Az együttműködés látszata – biztos vereség, 2022-ben is
A formállogika szerint, ha valahol az országban, akkor Győrben mindenképpen nyernie kellett volna az ellenzéknek. A Borkai-ügy olyan mértékben hozta lehetetlen helyzetbe a város vezetését, hogy annak évekre helyben és hosszú távon országosan is, súlyos következményekkel kellett volna járnia. Városi vezetésről írtam, és nem Borkai szex-orgiájáról, ez ugyanis a volt olimpiai bajnok súlyos félrelépése volt, így ha csak ezzel szembesülnek a választók, akkor ennek az egy személynek az eltávolítása a közéletből – amely a győri szavazók feladata lett volna – elegendő a helyzet megoldásához. Itt azonban nem Borkai meztelen hátsófele jelentette az igaz skandalumot, hanem az ennek kapcsán feltáruló korrupciós üzelmek és az a korrupciós háló, ami Győrben leplezetlenül mutatta meg magát, és irányította rá a figyelmet a Fidesz működési modelljére.
Az ellenzék azonban már október 13-án sem tudta megszerezni a polgármesteri címet, de ami még figyelmeztetőbb: a közgyűlési többséget sem. A választás kétharmados fölényt, és ha nem is fölényes, de mégis Borkai-győzelmet hozott. Vagyis azt bizonyította, hogy az emberek többségét nem különösebben érdekelte, mi zajlik évek óta a szűkebb és tágabb környezetükben. A többség túllépett a szex-botrányon és a nyilvánvaló törvénytelen gazdagodásokon is. Érdemes feltenni a kérdést: Győrben az emberek kevésbé látnak tisztán, mint mondjuk Budapesten, vagy Pécsett, Tatabányán, Miskolcon, és a többi városban, ahol az ellenzék véget vetett a Fidesz-uralomnak? Lehetséges volna, hogy a fővárostól 160 kilométerre, Nyugatra, más polgárok élnek, olyanok, akik számára a fentebb említett bűnök indifferensek, és elfogadják a romlott közéletet, ha amúgy békén hagyják őket, és viszonylag elfogadhatóan élnek? A győri embereket nem zavarja, ha becsapják őket, ha az ország vezetése – cserében – barátságot közvetít feléjük?
Nem gondolhatjuk, hogy így lenne. Nem hihetjük, hogy győri emberek szemet hunynak a korrupció felett. Ha pedig nem hihetjük, akkor kell lennie más magyarázatnak arra is, hogy negyed évvel később, miért szavaznak még többen a kormánypárti jelöltre, és miért adnak kevesebb voksot az ellenzékire. Már csak azért is, mert bár a korrupció részleteiről nem sok derült ki ez alatt a három hónap alatt, de annyi feltétlenül, hogy Borkai nem magányos hős. Rákosfalvy ügyvéd úr nem pusztán önmagát és a polgármesterét hozta helyzetbe; gyarapodott sok más politikus és vállalkozó is, nem éppen a törvényeknek megfelelően. Ráadásul néhány nappal a megismételt szavazás előtt, az is kiderült, hogy a Fidesz vezérkara már egy évvel korábban tudott szinte mindenről. Azt már csak én teszem hozzá, hogy az üzleti cselszövésekről is. Sőt, a Fidesz jelöltjének interjújából azt is megtudhatták a szavazók, hogy Dézsi Csaba Andrást azzal küldte harcba Orbán Viktor, hogy nyerje meg a választást, és csináljon rendet, amelyet többek között azzal vállalt el a jelölt, hogy lezárja a Borkai-korszakot és a homályos gazdasági ügyleteket.
Miért veszített hát az ellenzék Győrben kétszer is, amikor nyernie kellett volna? Hibáztak, rossz jelöltet indítottak, gyengén kampányoltak? Lehet, hogy akadnak, akik mindhárom itt említett elemre igennel válaszolnak, de a válasz talán nem itt keresendő. És talán abban sem találjuk meg, hogy a Fidesz – megint – sokkal több forrással és médialehetőséggel rendelkezett, mint az ellenfél tábora, és sokkal jobban mozgósított, mint akár október 13-a előtt. Ezek is igaz állítások, de kell itt valami másnak is lennie.
Nem élek Győrben, legfeljebb benyomásaim lehettek a város hangulatáról, de olykor az ilyen benyomások is elegendőek ahhoz, hogy érezzük: valami nincs rendjén. Hogy érezzük: ez az ellenzék most nem ugyanolyan hevületű és győzni akaró, mint amilyennel a végül sikert hozó városokban találkozhattunk. Látszólag itt is megvolt az összefogás, itt is felállt az egy az egyben párharc – ne foglalkozzunk most a többi jelölttel, a választók se tették –, mégis: egyszerűen nem érződött ez az összetartás, az a sodró lendület, amely képes volt kiegyenlíteni a pénzbeli, és médiafölényt, amely a közösségi médián keresztül, az utcai mozgósításon át, az ajtótól-ajtóig tartó kampánnyal előnyt kovácsolt a hátrányból. Győrben fél-lelkűnek tűnt az összefogás; mi mással magyarázható, hogy kevesebb embert tudtak elvinni szavazni, mint októberben? Mi mással magyarázható, hogy azok az emberek, akik nem mentek el választani, nem tartották fontosnak, hogy ott legyenek vasárnap az urnák előtt? A passzív győriek pontosan azt érezték, amit sugároztak feléjük: a lelkesedés hiányát, a győzelembe vetett hit erősségét. Ha tehát van ennek a vasárnapnak tanulsága 2022-re tekintve, akkor pontosan ez: nem elég összefogni, vagy a már-már elcsépelt kovácsmagdai mondat mutációját idehozva: nem elég az együttműködés látszata, együtt is kell működni. Mindenben, a kampány minden percében és minden nyitott lehetőségével.
A Fidesz most azt gondolja, gondolhatja: máris összezárt, becsukta a kapukat az ellenzék előtt, pont úgy, mint amikor Márkí-Zay Péter váratlanul elvette a polgármesteri széket a Fidesztől, ám azt a sikert nem követte újabb, sőt: az országgyűlési választások a Fidesz kétharmados győzelmével zárultak. Hogy a kormánypárt eme gondolata tévesnek bizonyuljon, az ellenzéknek vissza kell térnie október 13-a elé. Mert, ha azt hiszi most is azon az úton járt, nem pusztán téved, de újra a miniszterelnöki székbe ülteti Orbán Viktort.
