Az értelmiséget akarja uralma alá hajtani a „modellváltással” a kormány

– Egyértelműen látszik, hogy a felsőoktatási intézmények „modellváltása” nem áll meg. Éppen a szegedi tudományegyetem van soron, de készen áll a pécsi orvostudományi kar is. Mi lehet a kormány legfontosabb célja ezzel? Pénz, paripa, fegyver megszerzése?  

– A kormány célja vélhetően egy oktatási reform, vagy inkább oktatási megszorítás társadalmon és az érintett felsőoktatási intézményeken, oktatókon és hallgatókon történő áterőszakolása úgy, hogy kényesen próbálja kerülni mind a „reform”, mind a „megszorítás” megjelölések alkalmazását, hiszen ezek a kifejezések politikai értelemben mára már negatív tartalmat közvetítenek.

– Milyen hátsó szándékot lát ebben – ha lát egyáltalán?

– Az egyetemek modellváltásában megnyilvánuló hátsó szándékot mutatja, hogy több választási cikluson keresztül, előzetesen nyilvánosságra hozott, vagy nyilvános vitára bocsátott választási-, vagy kormányprogram hiányában, a felsőoktatást érintő, jelentős átalakítási szándékát sem a kormánypárt, sem a kormány nyíltan sohasem vállalta fel. És úgy tűnik, mindez nem volt előzmények nélküli. Gondoljunk csak vissza arra, amikor évekkel ezelőtt, ugyanez a kormány a felsőoktatási intézményekben jelentősen csökkentette az államilag finanszírozott hallgatói helyek számát. Ez az intézkedés is már jól mutatta a kormány által kijelölt irányt: az állam, a kormány elhatározása alapján, a továbbiakban nem tud és/vagy nem akar forrásokat fordítani a felsőoktatásra.

– Magyarul tényleg modellváltás lehet, ha nem is úgy, ahogy kívánatos lenne?

– A jelen helyzetben úgy tűnik, hogy a kormány és a kormányfő eltökélt szándéka, hogy a felsőoktatás működési feltételeit – tehát lényegében a tudományos élet alapjait – az állam helyett teremtse meg közvetlenül a társadalom, a piaci-, ha tetszik kapitalista megfontolások szerint, de úgy, hogy az intézmények feletti közvetlen irányítást a kormány nem engedi el. Tehát a magyar állam – a jelenlegi kabinet elhatározása alapján – a szemünk láttára, szisztematikusan építi le az eddig kötelezően ellátott feladatait, közszolgáltatásait, de ezzel egyenesen arányosan, ugyanakkor nem csökken a közteherviselés mértéke.

– Erre mondják, hogy ügyes...

– Hát igen, az adók újraelosztása során, ugyanakkora mértékű adóbefizetésért már kevesebb állami közszolgáltatást kapunk. Emlékezzünk vissza a 300 forintos vizitdíj kapcsán, az úgynevezett „szociális” népszavazásra. Az is azért lett érvényes és eredményes, mert a társadalom jelentős része úgy érezte, hogy szerzett jogait az intézkedés csorbítja. Hol van most a társadalomnak ugyanez a része? A felsőoktatási oktatókkal és hallgatókkal együtt most miért nem hallatják a hangjukat és miért nem tiltakoznak? Pedig számukra is rossz hírem van: ez még csak a kezdet!

– Készüljünk tehát hasonlókra – Ön szerint – más területeken is?

– A felsőoktatási „modellváltást” az egészségügyi modellváltás fogja követni, hasonló tartalommal – ez csak idő kérdése. Majd akkor is hallani fogjuk, hogy mennyivel hatékonyabbak, mennyivel versenyképesebbek lesznek az intézmények, hogy a modern kihívásokra mennyivel rugalmasabban fognak tudni reagálni, stb. A tanulság pedig az, hogy a jelenlegi kormánynak a főbb preferenciái csakis a sport és az idegenforgalom, de átfogó és értékelhető társadalomformáló politikája gyakorlatilag nincs, így a tudomány és a művészet jelentőségét, vagy társadalmi szerepét is negligálja. Éppen a jelenlegi járványhelyzet mutatja meg, hogy ez a fajta szerepfelfogás mennyire káros és hibás: a járványhelyzetet most is a tudomány képes kezelni és a szükséges orvosi megoldást arra megadni, míg a járványhelyzetben se sport, se idegenforgalom nincs. 

