Az amerikaiak több mint 92 százaléka kész támogatni színesbőrű női elnökjelöltet

NVZS 2024. augusztus 23. 07:00 2024. aug. 23. 07:00

Sokakban felmerül a kérdés, vajon nem lőtt-e öngólt az amerikai Demokrata Párt azzal, hogy teljes mellszélességgel felsorakozott Kamala Harris jelöltsége mögött. Nem a tehetség, a kompetencia, a rátermettség miatt kételkednek többen a megválasztásának az esélyeiben, nem is azért, mert színesbőrű – végtére már volt színesbőrű elnöke az USA-nak, a két ciklusban az országot irányító, máig népszerű Barack Obama. Kamala Harris azonban amellett, hogy színesbőrű, a „gyengébb nem” képviselője is. Többek szerint ez így együtt már túl sok lehet az amerikaiak egy részének, s ezen akár a demokraták győzelme is múlhat. Nos, a felmérések nem igazolják az aggódó hangokat.

A Gallup Intézet tett közzé a minap egy olyan ábrát, amely egyértelműen mutatja: az amerikaiaknak még a 10 százalékát sem befolyásolja negatív irányban, ha a jelölt színesbőrű vagy nő. Ahogy az alábbi grafikon mutatja, a megkérdezettek 93 százaléka úgy nyilatkozott, hogy szavazna női, 92 százaléka pedig, hogy voksolna fekete jelöltre. 

Forrás: Gallup

Ez egyébként jelentős elmozdulás az ötven évvel ezelőttihez képest, amikor még csak 54 százalék lett volna hajlandó leadni a szavazatát egy női elnökjelöltre, s ennél is kisebb volt azoknak az aránya – 38 százalék –, akik szavaztak volna egy feketére. 

A Gallup által az idén januárban végzett felmérés (aminek egyik elemeként mérték a női, illetve fekete elnökjelöltre történő szavazási hajlandóságot is) külön rákérdezett a republikánus, a demokrata és a független szavazók voksolási hajlandóságára. Kiderült, hogy még a republikánusok 88 százaléka is hajlandó lenne női, illetve fekete elnökjelöltre behúzni az ikszet. A demokraták körében az arány – érthető módon – jóval magasabb: 99, illetve 96 százalékos, míg a függetlenek e kettő között helyezkednek el.

Sok más érdekes eredményt is hozott a közvélemény-kutatás. Kiderült például, hogy a szavazóknak csak mintegy harmada lenne hajlandó olyan jelöltre szavazni, akit bűncselekmény elkövetésével vádolnak, vagy akit a bíróság már elítélt, de olyanra is, illetve olyanra, aki már betöltötte a 80 évét – érthető módon az előbbiben a republikánusok, az utóbbiban pedig a demokraták a „megengedőbbek” (Donald Trump ellen 91 rendbeli a vád 4 egymástól független bűnvádi eljárás keretében – a jelöltségről lemondott/lemondani kényszerül Joe Biden pedig 82 éves).  

Az amerikaiak 60-74 százaléka lenne hajlandó homoszexuális vagy leszbikus jelöltre, illetve muszlimra, ateistára vagy éppen hetven éven felülire (Donald Trump 78 éves) voksolni. Ugyanakkor a szavazók 88 százaléka kész zsidó, s több mint 90 százalék kreol illetve katolikus elnökjelöltet támogatni.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom