Az ember, akitől fél Orbán Viktor – avagy egy magas, sovány férfi, felemás helyzetben
Hibával kezdte előválasztási kampányát Karácsony Gergely. Noha az inkriminált interjú legalább egy héttel megelőzte a szombat reggeli hivatalos bejelentését, az Economistnak adott interjú azonban csak mostanra pörgött fel igazán. Persze már rég nem arról van szó, amit nyilatkozott Orbánról, és amiért elnézést is kért, immár az előéletét, az angol nyelvtudását, újabban pedig az oktató tevékenységét támadják.
Bármily furcsa, azt mondom: nem baj, hogy így történt. Nem baj, mert a főpolgármester, miniszterelnök-jelölt is tanul az esetből: egy látszólag jónak tűnő bon mot-ot is el kell tudni engedni, ha annak színvonalára, és lehetséges következményeire gondolunk. És ez a tudás különösen fontossá válik mostantól: muszáj figyelembe venni, hogy a legapróbb lépését is követni fogják, minden szótagból igyekeznek majd kihozni a rá nézve legrosszabbat. Tudjuk persze, hogy Karácsony átélt már hasonlót, hiszen főpolgármester-jelöltként is el kellett viselnie a karaktergyilkosság sokféle változatát, most azonban ennél sokkal nagyobb a tét. A jobboldal már addig szét akarja szedni őt darabokra, amíg egyáltalán eljut az előválasztás végéig. Mindaz tehát, ami 2019 októbere előtt történt, könnyű lányregény ahhoz képest, ami ezután Karácsonyra vár. Érthetően, már ami a mai politikai kultúránkat illeti. Amelyre minden kifejezés alkalmazható, talán csak épp a kulturált nem. Sajnos ezt adottságnak kell tekinteni, és ahogy Sándor Klára nyelvész fogalmazott a Hírklikknek adott interjúban: más grundon, más nyelvi, más metafora-rendszerben kell nekivágni – az egész ellenzéknek – az előtte álló hosszú útnak. De megismétlem: a jobboldal Karácsony elleni vehemensebb és alantasabb támadásai érthetőek, hiszen – a legutóbb közölt felmérés szerint is – a főpolgármester a legesélyesebb kihívója Orbán Viktornak. Éppen ezért várható, hogy mindenkire lőnek majd, de az igazi levadászandó cél Karácsony. Az ellene indított támadások pont ezért is lesznek durvábbak, mint 2019-ben voltak: Tarlós legyőzése is fájt ugyan a Fidesznek, de végül megengedhetőnek tartották. Nem változtatták meg az önkormányzati választások rendszerét, illetve amin változtattak, abba belefért egy esetleges vereség is. Meglehet, túlzottan hittek saját közvélemény-kutatóiknak, elkényelmesítette Orbánékat, hogy azok magabiztos Fidesz-győzelmet jósoltak, de Tarlós esetében még belefért nekik, hogy elbukják a főpolgármesteri pozíciót. Orbán Viktort és a miniszterelnöki tisztséget azonban nem engedhetik el. És ezt még akkor is így gondolom, ha sokan úgy vélik, azért lapátolja ki szívlapáttal az állami vagyont a kormányzó garnitúra, azért söpör be maga alá mindent, mert készül a hatalom elvesztésére. Pontosabban nem a hataloméra, hiszen ezekkel a lépésekkel azt akarja megtartani; csak a kormány bukásával is kalkulál. Nem kalkulál. Ezért kell neki a legesélyesebb kihívót minden lehetséges eszközzel tönkretenni. Fájdalom, hogy ezekbe az eszközökbe csak tisztességtelen mondatok, lépések, húzások férnek bele.
Másfél-két éve az alkalmatlanság kánonja járta be a nyilvánosságot. Azóta ezt igyekeztek visszaigazolni. Főként a járvány Pesti úti áldozataira tekintettek úgy, hogy kapóra jött nekik; azt hitték, az lesz majd a Covid magyarországi csúcspontja. A pandémia azonban átírta a forgatókönyvet; Magyarország a harmadik hullámra a legrosszabb adatokat produkálta a világon, elég egyértelművé téve a kormány rossz járványkezelését. Ezzel együtt, könnyen lehet, hogy visszaköszön még az alkalmatlanság mantrája, de ez már – a 2019-es győzelem után – nem tud ütőképes szlogenné válni. Muszáj volt, és muszáj lesz új támadási felületeket találni. Egészen biztos központi eleme lesz ennek annak hangsúlyozása, hogy Karácsony korábban határozottan visszautasította a miniszterelnök-jelöltséget. Akkor azt emelte ki, hogy számára Budapest a fontos, ő a fővárosiak embere, értük dolgozik. Unalomig fogunk találkozni ezekkel a szavakkal, ígéretekkel, mintha csak Orbán Viktor a megtestesült igazmondó lenne; minden ígéretét mindig betartotta, még azokat is, amik a korábbiak ellenkezőjét hozták magukkal. De ez az, amivel a legcsekélyebb mértékben sem kell foglalkozni; a magyar miniszterelnöknek alig van olyan mai tézise, amelynek ne vallotta volna korábban az ellenkezőjét. Amúgy, egy ezek közül nem is oly rég körbejárt a közösségi médiában, amikor még fiatalon, talán 1988-89-ben arról beszélt, hogy nem való neki a politikusi szerep, ezért nem is pályázik ilyesmire.
Orbán ezt soha nem gondolta komolyan, Karácsony viszont igen. Valóban ott akart maradni a főváros élén, komolyan hitte, hogy ott van dolga. Ugyanakkor hihetetlen nyomás nehezedett rá a baloldalról: muszáj beszállnia az ellenzéki versenybe. Muszáj, mert sokak szerint: ő az, aki le tudja győzni Orbánt, hisz' már egyszer bebizonyította, erősebb, jobb a jobboldali jelöltnél. Emberileg mindenképp.
És nem azért, mert ő magas és sovány.
