Az egyik szemem nevet...

A Miniszterelnök-Mikulás tehát nem üres zsákkal érkezett a Parlamentbe, hanem nyugdíjemelési ígérettel kedveskedett a 2,5 milliós nyugdíjas tábornak. Szándékosan nem nevezem ajándéknak, hiszen a nyugdíj (az emelt összegű is) nem ajándék, hanem szerzett jogon alapuló váromány.

A kúszóból szárnyalóvá váló infláció tehát kikényszerítette, hogy a 2022. évre tervezett három százalék helyett érzékelhetően magasabb nyugdíjemelésre, öt százalékosra kerüljön sor. Egy 150 ezer forintos átlagnyugdíj esetében ez havi 7.500 forintot jelent, ami akár jelentősnek is tűnhet.

Nem elrontva az ünnepi hangulatot, néhány körülményre felhívom a figyelmet.

– Semmi nem utal arra, hogy a felgyorsult pénzromlás üteme rövid távon megfékezhető lenne. Ez azért sem történhet meg, mert a parlamenti választás előtti időszakban – nemzetgazdasági szinten – soha nem látott pénzkiáramlásra kerül sor. Gondoljunk csak a minimálbér és a garantált bérminimum 20-20 százalékos emelésére, a 13. havi nyugdíjra, a 25 év alatti fiatalok szja-mentesítésére az átlagkereset mértékéig, a gyermekes családok szja-visszatérítésére, a fegyveres és rendvédelmi szervezetek hivatásos tagjai részére jövőre kifizetésre kerülő, úgynevezett fegyverpénzre. A pedagógusok béremelésével már nem is kalkulálok.

– Senkitől nem sajnálva a többletbért és a többletjuttatást, szükségesnek tartom megjegyezni, hogy ez a hirtelen és több esetben ad hoc jellegű döntéseken nyugvó jövedelem-kiáramlás gerjeszti az inflációt, plusz keresletet indukál, takarékosság helyett vásárlásra ösztönöz, és mindennek következtében a fogyasztói árak is meglódulnak. Nehéz ma megmondani, hogy hol van ennek a határa.

– Az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) prognózisából azt is tudjuk, hogy az infláció nem köszön el tőlünk az évfordulón (december 31-én), hanem igen magas marad jövőre is. 2022-ben, éves átlagban hat százalékos lehet a pénzromlás üteme hazánkban, és még 2023-ra is négy százalékot vár az OECD.

– Mikulás-napi hír az is, hogy a jövő évben több mint hét százalékos infláció valószínűsíthető Csehországban, elsősorban a dráguló energiaforrások következtében – nyilatkozta Petr Král, a Cseh Nemzeti Bank monetáris szekciójának vezetője. Ez csak azért érdekes, mert az Eurostat adatai 2021 október/2020 október viszonylatában a cseh pénzromlás üteme „csak” 4,8 százalékos volt, míg a magyar 6,6 százalék. Nem gondolom és nem is mondom, hogy a cseh mintát követni kell, mindössze arra utalok, hogy az egyik régiós partnerünknél már kifejezetten magasnak nevezhető értékkel számolnak, amire azért érdemes odafigyelni.

Egyrészt tehát örülnünk kell a jövedelem-kiáramlásnak, másrészt nem árt óvatosnak lennünk. Az inflációs spirálból – annak lélektani tényezői miatt is – nagyon nehéz kikeveredni, ráadásul mi még a gyorsuló, a meglóduló stádiumban vagyunk, amely várhatóan a parlamenti választásokig nem nagyon mérséklődhet. Látható, hallható, tapasztalható, hogy a kormány rövid távon nem tervezi takarékossági intézkedések bevezetését, de azt mindenkinek tudnia kell, hogy április végén biztosan elérkezik az „igazság pillanata”. A jövedelmek kiáramlása, elköltése és elinflálódása (értékvesztése) után a pénzügyi és költségvetési fegyelmet szigorítani kell, akkor is, ha ez a kormány marad, akkor is, ha nem. Kedvező esetben a magyar gazdaság tartós növekedési pályára áll, és újabb jelentős termelői – illetve fogyasztói árnyomás nélkül lassan csökkenhet a pénzromlás sebessége, és valamelyest stabilizálódhat az államháztartási egyensúly is. A mostani központi „pénzszórás” eseti jellegű, direkt módon kapcsolódik a parlamenti választásokhoz. Késő tavasszal ezen a – kormány által vezérelt – tékozló magatartáson változtatni kell. De jó is lenne, ha jövő májusban mindkét szemem nevethetne!