Az „afrikai nyitással” Orbán csak önmagát próbálja kárpótolni 

Érdekes hírként szembesülhettünk a hét elején azzal, hogy Csád után egy újabb afrikai ország került Orbán Viktor látókörébe. Váratlanul Budapestre látogatott Félix Tshisekedi, a Kongói Demokratikus Köztársaság elnöke, majd Orbán Viktor magyar kormányfővel folytatott tárgyalása után bejelentették, hogy Budapest átfogó stratégiai együttműködési programot indít az afrikai országgal. Nem meglepő módon, ez egy gazdasági, egy infrastruktúra-fejlesztési és egy oktatási pillérre épül – legalábbis ez hangzott el. Rögtön az első – egyenesen zászlóshajóként – kiemelt eleme, talán nem véletlenül, egy 600 millió dolláros, magyar vezetésű és részben magyar finanszírozású út- és hídépítési beruházás lesz, amely Kongót köti majd össze Zambiával. De szó van a kongói mezőgazdaság modernizációjához való hozzájárulásról és vízgazdálkodási projektekről is.

Az utóbbi időben Afrika Csád kapcsán került az orbáni világ látóképébe, mégpedig azzal, hogy egy 200 fős katonai kontingenst telepítenek az országba azután, hogy onnan kivonultak a franciák és az amerikaiak, s bevonultak az oroszok. Kiderült, hogy Orbán fia, Orbán Gáspár komoly szerepet visz a „projektben”, ami ugyan katonainak néz ki, de amelyről fokról-fokra kiderült, hogy van benne más is, sőt! Szóba került már urán, olaj, és sok egyéb. A csádi misszióval, benne Orbán Gáspár „elévülhetetlen” szerepével, annak lehetséges mozgatórugóival számos cikkünkben foglalkoztunk, a többi között ebben, ebben és ebben.  

Vajon a csádi és a kongói magyar jelenlét megteremtése a „keleti nyitás” jegyben zajlik? Balázs Pétert kérdeztük, akivel arról is szót ejtettünk, hogy lehet-e ehhez köze Orbán „semleges (gazdaság)politikájának”. 

A keleti nyitás mellett hirdetgették már korábban is a déli nyitást, volt is egy-két nem túlságosan sikeres akció, például a Zöld-Foki Köztársasággal – emlékeztetett a volt külügyminiszter, aki kettéválasztotta a csádi és a kongói esetet, mármint olyan szempontból, hogy Csád egyértelműen Oroszország nyomán vált Orbán számára fontossá, míg Kongóról – egyelőre legalábbis – még ennyi sem tudható. A két afrikai ország felé „nyitásban” több közös részlet is fellelhető – fejtegette. Elsősorban is az, hogy Orbán ezekkel önmagát kárpótolja, minthogy komolyabb nyugati partner ma már nemigen áll vele szóba. 

Csádba – s ez tudvalevő – a Nyugat kivonulása után tették be a lábukat az oroszok, s Orbán most az ő nyomdokaikban indult el oda. Ez a külföldi magyar akciók sorában az első olyan, amelyet nem nemzetközi döntés alapján indítottak Budapestről, hanem amelyről a magyar kormány önállóan döntött. Ráadásul szakértők szerint rendkívül kockázatos az akció, az pedig már csak hab a tortán, hogy Orbán Gáspár is szerepet játszik ebben az egész ügyben – fejtegette. Az akció attól még jelentéktelen és éppen ezért nagyon sebezhető, hiszen olyan terepre küldenek – amúgy bizonyára jól képzett – magyar katonákat, ahol nincsenek magyar hagyományok, nem volt idegenlégió, nem volt gyarmatosítás, azaz semmi tapasztalatunk nincs a területtel kapcsolatban – mutatott rá Balázs Péter. 

Ami a kongói viszony „fellendülését” illeti, a korábbi külügyminiszter szerint még túlságosan friss a hír, azon túl nemigen lehet tudni róla részleteket, hogy stratégiai megállapodást kötünk, „azért a részletekre és az indokokra kíváncsi lennék”. Az ország messze túl van Magyarország rádiuszán, arról nem is szólva, hogy ott érdemes jelen lennünk, ahol a dolgok menete hatással van a mi életünkre. Vagyis ott kell információkkal rendelkeznünk a történésekről, ahol azokat meg lehet próbálni befolyásolni – emlékeztetett egy alapelvre. Kongó azonban nem ilyen, legfeljebb nagyon sok áttételen keresztül lehet fellelni ezt ennek az afrikai országnak az esetében. Megfordítva a fenti tételt: ott érdemes cselekednünk, ahol mi lényegesen hozzá tudunk járulni a dolgok alakulásához, ám ez ebben az esetben egy elég szűk körben valósul meg – mondta, leszögezve: „mindenekfelett a magyar érdekeket kell nézni, a biztonságpolitikai és/vagy a gazdasági érdekeket, más érdek – például kulturális – ilyen távolságban már nincs”.

Nem lehet-e, hogy Orbán az afrikai jelenlétünk megteremtésével valójában a migrációt helyben próbálja befolyásolni, kezelni – ahogy arra az EU-ban is van törekvés –, és mint az uniós soros elnöke, lép most majd fel ezt előmozdítandó? – kérdeztük. A volt külügyminiszter, uniós biztos szerint a migráció tipikusan egy olyan méretű probléma, amit az EU csak közösen tud kezelni, esetleg egy-két nagy tagország képes  hasznos akciókat végrehajtani, de egy tapasztalatlan közép-európai kis ország... Amúgy pedig Orbán hol felteszi az elnökségi cilinderét, hol meg leveszi: július első hetében még ott volt a Facebook-oldalán az elnökségi logó, utóbb levette; nem cáfolta, amikor Putyin ebben a minőségében üdvözölte őt Moszkvában; ám utána meg azt mondta, mégsem uniós elnökként látogatott el az orosz fővárosba, azaz kétértelműn lebegteti ezt is. 

Vajon tetten érhető-e az „afrikai nyitásban” az orbáni retorikában nagy teret kapott „semlegesség”, az arra való törekvés, hiszen a Nyugat kivonulása után vettük az irányt például Csádba – kérdeztük. Balázs Péter szerint ez az úgynevezett semlegesség – ami valójában nem semlegesség, hanem a nyugati szövetségi rendszer elárulása – egy badarság, Afrikára kivetítve pedig értelmezhetetlen. Amúgy – jegyezte meg – egy szárazföldbe zárt tízmilliós közép-európai ország nem is lehet semleges, egy ilyen méretű nemzetközi aktornak, ha bármit el akar érni, erős barátokra van szüksége. Persze Orbán belpolitikai és áttételesen külpolitikai hasznot akar elérni azzal, hogy szembemegy a saját szövetségeseivel. „Ennek van is nálunk hagyománya, s van valami romantikája az ellenállásnak, a kuruckodásnak, de ebben az esetben ez nem több, mint egy rossz, populista trükk” – mondta, hozzátéve: Orbánnak kottát kellene cserélnie, hiszen először a történelmünkben saját választásunk alapján, népszavazással megerősítve tartozunk jogilag, katonailag, gazdaságilag és morálisan is egy szövetségi rendszerhez, „s ennek ellentartani önsorsrontó lépés”.