Az amerikai elnökválasztás napjára tervezett terrortámadást egy afgán férfi
Az amerikai elnökválasztás napjára tervezett terrortámadás előkészítése miatt helyeztek vád alá egy afgán férfit a szövetségi ügyészek – közölte szerdán az amerikai igazságügyi minisztérium.
A hatóság kedden nyilvánosságra hozott vádirata szerint Naszír Ahmed Tavhedi az Iszlám Állam nevében tervezett támadást, amiben meg nem nevezett társak segítették, köztük egy fiatalkorú rokona. Az előkészületek részeként a férfi megpróbálta eladni otthonát, családtagjait külföldre átköltöztetni, valamint fegyvereket és lőszereket szerzett be.
Tavhedit hétfőn Oklahoma Cityben vették őrizetbe, első bírósági meghallgatását kedden tartottak, amelyen nem tett nyilatkozatot.
Naszír Ahmed Tavhedi 2021 szeptemberében érkezett az Egyesült Államokba különleges bevándorlóvízummal, amelyet az amerikai erők afganisztáni kivonulása nyomán tettek elérhetővé azon afgán állampolgárok számára, akik amerikaiak számára dolgoztak, általában tolmácsként.
A 27 éves férfi hivatalos státusza szerint ideiglenesen tartózkodhat az Egyesült Államokban, az illegális bevándorlók esetében is alkalmazott méltányossági alapú intézkedés révén.