Az már a vég, amikor kirúgásokkal reagálnak egy társadalmi mozgalomra, a jogos érdekre és igényre

– Úgy tűnik, a pedagógusok tiltakozó demonstrációi nemhogy csillapodnának, egyre újabb és újabb akciókban mind többen vesznek részt. Mi vezérli most már őket, miért folytatják az ellenállást?

– Két okot lehet megemlíteni. Egyrészt az ellenállás kezdettől fogva, nem csak az anyagiakról szólt, úgyhogy azok az interpretációk, hogy ez egy bérharc, csak részben igazak. Azok között, akik tüntetnek, ott vannak a pedagógusok, a diákok és a szülők, nyilván azok, akiknek fontos az oktatás és a jövő ügye. Ők megértették, hogy ez messze nem bérharc, hanem alapvetően a jövő alapjáról van szó, hogyan lehet továbbvinni a magyar oktatás rendszerét. Szerintem ez az, ami megmagyarázza ezeknek a tüntetéseknek az erejét, és sok szempontból a perspektíváját is: bizony a jövő a tét. Az intenzitását az is befolyásolja, hogy az a kormány, amelynek a jövővel kellene foglalkoznia, a jelenben kelt gyűlöletet. A jelen gyűlöletére pedig nem lehet építeni jövőt, sem pedig egészségügyi-, nyugdíj- és oktatási rendszert. Ezt a feszültséget is érzik a szülők, a diákok és a pedagógusok is. Így már szinte egységfrontot képeznek. Ez volt mindig is, és azt gondolom, most ismét megerősödik a kormány újabb gyűlöletpolitikája következtében. Mert a kormány gyűlöletkeltéssel reagál a jogos bérigényekre – egyáltalán nem akarom kisebbíteni a bérigény jelentőségét –, de az a kormányzati kommunikáció, amely ezt a harcot le akarja egyszerűsíteni bérigényre, az egy hazug, undorító kommunikáció, és be akarja feketíteni a pedagógusokat, akik tényleg a diákokért, a jövőért küzdenek. Persze, nyilván önmagukért is, mert nélkülük nincs oktatási rendszer. A nemzet napszámosa nélkül nincs jövő.

– Mikor váltott a sztrájkjogért és a pedagógusbérért folytatott küzdelem, erre a most már – ahogy ön mondja –, a jövőért folytatott küzdelemmé?

– Szerintem mindig erről szólt. Lehetett azt látni, hogy az Orbán-rendszer nem fogja, nem akarja, nem tudja megérteni, hogy itt jóval többről van szó, és fél attól, hogy kimondja, 12 év alatt nemcsak a béreket nem tudták és akarták rendezni, de perspektívát sem tudtak adni az oktatáspolitikának. Ez a terület mindig a politikai rendszer átoksúlya alatt működött, és most már a társadalom is megérezte ezt. Aki itt megosztásra játszik, az a kormány, meg akarja osztani azt az egységfrontot, ami mindig is megvolt, hiszen minden szülő, minden tanár, minden diák a lehető legjobbat akarja az oktatási rendszerben.

– Új jelenség, hogy az egyházi iskolák is beleállnak az ellenállásba, sőt, a kirúgások után a tiltakozóik azt írják: „ezen eljárás egy olyan rendszer látlelete, amely az oktatás-nevelés ügyét a végletekig leegyszerűsítve, minden humánumtól megfosztott szervezési kérdésként kezeli, s nem képes átérezni annak valódi mélységét, elérendő célját és kívánatos eszközeit.” Ez az, amit ön is mond…

