Átmenetileg Kövér László lesz Novák Katalin utódja
Az új köztársasági elnököt a megbízatás megszűnésétől számított harminc napon belül választja meg a parlament.
Az államfőválasztás időpontját az Országgyűlés elnöke, Kövér László tűzi ki, és az új köztársasági elnök a választás eredményének kihirdetését követő nyolcadik napon, azaz várhatóan március második felében lép hivatalba – írja a Telex.
Egészen addig a köztársasági elnök feladat- és hatásköreit az Országgyűlés elnöke, Kövér László gyakorolja.
Kövérnek nem lesz ismeretlen terep, 2012-ben Schmitt Pál április 2-i lemondása után bő egy hónapig, május 9-ig ő látta el a feladatot.
Köztársasági elnöknek az Alaptörvény szerint bármely magyar állampolgár megválasztható, aki elmúlt harmincöt éves. Ahhoz azonban, hogy valakinek a neve felkerüljön a szavazólapra, az országgyűlési képviselők legalább egyötödének ajánlására van szükség.
Ez legutóbb két jelöltnek jött össze: a Fidesz Novák Katalint, az ellenzéki képviselők többsége pedig Róna Péter közgazdászt ajánlotta.

Kövér László házelnök gratulál Novák Katalinnak az államfőválasztás után 2022. március 10-én Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI