Augusztus 23-a után „fájdalmas” számlák jöhetnek
„Az ügyfelek elégedettsége az első” – nyilatkozta Mátrai Károly, az MVM Csoport vezérigazgatója, az Indexnek, amikor az augusztus 1-től érvénybe lépő új számlázási rendet ismertette. Szerinte „az egyik legnagyobb áttörés az, hogy minden ügyfél ugyanazon online ügyfélszolgálaton és alkalmazáson keresztül intézheti gáz- és áramügyeit.” A valóság azonban bonyolultabb: az elmúlt napoktól másképpen számlázzák az ügyfeleknek a kedvezményes tarifájú gáz és villanyáram fogyasztását.
Augusztus 1-jétől az MVM Next a földgázellátásról szóló kormányrendeletben – a 2008. évi XL. törvény rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 19/2009. (I. 30.) rendeletben – meghatározott havi fogyasztási eloszlást alkalmazza. Így minden napra rögzített kedvezményes mennyiség kiosztását vezeti be a havi egyenletes részszámlákon kívül minden részszámla és elszámolószámla esetében. A társaság közleménye szerint egységes lesz a kedvezménykiosztás, függetlenül attól, hogy az ügyfél csak fűtésre, vagy pedig fűtésre és főzésre, illetve vízmelegítésre is használja a földgázt.
A kedvezményes mennyiség kiosztása a jövőben jellemzően nem függ a tényleges hőmérséklettől, a kedvezmény mértéke minden napra előre rögzített. A kedvezmény részletes eloszlását illetően a lakossági felhasználók az MVM honlapján elérhető kalkulátorral egyedi számítást végezhetnek.
A kedvezményes mennyiség kiosztása így a fűtési szezonhoz és a felhasználás ritmusához alkalmazkodik – állítja az MVM vezérigazgatója. A kedvezményes, rezsicsökkentett gázmennyiség télen magasabb, nyáron alacsonyabb, az adott számlában elszámolt időszakon belül meg kell nézni, hogy melyik hónapból hány nap szerepel az elszámolásban, így lehet megállapítani a napi kedvezményes mennyiségek összegét.
A társaság kiemelte, hogy amennyiben az ügyfél az adott elszámolási időszak előtt nem használta fel a számára biztosított rezsicsökkentett árú gázmennyiséget, azt a megtakarítást az első lehetséges alkalommal felhasználják az adott időszak magasabb fogyasztásának részben vagy egészében a kedvezményes áron való elszámolására. Magyarán: ha egy havonta diktáló ügyfél a nyári kánikula idején egyetlen köbméter rezsicsökkentett gázt sem használ fel, egy hűvösebb őszi hónapban a szolgáltató akár a teljes korábbi megtakarítását a kérdezése nélkül lenullázhatja, s ezzel decemberben-januárban akár a hónap egy részét piaci áron lesz kénytelen fűteni.
Az augusztus előtti fogyasztásnál, ami még az előző kedvezményes évben volt, a korábban érvényes, tényleges napi hőmérsékleten alapuló jelleggörbe alapján osztják ki a napi kedvezményt.
Nyilatkozatának csak egy kisebbik harmadában ismertette az MVM Csoport vezérigazgatója az új elszámolási rendet, konkrét számokat, napi mértékeket nem említett, csak azt ecsetelte, hogy számukra a „digitalizáció a kulcsszó”, meg hogy az ügyfelek „bárhol, akár a kanapéjukról is könnyedén intézhessék ügyeiket”, és az „ügyfélszolgálat a cég kirakata” lesz. Az orosz–ukrán háború következtében kialakult energiaválság e változások kiváltó oka, amely megrángatta az egész energetikai szektort. A változások már 2021 végén megkezdődtek a hazai energiaszolgáltatásban, amikor az MVM 25 százalékos részesedést szerzett az E.ON Hungária Zrt.-ben, megvásárolta az ÉMÁSZ Hálózati Kft-t, és az ELMŰ–ÉMÁSZ csaknem kétmillió ügyfele átkerült hozzájuk. 2022 áprilisában az MVM Csoport megvásárolta az E.ON Áramszolgáltatót is, és így július 1-től az egész országban egyedüli egyetemes áramszolgáltatóvá vált, egy esetleges későbbi árverseny lehetőségét is kizárta ezzel a kormány.
„Most jön a fekete leves” – ígéri az Index, mert mint írják, az MVM csoport lakossági ügyfelei augusztus 23-a után kapják meg az augusztus 1-jétől érvényben lévő szabályok szerint készült számlákat. A lakossági ügyfelek és a nem társasházban élő nagycsaládosok is akkor szembesülhetnek a július–augusztusi fogyasztással. Szeptembertől várhatják számláikat a társasházak és a társasházakban élő nagycsaládosok, nekik ekkor két számlázási időszakot érintve (július–augusztus és augusztus–szeptember) küld számlát a szolgáltató.
Felhívták a figyelmet arra, hogy az első számla tartalmazhat augusztus 1-je előtti fogyasztást is, amelyet az augusztus 1-je előtt érvényes rezsicsökkentett áron számoltak el. Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. közleményében kiemelte azt is, hogy most először küldenek olyan számlát, amelyben az átlagosnál magasabb fogyasztás esetén már a lakossági piaci ár is szerepelhet a számlában.
Amennyiben a fogyasztás a rezsicsökkentett, kedvezményes sávhatár alatt marad, jellemzően csak a kedvezményes, rezsicsökkentett ár fog szerepelni a számlában. Ha a fogyasztás meghaladja a kedvezményes sávhatárt, a diktált vagy átalánnyal fizetett mennyiségtől függetlenül minden havi számlában szerepelni fog a rezsicsökkentett és a valós piaci árhoz képest kedvezőbb lakossági piaci ár is.
Hogy mégse fájjon annyira, ami majd fájni fog, az MVM kiadott egy közleményt is, amelyben először „a magyar kormány Európában egyedülálló döntését” dicséri, miszerint a kabinet továbbra is ragaszkodott ahhoz, hogy a „magyarországi felhasználók a jövőben is rezsicsökkentett áron vásárolhatnak villamos energiát és földgázt” a rendeletben meghatározott mennyiségig. Az ügyfeleknek a kedvezményes sávhatár felett sem a valós piaci árat kell fizetniük, hanem az annál jóval kedvezőbb, lakossági piaci árat. Csak arról hallgat a kormány is, az MVM is, hogy ezt a piaci árat 2022-ben állapították meg, az akkori energia-pánik csúcspontján, s azóta már a nemzetközi tőzsdéken az akkori ár töredékén kereskedik a világ.