– Szerintem ez egy nagyon fontos és jó lépés. Aki úgy gondolkodik, ahogy azt az előbb felvázoltam – ez egy szövetség a tanárok, a diákok és a szülők között –, az nem is gondolkodhat másképp. Az Orbán-rendszer a végletekig feszíti ezt a húrt, és az egyházi iskolák egy részének beleállásával pontosan látszik, hogy még azokban a társadalmi csoportokban is fellángol az elégedetlenség, amelyek nagyon sokáig tűrték ennek a rendszernek az általános pedagógusellenes attitűdjét. Azt gondolom, hogy ez forró pont a rendszer számára is, hiszen kezdi felemészteni a saját tábornak, és egyébként a magyar társadalomnak is a tűrőképességét. Fontos dolog az oktatási rendszer, de óriási dolog a magyar társadalom szempontjából: kialakul egy olyan helyzet, hogy a magyar társadalom meghatározó része érdekeltségi, érintettségi alapon szembekerül a saját kormányzatával.  És nem azért, mert nem a Fideszre szavaztak, hanem azért, mert az Orbán-rendszer olyan politikát képvisel, amely jövőellenes, pedagógusellenes és gyermekellenes. 

– Miért csak hallgatással, elbocsátásokkal és fenyegetésekkel tud a kormány erre válaszolni?

– Ezt nem tudom megmondani, mert minden józan érdek, minden józan érték – amiben esetleg valaha is hitt ez a kormányzati struktúra – azt diktálná, hogy most leüljön, komolyan vegye figyelembe az anyagiakon túli igényeket, mert egy rendszert kell rendbe hozni.  És nem csak egy rendszert – az oktatásit – kell rendbe hozni, mert az mindig is összeért a nyugdíjrendszerrel, a munkaerőpiaccal, az egészségüggyel. Csak ezt a felelősséget nem tudja, nem meri sosem vállalni – a felelősség kifejezést nem is ismeri az Orbán-rendszer, nincsen benne a szótárában. Ha ugyanis benne lenne, akkor ki kellene mondani, hogy a király meztelen, itt, és itt elrontottuk ezeket a nagy rendszereket. Sőt, szándékosan tettük, mert nem a szakpolitikai dolgok, nem a háború, nem a válság miatt történt, hanem mert egész egyszerűen nem ismertünk más logikákat, nem akartunk figyelembe venni társadalmi érdekcsoportokat, szakpolitikai másként gondolkodásokat, mert volt egy elképzelésünk, de az egy csőd, egy kudarc. Ezzel a felelősséggel nem mer, nem tud a rendszer szembenézni. Egy autoriter, fentről irányított rendszerben minden ilyen típusú felelősség felvetése a rendszeren belül delegitimációval, félelemmel jár. Azt gondolom, hogy a rendszer fél, mert kirúgásokkal reagálni egy társadalmi mozgalomra, jogos érdekre és igényre, az már a vég. Az Orbán-rendszer nem csak a saját politikai végzetét, hanem a magyar társadalom óriási katasztrófáját készíti elő mindezzel. 

– Meg tudja-e félemlíteni a pedagógusokat? Ön szerint hogyan fog folytatódni mindez?

– Azt gondolom, hogy politikai rendszereket félelemre nem lehet tartósan építeni. Ezt a XX. század bemutatta. Látható, hogy az Európai Unióval folytatott küzdelemben is visszakozásra kényszerül az Orbán-rendszer, miért ne kényszerülne visszakozásra a saját társadalma tekintetében is. Mert az a stratégia, hogy itt kizárólag félelemre építünk, és belügyi, rendőrpolitikai eszközökkel oldunk meg valós társadalmi problémákat, semmilyen módon és mértékben nem tartható, különösen úgy, hogy a magyar társadalom az infláció és egyéb válságok miatt is rossz állapotban van. Szerintem nem igaz az a tévképzet, hogy a magyar társadalom ingerküszöbét nem éri el az oktatás, mert az élelmiszer az fontosabb kérdés, a napi bevásárlás már most gondokat okoz. Nyilvánvalóan szegénytől gazdagig, a középosztályon át mindenki tudja jól, hogy az oktatási rendszer óriási válságban van, és ez biztosan nyomja a magyar társadalom lelkét, bármilyen társadalmi csoportról is van szó. Azt gondolom, hogy az Orbán-rendszer ezzel a mélyen levő, elfojtott dühvel nem akar számolni, nem akar szembenézni. Csepp a tengerben, hogy ez elsöpörheti az Orbán-rendszert, itt sokkal mélyebb dologról van szó: a magyar társadalom össze fog ebben a helyzetben roppanni.