Nem sikerült legyűrni az inflációt, az idén 4-5 százalékos lehet

A KSH legfrissebb jelentése szerint 2024-ben az előző évhez képest a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal emelkedtek. Ezen belül a legnagyobb mértékben a szolgáltatások drágultak: 8,9 százalékkal. Az élelmiszerek árának 2,8 százalékos növekedését mutatta ki a statisztikai hivatal a tavalyi év egészében. Szerintük a fogyasztói árak a nyugdíjas háztartásoknál átlagosan 3,7 százalékkal nőttek. A jövőre mérvadó mutató, a maginflációs azonban jóval magasabb volt ennél, 4,6 százalékra rúgott.

Az év végén emelkedő trendbe került a fogyasztói árak drágulási üteme. Az előző év azonos hónapjához képest a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal emelkedtek, a nyugdíjas inflációt ennél alacsonyabbra – 4,5 százalékosra – hozta ki a KSH, amely szerint a maginfláció 4,7 százalékos volt. Az élelmiszerek ára az átlagos ütemet meghaladva, 5,4 százalékkal nőtt, a szolgáltatásoké 6,8 százalékkal, a járműüzemanyagok 8,3 százalékkal, a háztartási energia 0,5 százalékkal többe kerültek. 

Forrás: KSH

Mindezt úgy, hogy az év utolsó hónapjában, egy hónap alatt, novemberhez viszonyítva, az átlagos infláció 0,5 százalékkal nőtt, az élelmiszerek átlagosan 0,4 százalékkal drágultak, a járműüzemanyagokért 2,2 százalékkal, a háztartási energiáért 1,7 százalékkal kellett többet fizetni, a szolgáltatások díja pedig 0,4 százalékkal emelkedett.

Ezek szerint – a kormány állításával ellentétben – mégsem sikerült legyőzni az inflációt? Hiszen azt látjuk, hogy 2023. decembere óta nem volt ilyen magas a drágulás üteme. Többek szerint ráadásul új inflációs kör van kibontakozóban. Mellár Tamástól ezeket is megkérdeztük. 

„Ahogy a korábbiakban is mondtam, az inflációval még számolni kell” – szögezte le, majd arra emlékeztetett, hogy volt egy kedvező időszak, amikor magas – 20 százalék feletti – volt a bázis, azaz az aktuális ráta ahhoz képest jelentősen javult. Ennek azonban már vége van. Most már olyan időszak van, amikor az éves és a 12 havi adatban viszonylag alacsonyabb a bázis, azaz ez a fajta pozitív hatás már nem érzékelhető.

Ugyanakkor előjönnek azok a mélyen lévő strukturális hatások, amelyekről már korábban is beszéltünk, amiket nagyon jól mutat a maginfláció, amely 1 százalékponttal magasabb, mint a tényleges infláció – fejtegette. Hozzáfűzte: ez előrevetíti, hogy a rendszerben még jelentős inflációs nyomás van. Ennek több összetevője közül elsőként – az importárakon keresztül begyűrűző – forintgyengülést említette. A másik a termelés csökkenése, az, hogy a múlt évben a GDP növekedésének csak a töredékét sikerült teljesíteni („még nem tudjuk persze, hogy milyen lesz ez a növekedés, 0,5, 0,6, esetleg 0,8 százalékos”). És a harmadik elem, amit Mellár kiemelt, hogy az adósság GDP-hányadosa messze nem csökkent olyan mértékben, ahogy szerették volna – ezt a legjobban az adósság utáni kamatfizetési kötelezettség mutatja. „Ebben a helyzeteben pedig a kormány számára a nominális adósság elinflálása tűnhet kézenfekvőnek” – jegyezte meg.

„Olvastam is egy olyan cikket, amely beigazolta az általam korábban mondottakat, miszerint a kormány/Pénzügyminisztérium ügyeskedik az adósság mérésénél: a mérési nap előtt átmenetileg visszavásárol egy csomó állampapírt, így mérsékelve az adósságot, majd utána két-három nappal ismét eladja azokat, amivel eléri, hogy a mérési napon alacsonyabb az adósság GDP-hányadosa, mint a többi, normál napokon” – magyarázta Mellár. Aki azzal indokolja a véleményét, hogy manapság sokkal megbízhatóbb azt nézni, mekkora az államadósság utáni kamatfizetési kötelezettség, ami az elmúlt évben 4,7-4,8 százalékra rúgott, az idén pedig várhatóan 3,7 százalék lesz. Ez előrevetíti, hogy az idén jelentős fogyasztásbővülést akar a kormány, amely mindenképpen rákényszerül újabb hitelek felvételére, ami növeli az adósságspirált. Vagy pedig azt játsszák, hogy ugyan valamilyen mértékben emelik a nyugdíjakat, a béreket és a kereseteket is („ne feledjük, választási év előtt állunk!”), majd ezt szépen elinflálják úgy, hogy tartható keretek között maradjon a mutató. „Ez előrevetíti azt, hogy nem gyűrtük le az inflációt, ami minden bizonnyal velünk marad még a következő hónapokban is”. S hogy mire számít? Ez – mondja – rengeteg dolog függvénye, a maga részéről úgy véli, hogy a maginfláció elég jól mutatja, hogy mi az, ami a rendszerben benne van. Reálisnak a 4-5 százalékos idei inflációt tartja. 

