Az identitáspolitika tovább nem korbácsolható
Hiába lesz elnök Joe Bidenből, a demokraták pofára estek: kinyírták Bernie Sanderst, szemétre hányták a szociáldemokráciát – identitáspolitikával, négy éven át tartó hisztériával és a nagyon nem megosztó elnökjelöltjükkel akartak nagyot nyerni. El akarták söpörni a republikánusokat – ez azonban nem sikerült nekik.
Hiába a koronavírus-járvány, hiába a gazdasági összeomlás, hiába a lángoló gettók, bár a képviselőházban kisebbségben maradtak a republikánusok, javítani tudtak a pozícióikon, a szenátusban megőrizték a többségüket, Donald Trump pedig több fekete, latin, és női szavazatot söpört be, mint négy évvel ezelőtti győzelme alkalmával. Joe Biden szoros győzelmét mindössze a járványnak köszönheti, no meg annak, hogy épp a fehér férfiak körében akadt öt százaléknyi amerikai választó, aki kiábrándult Donald Trumpból.
Ha a demokraták és a republikánusok a helyes következtetést vonják le a fentiekből, megállapíthatják, hogy az identitáspolitika elérte a természetes határait: 2020-ban már a baloldaltól és a jobboldaltól is többet vitt, mint amennyit hozott – amennyiben az amerikai politikai elit nem veszi tudomásul ezt, annak következménye jobb esetben saját választói bázisaik felperzselése, rosszabb esetben az Unió és a Konföderáció polgárháborújának kiújulása lesz.
A végletekig tüzelt identitásőrjöngés, a Black Lives Matter tombolása és a túlhajtott politikai korrektség megszállott zsarnoksága mindössze arra volt elég, hogy egy példátlanul uszító hajlamú, rossz elnököt, akinek a kormányzása ciklusának végére gyakorlatilag összeomlott, épphogy sikerüljön kiűzni a Fehér Házból. Joe Bidennek és pártjának most a romokat kell eltakarítania: egy közgyűlölettől sújtott, polgárháború peremére sodródott birodalmat kellene visszavezetniük progresszívek és konzervatívok egykor még közös Amerikájához.
