Az államtitkár szerint alkalmatlan a nemzeti park igazgatója, mert nem akar újra keresztet

HírKlikk 2023. november 6. 07:30 2023. nov. 6. 07:30

Éles vita alakult ki Menczer Tamás külügyi államtitkár, a körzet országgyűlési képviselője és a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatója, Füri András között. Az államtitkár szeretné, ha újra felállítanák a Nagy-Szénáson augusztusban felgyújtott keresztet, Füri viszont nem.

A hvg.hu felidézi, hogy az igazgató a Facebookon azzal érvelt, „a természet Isten Temploma, melyben vannak Szentély területek.” Szerinte ilyen a fokozottan védett hely Kis- és Nagyszénás hegycsoport, ahol elsődleges cél a természet sokféleségének, a teremtett világ védelme. „Minden más csak ez után következhet!”

Erre reagált ismét Menczer Tamás vasárnap, aki azt írta, ha az eredeti kereszt nem veszélyeztette a környezetet (a leánykökörcsint, árlevelű lent vagy a fűrészlábú szöcskéket), akkor az újbóli felállítás sem fogja, hiszen egy 20x20 centis alapra állítanák.

Arra, hogy a természet templom, amit védeni kell, azt írta: „Tisztelettel felhívom a nagy hatalmú Igazgató úr figyelmét arra a talán nem elhanyagolható tényre, én még olyat nem hallottam, hogy a kereszt a templomot elcsúfítja…Az én megítélésem szerint Igazgató úr döntéseivel és megnyilatkozásaival kizárólag alkalmatlanságát bizonyította."

A poszt egy részén a Nemzeti Park „fura urának" nevezi Füri Andrást. Menczer megjegyzi, látja, hogy az ügyben képviselt álláspontja miatt nem lett mindenkinél kedvenc, de kifejezetten zavarná, ha mindenki szeretné.

Forrás: hvg.hu


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom