cseppet sem, ott még extrémebben toljuk ezt az egészet. Európában szinte mi vagyunk az egyik legintenzívebben mezőgazdálkodó ország. Már repülőről is tökéletesen megfigyelhető, hogy mikor érkezünk Magyarország fölé. 

Miről ismerszik meg a magasból az anyaföld?

A földek hirtelen gigaméretűek lesznek. Körülöttünk mindenhol, de még olyan hatalmas országban is, mint Franciaország, sokkal kisebb méretűek a termőföldek, közöttük erdő-, bokorsávok. Olyan mikroklímát teremtenek, ami létfontosságú. Már ez is, a földek mérete is nagyon sokat jelentene az aszályhelyzet kialakulása elleni védekezésben. Ezek a kis mini sávok, felületek hűtenek, valamint nedvessé teszik a levegőt is, sokkal kevésbé hagyják a kiszáradást. Minél több a levélfelület, annál több a helyi csapadék is-

Mindezt más országok már fel- és elismert gyakorlatként használják is?

Most kezdenek erre tudományosan is rájönni, hogy mennyire fontos, a valódi jelentőségét eddig nem mérték fel, hogy a fák, a növények tényleg hozzájárulnak a levegő nedvességtartalmához. Még akár a felhő- és esőképzésben is lehet szerepük. Fő szempont az is, hogy hozzájárulnak a helyi biodiverzitáshoz, ami élőbben tartja a talajt: több a giliszta, a bogarak stb., jobban biztosítja a talaj életét. Ott pedig több a talaj karbontartalma s jobban megtartja a vizet. Tehát sok, direkt és indirekt módon járul hozzá a szabdaltabb földterület az aszállyal szembeni védekezéshez. 

Elég baja van a mezőgazdaságnak Magyarországon, ráadásul rengeteg terület került olyan kezekbe, melyekbe leginkább a földpénz jut, semmint a felelős gazdálkodás igénye. Mit lehetne tenni mindannak, amit felsorolt, a hazai megteremtéséért? 

Alapvetően a földet művelésünkön kellene a legtöbbet változtatni, ez a legfontosabb. Az intenzív szántásos talajművelésről kellene átállni a kevesebb talajmozgatással járó művelésre és a takarónövényezésre. Tehát amikor az év felében nincs bevetve a talaj, akkor ott takarónövényeket kellene alkalmazni. Ez jelentősen megvédené a talajt, és tovább építgetné benne a szervesanyag-tartalmat. Az sem helyes, hogy az erdőkből elvisszük az összes fát. Egy részét ott, sőt, állva kéne hagyni meghalni, mert ott is nagyon fontos, hogy visszamenjen a szerves anyag a talajba, valamint rengeteg életnek ad otthon egy elpusztult fa. Óriási hiba, hogy mindig mindenhonnan csak elvisszük a megtermelt szerves anyagokat, amivel folyamatosan kizsákmányoljuk a talajt.  

Mit tehetünk, tehetünk-e egyáltalán bármit az aszályos idők ellen, vagy azt már tudomásul kell vennünk, hogy a földünket végzetesen elrontottuk és ilyen nyarakra kell készülnünk, mint volt az idei?

Sajnos igen, sőt, még ennél rosszabbakra is készülhetünk. Azt nem mondom, hogy ilyen lesz minden évünk, nagyon reménykedem, hogy az idei tényleg csak egy szélsőséges időszak volt. Az sem kizárt, hogy ez már olyan folyamatok előjele, amik nagyon elszaladtak és sokkal rosszabbak, mint amikre gondolhattunk vagy a tudomány előre jelezni tudott. Ez egyelőre meghatározhatatlan. Az mindenképpen ijesztő, hogy már a második hasonlóan szélsőséges nyarat kellett átélnünk. Még ha kirívó szélsőségként is értékeljük, amik persze mindig voltak s lesznek, akkor is arra lehet készülni, hogy ezek egyre gyakoribbak lesznek és még sokkal rosszabbak jöhetnek. Az sem kizárt, hogy a jövő évben túl sok víz, csapadék, hatalmas áradások lesznek, például az eddigi legszárazabb és legcsapadékosabb évünk pont egymást követte. Az viszont tudományosan bizonyított, hogy ezek a kirívó természeti időszakok egyre sűrűbbek és egyre intenzívebbek lesznek. A megtehető védekezésekkel most kell élni, most kell sürgősen megtenni, mert legközelebb nem kizárt, hogy már késő lesz, kiszárad a termés, nem lesz ivóvíz, nem lesz hűtővíz. Most még szerencsénk volt, mert éppen volt annyi vizünk, hogy hűteni tudtuk például a paksi erőművet. Amennyiben ez fennakad, nem lesz erőmű, elakad az áramtermelés, még légkondicionálni sem tudunk, a hőhullám újabb áldozatokat szed, szinte minden cselekedetünket blokkolhatja az áram hiánya, hiszen az életünk majd’ minden pillanatát meghatározza. Sokkal nagyobb katasztrófák jöhetnek, mint amikre csak gondolni mertünk, ha nem kapunk észbe nagyon gyorsan. Viszont a jó hír, hogy ha ezeket megtesszük – talajtakarás egy részének felbontása és mikroélőhelyek visszaintegrálása az infrastruktúrába például gyeprácskővel, mocsaras, lápos területek visszaállítása, folyóink eredeti nyomvonalának részbeli visszaállítása, földjeink felszabdalása és mezővédő erdősávok ültetése, talajkímélő és vegyszertakarékos földművelésre és takarónövényezésre való áttérés, talaj- és ökoszisztéma kímélő erdészet, stb. –, akkor sok problémánkat egyszerre oldanánk meg, és egyéb fenyegető krízisekkel szemben is sokkal ellenállóbbak leszünk – ráadásul jóval egészségesebbek!