Az erdélyi magyarok 90 százaléka Orbán Viktorért rajong, nem akarnak kormányváltást Magyarországon

HírKlikk 2025. december 22. 09:00 2025. dec. 22. 09:00

Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a kolozsvári SoDiSo Research által készített, a Maszol.ro hírportál által ismertetett közvélemény-kutatásból.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Eurotrans Alapítványa számára készített felmérés következtetéseiről Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, az RMDSZ stratégiai igazgatója beszélt a hírportálnak, egy vasárnap megjelent interjúban. Elmondása szerint az erdélyi magyar felnőtt lakosságra a reprezentatív felmérés adataiból egyértelműen kiderül, hogy az erdélyi magyarok fontosnak tartják, mi történik a jövő tavaszi magyarországi választásokon, és mi következik utána.

Szociológusként elemezve a kutatás eredményeit, elmondhatom, hogy Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus az erdélyi magyarok körében: 92 százalékuk kedvezően vélekedik róla. Ugyanakkor az ellenzéki politikusokkal szemben rendkívül magas arányú a bizalmatlanság. Érdekes adat, hogy a magyarországi ellenzéki pártok iránti bizalom nagyjából megegyezik a román pártok irántival, vagyis nagyon alacsony" – idézte a Maszol az RMDSZ stratégiai igazgatóját.

A felmérés szerint a magyar állampolgársággal rendelkező erdélyiek 80 százaléka biztosan vagy valószínűleg részt venne a magyarországi választásokon, a regisztráltak körében ez az arány még magasabb.

Az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást. A pártopciójukat megnevező erdélyi magyar állampolgárok több mint 90 százaléka a Fideszre szavazna – ami összhangban van azzal, hogy megközelítőleg ugyanennyien azt szeretnék, hogy Orbán Viktor maradjon a miniszterelnök. Ez a támogatottság annak köszönhető, hogy az erdélyi magyarok értékelik az elmúlt másfél évtized nemzetpolitikáját, amely a szülőföldön való megmaradást és boldogulást szolgálta" – mondta Antal Árpád.

A Maszol érdeklődésére Barna Gergő szociológus megerősítette, hogy a felmérést a SoDiSo Research közvélemény-kutató cég végezte az Eurotrans Alapítvány megbízásából, 2025. november 6-22. között, 1225 fő személyes megkérdezésével.

A kutatás a felnőtt korú erdélyi magyar népességre reprezentatív, az eredményei 95 százalékos valószínűséggel, 2,9 százalékos hibahatárral érvényesek. A minta súlyozásánál a 2022-es romániai népszámlálás adatait vették figyelembe régió, településtípus, nem, életkor és iskolai végzettség szerint.

Forrás: MTI