Az amerikaiak többsége tárgyalásos rendezést szeretne
Az amerikaiak többsége tárgyalásos rendezést szeretne az ukrajnai háborúban – derül ki a Ronald Reagan Intézet által készített 2024-es kutatásból, amelyet a szervezet éves konferenciáján mutattak be helyi idő szerint szombaton Kaliforniában.
A felmérésből (Reagan National Defense Survey) kiderül, hogy az amerikaiak több mint fele (55 százalék) támogatja az Ukrajnába küldött katonai segélyeket, ugyanakkor ennél nagyobb arányban, 59 százaléknyian tárgyalásos békét szeretnének, akár annak árán is, hogy Ukrajna lemond bizonyos területekről. Az ukrajnai katonai segítségnyújtás folytatása mellett a demokrata szavazók csaknem háromnegyede (74 százalék) áll ki, míg a republikánus szavazók jóval kevesebb mint fele (42 százalék) nyilatkozott így.
Izrael katonai támogatását illetően pártvonalak mentén ellentétesen vélekednek a megkérdezett amerikaiak, mint Ukrajnát tekintve. Míg a Donald Trumpot támogató republikánusok körében 67 százalék azok aránya, akik Izraelt fegyverekkel segítenék, addig a választáson Kamala Harrisre szavazó demokratáknak kevesebb mint fele (46 százalék) áll az izraeli katonai támogatás mögött.
A nemzetbiztonsági témájú éves közvélemény-kutatásból kiderül, hogy az amerikaiak több mint háromnegyede (79 százalék) több védelmi kiadást vár el a szövetségi kormányzattól, valamint az emberek bő többsége (61 százalék) szerint az Egyesült Államok hadseregének képesnek kell lennie egyszerre két fronton is háborút viselni.
A 2024-es felmérésben megkérdezett amerikaiak csaknem fele (49 százalék) szerint Kína jelenti a legkomolyabb fenyegetést országára, míg csupán negyedük (25 százalék) szerint Oroszország a fő veszélyforrás a nemzetbiztonság szempontjából.
Az amerikai katonaságba vetett bizalom egy év alatt némileg erősödött, és idén az emberek több mint fele (51 százalék) nyilatkozott pozitívan, ami 5 százalékpontos javulás. A bizalom szintje a növekedés ellenére is jóval elmarad a 2018-as értéktől, amikor az éves felmérésben részt vevők 70 százaléka nyilvánította ki bizalmát az Egyesült Államok hadserege iránt.
A Reagan National Defense Survey 2024. november közepén, már az elnökválasztás után készült.