– Van persze egy másik veszély is. A tervek szerint az egyetemeket fenntartó alapítványok alapítói jogai egy-két éven belül átkerülhetnek a kormánytól az alapítványok kuratóriumaihoz – legalábbis erről lehetett olvasni.

– Nem alaptalan kritika, hogy a kormány a felsőoktatás fenntartását a közszférából kiszervezni igyekszik a magánszférába, gyakorlatilag privatizálja. Egyáltalán nem elképzelhetetlen ugyanis, hogy az alapítói jogok a későbbiekben átkerülnek az alapítványok kuratóriumaihoz.

– Van erre jogi lehetőség?

– Erre a hatályos Polgári Törvénykönyv is lehetőséget biztosít. Az alábbiakat rögzíti: „Ha az alapító meghalt, jogutód nélkül megszűnt vagy más okból az alapítói jogait véglegesen nem gyakorolja, az alapítói jogokat az alapító által az alapító okiratban kijelölt személy vagy alapítványi szerv, kijelölés hiányában a kuratórium gyakorolja.” A felsőoktatási intézmények „kiszervezése”, vagy „privatizációja” az állami fenntartás alól az alapítványi működés megteremtésével jogilag egyáltalán nem kivitelezhetetlen. Természetesen ez igaz a felsőoktatási intézmények ingatlan- és egyéb eszközállományára is. Azt szintén érdemes figyelembe venni, hogy a kuratóriumi tagok között politikai szereplők is vannak: Varga Judit igazságügyi miniszter a miskolci egyetemet működtető alapítvány kuratóriumának elnöke, Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli minisztert pedig a Szegedi Tudományegyetem feletti, leendő kuratóriummal hozták összefüggésbe. A kormányzati szereplők indokolatlan pozíciószaporítása mellett, ez az intézkedés is a totális kormányzati kontrollt jelenti a felsőoktatás felett.

– Ez vajon tényleg azt jelenti, aminek látszik? Mármint, hogy a látszatra sem nagyon adnak, kell adniuk?

– Amellett, hogy ez egyáltalán nem segíti elő az Alaptörvényben is elismert, a tudományos kutatás és művészeti alkotás szabadságát, de azt a rossz érzetet is keltheti, hogy e szereplők feladata nem más, mint az, hogy a felsőoktatási intézmények gazdálkodását is egy meghatározott szisztéma szerint felügyeljék. Mindenesetre a jelenlegi kormány hatalomtechnikai szempontból páratlanul tehetséges és kreatív, a totális hatalom megszerzésnek és megtartásának egyik eleme pedig a gazdasági erőforrások megszerzése és kontrollálása. Véleményem szerint, erről is szól a „modellváltás”, ugyanis a felsőoktatási intézmények jelentős gazdasági erőforrásokkal rendelkeznek. Azt pedig határozottan úgy vélem, hogy – szintén hatalomtechnikai megfontolásokból – a kormányzati „kultúrharc” egyik mérföldköve is a „modellváltás”.

– Még egyszer megkérdem tehát: mi a kormány legfontosabb célja? Pénz, paripa, fegyver megszerzése?  

– Nem arról van szó, hogy „értékesebb, vagy érdemesebb” tudományt, vagy művészetet akar a kabinet, hiszen a tudomány eredményeinek, illetőleg a művészetek értékeinek minősítése egy demokratikus, fejlett, felvilágosult társadalomban a mindenkori kormánynak nem is tartozik, nem is tartozhat a kompetenciájába. A jelenlegi intézkedések lényege, hogy a művészeti- és a tudományos élet totális meghódításával a kormány uralma és befolyása alatt képes tartani a mindenkori értelmiségi réteget, amely igen jelentős társadalmi bázisát adhatja a politikájának. Nem hatékonyságról, nem versenyképességről szól ez, hanem színtiszta hatalomtechnikáról, ami valójában nem vesz figyelembe sem hatékonyságot, sem versenyképességet, sem szolidaritást, sem társadalmi mobilitást, sem tudományos, sem művészeti szabadságot és semmilyen egyéb társadalmi érdeket.