Az ICC elnöke szerint veszélyben van a Nemzetközi Büntetőbíróság
A Nemzetközi Büntetőbíróságot (ICC) érő fenyegetések az ENSZ egyes állandó tagjainak részéről „ az intézmény létét veszélyeztetik” – jelentette ki Tomoko Akane, a Nemzetközi Büntetőbíróság elnöke hétfőn Hágában.
A Nemzetközi Büntetőbíróságot megalapító Római Statutum részes államainak közgyűlése huszonharmadik ülésszakán felszólaló Tomoko Akane azt mondta: a bíróságot olyan támadások érték, amelyek aláássák legitimitását, igazságszolgáltatási képességét, valamint a nemzetközi jognak és az alapvető jogoknak az érvényesülését.
Az ICC-t az ENSZ Biztonsági Tanácsának egy állandó tagja „ drákói ” gazdasági szankciókkal fenyegeti, mintha egy terrorista szervezet lenne – mondta az elnök. Ezek az intézkedések aláássák a bíróság intézkedéseit, működését, sőt, a létét veszélyeztetik – húzta alá.
A bíróság határozottan elutasít minden olyan kísérletet, amely függetlenségének és pártatlanságának befolyásolására irányul – hangoztatta Akane, majd így fogalmazott: „ határozottan elutasítjuk a munkánk átpolitizálására irányuló törekvéseket”.
Kijelentette: a bíróság csak a törvényt tartja és tartatja be, minden körülmények között. Szavai szerint a Római Statutum részes államainak közgyűlése szilárd felelősségére van szükség a bíróság függetlenségének, valamint a nemzetközi jog és az alapvető jogok érvényesülésének védelmében.
Paivi Kaukoranta, a részes államok közgyűlésének elnöke elengedhetetlennek nevezte a bíróság működését az igazságosság, az elszámoltathatóság és az emberi méltóság védelme szempontjából.
„Közös felelősségünk, hogy támogassuk a Nemzetközi Büntetőbíróságot, biztosítsuk ellenálló képességét és sikerét, mint a globális béke és biztonság sarokkövét” – fogalmazott.
Karim Khan, az ICC főügyésze a közgyűlés egy hetes ülésének megnyitóján mondott beszédében kiemelte: az együttműködés a remény és megújulás pillanatában lehet a nemzetközi igazságszolgáltatás számára.
Ehhez azonban egységesnek kell maradnunk azon igazság kimondásában, amely szerint nem érdemli meg senki a Római Statútum kisebb védelmét, mint bárki más – húzta alá.
Kiemelte: az emberiség „ példátlan kihívásokkal néz szembe ”, ezért a nemzeteknek példátlan elvárásaik vannak a Nemzetközi Büntetőbírósággal szemben.
Az Egyesült Államok Képviselőháza júniusban terjesztett elő törvényjavaslatot az ICC szankcionálásáról, válaszul arra, hogy az előző hónapban Karim Khan elfogatóparancs kiadását kérte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök és korábbi védelmi minisztere, Joáv Galant ellen emberiesség elleni és háborús törvények miatt.
A Nemzetközi Büntetőbíróság a kérelemnek eleget téve, november 21-én adta ki határozatát az ügyben. Ezt követően a washingtoni Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője közölte: „az Egyesült Államok alapjában véve elutasítja a magas rangú izraeli tisztségviselők elfogatásáról szóló bírósági döntést".
„Mélyen aggasztónak tartjuk az ügyész sietségét, hogy letartóztatási parancsokat kezdeményezzen, továbbá az ehhez a döntéshez vezető súlyos eljárási hibákat" – tette hozzá.
„Ez a bíróság egy veszélyes vicc. Itt az idő, hogy az amerikai szenátus cselekedjen és szankciókkal sújtsa ezt a felelőtlen testületet" – mondta Lindsey Graham republikánus szenátor.