Azt se feledjük el – figyelmeztetett –, hogy sok-sok eleme van az inflációszámításnak, ugyanakkor, ha megpróbáljuk nemzetközi szinten vizsgálni a kérdést („ezt egyes közgazdasági egyetemen a kollégák meg is tették”), akkor azt látjuk, hogy a magyar inflációt átlagosan alul mérik, becsülik. Ennek az is az oka, hogy olyan termékek és olyan súllyal szerepelnek benne, amelyeknek kevésbé emelkedik az ára. Bár a Központi Statisztikai Hivatal erre azt mondja, hogy a háztartás statisztika alapján dolgozik, de az korábbi időszakot mutat – fejtegette. Ma már persze van online adatgyűjtésük is, s ebben is van mozgásterük, az, hogy mit és hogyan vizsgálnak a végtelen mennyiségből. És akkor még nem is említettük azt, hogy a magyar inflációban nincs beszámítva az ingatlanok áremelkedése. Ez pedig komoly nyomást mutat.  

És végül – tette hozzá Mellár Tamás– egyértelmű, hogy inflációs nyomás van. Az, hogy most jártak le magas kamatozású állampapírok, egyben azt is jelenti, hogy sokan fogják az eddig állampapírban tartott pénzüket és kiviszik külföldre. Ennek a hatása is negatív.

Mit tehet ebben a helyzetben az új felállású jegybank, amelyről – Varga Mihállyal az élén – nehezen lehet feltételezni, hogy nem a kormány kénye-kedve szerint játszik majd? Holott a jelenlegi ütem kívül van az MNB +/- 3 százalékos célján – vetettük fel. Mellár szerint nem túlságosan sok mindent. Mint emlékeztetett, a jegybanknak inflációs célja van, árfolyamcélja nincs, s számára tulajdonképpen két eszköz marad. Az egyik a kamatcsatorna, aminek azonban két problémája is van: az egyik, hogy nem túlzottan érzékeny, tehát elég nagy kamatváltoztatásokat kell végrehajtani ahhoz, hogy legyen hatása. A másik, hogy még inkább visszafogja az amúgy is gyengélkedő beruházási aktivitást (7,9- százalékos csökkenés volt). Ez azt jelenti, hogy a jegybank nemigen fog tudni játszani a kamattal az infláció letörése érdekében. Az árfolyammal kapcsolatban rövid távon be tud avatkozni, interveniál a devizatartalék felhasználásával annak érdekében, hogy az ne szaladjon el jelentősen. De ezek csak tűzoltásra elegendő lépések, arra jók, hogy megakadályozzák a nagy kilengéseket, a beszakadást – húzta alá. Igazából a jegybank csak annyit tehet, hogy mederben tartja a forint folyamatos leértékelődését. Ennek persze van hatása a reálgazdaságra is – a külföldi tőke például imádja forint leértékelődését. „Akárhogyan is, a kormánynak nem áll érdekében az infláció jelentős lecsökkentése, az államadósság szempontjából is a magasabb ütem a jó, hiszen könnyebb olyan körülmények között mérsékelni az adósság GDP-hányadosát, s a külföldi tőke is kedveli azt” – állapította meg Mellár Tamás.
Régi történet – magyarázta Mellár –, ha a kormány nem tud vagy nem akar reálgazdasági egyensúlyt teremteni, akkor marad az infláció. A magyar közelmúltban is – beleértve a régi kommunista rendszert – több példa volt erre – jegyezte meg. A nyolcvanas évek közepe-vége tájt érzékelhető volt ez a jelenség, majd 94-95-ben, amikor jött a Bokros-csomag. „Visszatérő történet, hogy az ilyen kormányok, amelyek nem akarnak kemény, durva megszorításokat, az inflációra bízzák, hogy elvégezze a dolgát” – mutatott rá Mellár Tamás.

A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2024. július 25-i adása itt nézhető meg: