Az érettségi bojkottja kompromisszumokra késztetheti a kormányt

Komolyra fordítva a szót, Trencsényi László úgy véli, azt a kormány biztosan nem vállalja, hogy az érettségi elmaradjon, ezért keményen nyomást fog gyakorolni a pedagógusokra. Persze, annyi sztrájktörőt fognak találni, amennyi kell, a dolog csak annyival bonyolultabb, hogy valamilyen, előzetesen meglevő szakirányú végzettség kell ahhoz, hogy valaki érettségi elnök, vagy bizottsági tag lehessen. Ám, ha kell, majd módosítják a rendeletet, és azt mondják, lehet az iskolaőr is érettségi elnök.

Az érettségi esetleges elmaradása ki is borítaná a bilit, hisz' egyfelől nem működne a felvételi a felsőoktatásba, de olyan „járulékos károk” is keletkeznének például az érettségi bankettek és bálok elmaradásának következményeként, hogy tönkre mennének a jelmezkölcsönzők, az éttermek és ma Magyarországon – ahogy azt Hiller István mondta –, az új feudalizmusban ez csőd. Merthogy az érettségi egy klasszikus „dzsentri játék”, ami kiborítaná az országot. Trencsényi László arról is beszélt, már nagyapja, a főgimnáziumi tanár, pedagógiai szakíró Waldapfel János, valamint az MTA tag, klasszika-filológus apja Trencsényi-Waldapfel Imre, és ő maga is, pedagógusként, egyetemi tanárként, vagyis mindhárman feleslegesnek nevezték az érettségit. Szerintük ugyanis ez a felmérés technikailag abszurdum, nem lehet egy óra teljesítménye alapján életre szóló következtetéseket levonni egy tanulóról. Vagyis ez szakmailag „idétlenség”. Tartalmilag pedig azért az, mert amikor egy modern tudástársadalomnak az lenne a célja, hogy mindenki szerezze meg legalább a középfokú műveltséget, akkor fölösleges szelektálni. Csak egy fölösleges stressz. Emlékeztetett rá, Báthory Zoltán neveléstudós, egyetemi tanár is megírta, hogy ez egy beavatási szertartás, törzsi hagyományok maradványa, de ha a társadalomnak ez fontos, ám legyen. Igazából azonban jelentősége nincs, mert semmit sem mér.

Nahalka István oktatáskutató úgy látja, az érettségi semmiképpen sem marad el, valamilyen megoldást biztosan találnának rá, hogy megtartsák. A magyar államnak biztosítania kell a lehetőségeket az érettségi letételére, így nem tudja elképzelni, hogy ne legyen. Az oktatáskutató szerint a pedagógusok azzal, hogy nem vállalnak önkéntes munkát az érettségiztetésben, kényszeríthetik a kormányt bizonyos engedmények megtételére. Ahogy az orvosok is megtalálták a lehetőségét annak, hogy erősebb ellenállást tudjanak tanúsítani, miután nem írták alá a szerződéseket. 

Az érettségi bojkottja azért már más a pedagógusok részéről, mint a tüntetés, vagy a mostanában megszokott, egyéb tiltakozási formák. Ez jóval erősebb, már egy igen radikális lépés – tette hozzá az oktatáskutató. Ám, hogy ez mennyire fog hatni a hatalomra, azt egyelőre nem lehet megmondani. Ez a hatalom nem arról híres, hogy a különböző tiltakozások hatására olyan könnyen beadná a derekát. Ugyanakkor az is igaz, hogy mindig van egy – ismeretlen nagyságú – küszöbérték, ami után a hatalom mégis visszakozik, ha a tiltakozás átlépi. Egy-két példa van erre, ha nem is túl sok. Azt azonban, hogy ez a bojkott ilyen lesz, vagy sem, Nahalka István nehezen tudná megmondani. Az túl szép lenne, hogy a tanárok, szülők, diákok kilenc pontját elfogadja a hatalom, hiszen ezek a követelések egyenesen ellene mennek a kormány oktatáspolitikájának. Ezért ebben kevésbé hisz, de szerinte más kompromisszumok körvonalazódhatnak. Azt nehéz megmondani, hogy mik, de egyre szélesedik ez a probléma. Mind nagyobb a szakadék aközött, amit a minisztérium gondol, és amit az egyre nagyobb számban tiltakozó pedagógusok akarnak. Utóbbiak éppen azok ellen a dolgok ellen tiltakoznak, amiket a minisztérium csinál, egyáltalán, amit képvisel. Ezért is nagyon nehéz megmondani, hogy lehetséges-e egyáltalán bármiféle kompromisszum ebben az ügyben.

Ahogy a tiltakozás fokozódott, úgy a hatalom reakciói is erősebbek lettek. Ide tartozik például, hogy azonnali hatállyal elküldtek pedagógusokat, amiben nem látszik lágyulni az álláspont. Szó sincs róla, hogy bármikor is visszaengednék ezeket a tanárokat az eredeti munkahelyükre. 

A kérdés az, érezhetően növeli-e a kormány a pedagógusokkal szembeni nyomást a tisztességes tárgyalások helyett például a Nemzeti Pedagógus Karba való belépés szabályainak, a pedagógusok rendszeres értékelésének szigorításával, vagy azzal, hogy különös esetben bevezeti a tanárok időnkénti pszichológiai vizsgálatát, ahogy azt ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász felvetette. Az orvoskamaránál meg tudják tenni, hogy a kamarai tagságot nem kötelezővé teszik. Elvileg a pedagógusoknál is van egyfajta kamara, a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK), ami kötelező tagságot jelent. Csakhogy ott nem arról van szó, hogy maga az NPK határozott ellenzéke lenne a kormány oktatáspolitikájának, sőt, bizonyos mértékig a kormány kreatúrájáról van szó. Vagyis semmit sem jelentene, ha megszüntetnék a pedagógusok kötelező tagságát ebben. Sok pedagógus azt mondaná, nem is tudta, hogy tagja ennek a „micsodának”. Ha még szigorítják is a belépés feltételeit, akkor senki sem fog belépni. Amúgy nem jár előnyökkel, ha valaki tagja az NPK-nak, ezzel nem lehet revolverezni a pedagógusokat. Az elbocsátásokkal valamennyire továbbra is lehet, de ez is kétélű fegyver, hisz' pont akkor elbocsátani pedagógusokat, amikor amúgy is problémák vannak a pedagóguslétszámmal, az azért minimum visszás. Ami pedig a tanárok időnkénti pszichológiai vizsgálatát illeti, ezt elvileg elő lehet írni, mert a jogosítvány meghosszabbításának is lehet feltétele egy ilyen vizsgálat, ha felmerülnek bizonyos problémák. Az azonban Nahalka István szerint kétesélyes, mit szólnának hozzá a pedagógusok. Könnyen elképzelhető, hogy egy ilyen szigorítás tovább csökkentheti a pedagóguspályára törekvők számát.