Az Érdi Járásbíróság többször beázott, a Mészáros-gyerekek cége építette milliárdokért
Beázott mennyezet, penész, megrepedt homlokzat, megsüllyedt lábazat – csak néhány hiba azok közül, amelyek az Érdi Járásbíróság 2021-es átadása óta keletkeztek.
A többszintes épület nettó 3,2 milliárd forint közpénznél is többe került, a kivitelező a Mészáros Lőrinc gyermekeinek tulajdonában lévő Fejér-B.Á.L. Zrt., valamint az állami megrendeléseken szintén rendre jól szereplő Épkar Zrt. volt – írja az Átlátszó.
A portál közérdekű adatigénylésben kérte ki az Országos Bírósági Hivataltól az épületben tapasztalt hibákat, melyeket a kivitelezők folyamatosan javítanak. Az ablakok beázása az egyik leggyakoribb probléma, amivel évek óta küzdenek.
Az épület 2018-ban elkészített kiviteli tervei nem feleltek meg a közel nulla energiaigényű épületek követelményszintjének (TNM rendelet), emellett az épület energiaigényét 25 százalékban megújuló energiaforrásból kellett biztosítani. Éppen ezért, a korábban betervezett folyadékhűtő berendezést át kellett terveztetni hőszivattyús berendezésre, amivel a fenti feltételek teljesülnek. Ehhez azonban ellenőrizni kellett az épület elektromos áramigényét, ezért pedig a teljesítési határidőt 60 nappal meghosszabbították.
A hivatalos épületátadásra végül 2022. március 30-án került sor, az ünnepségen az akkori legfőbb ügyész, Polt Péter és Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke mondott beszédet. A vadiúj épülettel több probléma is felmerült, sokszor, visszatérően küzdöttek beázással, ami miatt sérült az álmennyezet, a parketta, de még a bútorok is.
Az átadás óta azonban nem csak az épület belső tereiben keletkeztek problémák, hanem az épületen kívül is. A külső homlokzat megrepedt, az épület előtti növénykazetta fölött a lábazat megsüllyedt.
A garanciális hibajavítások kapcsán, mindkét kivitelezőt megkeresték. Szerették volna tőlük megtudni, mi az oka annak, hogy az építkezés után többször kellett garanciális javításokat végezniük. A kivitelezők nem válaszoltak.