Grillsütők, padok, kormányzati piszkálódások
Orbán Viktor a pesti rakparton egy koszos grillsütő mellett pózolt, és gúnyosan mutatta, hogy így néz ki „a nemzet fővárosa Karácsony-módra”. Közben a rövid videóba bevágtak egy fotót arról, hogy a padok alatt szemét van. „A miniszterelnök a rakparton járt, és elszörnyülködött a közterületi állapotokon. Ebben igaza van, méltatlan és szégyenteljes, ahogy a pesti alsó rakpart kinéz. Csak nem mindegy, miért van ez még mindig így. A legfontosabb ok az, hogy a beruházásra járó, az uniós programokba már betervezett pénzt Budapest évek óta nem kapja meg, mert a kormány nem adja oda” – válaszolt erre Vitézy Dávid. Reflektált a videóra a főpolgármester is. „Az ott egy grillsütő, amin grillezni lehet. Civil szervezetek helyezték el, mert grillezni jó, és csinálták is jó sokan. Aztán ott vannak a padok is, mert azokat jobb körül ülni, mint az autókon. Szóval, képzelje el, itt a nyáron szórakozott sok tízezer ember. Élvezték egymás társaságát, sokat mosolyogtak, nevettek, nem gyűlölködtek, nem veszekedtek, jól érezték magukat, és közben megcsodálták a gyönyörű Budapestet. Egyszer kipróbálhatná miniszterelnök úr is, nem fog fájni” – és azon melegiben meg is hívta a miniszterelnököt a Nyitott Rakpart záróeseményére, a közösségi vacsorára október 26-án, ahol „találkozhat sok kedves emberrel.”
Segíthet a hatalomnak, ha még jobban nekimennek a fővárosnak? Több politológus szerint a kormány és a főváros küzdelme jelenleg tudatosan alkalmazott stratégia, de könnyen visszaüthet, ha Budapest teljesen ellehetetlenül. A Political Capital (PC) júniusi elemzése alapján, a hatalom célja, hogy a főváros pénzügyi kivéreztetése révén, a vidéken erős Tisza mozgalmat Budapest felé terelje, ezzel elvonja a figyelmüket a Fidesz számára veszélyes országos témáktól. A tanulmány szerint a kormány a csőd szélére sodorta a fővárost, „gyámságot” kíván gyakorolni felette, cserébe a közösségi közlekedés fenntartását ígéri.
„Már az unalomig megy ez a húzd meg-erezd meg játék. Most ez a grillsütős marhaság is, ha úgy tetszik, visszarúghat, mert nem erről szól a történet. Azon kellene meglepődni, hogy a miniszterelnök kimerészkedett a rakpartra és ott megtalált egy grillsütőt? El kell neki magyarázni, hogy a rakpartnak az a szakasza Budapest egyik legszebb része, és ez a grillsütő azért van ott, mert a budapestiek kérték, hogy ott legyen?” – mondta lapunknak Barabás Richárd fővárosi önkormányzati képviselő. Azzal folytatta, hogy a rakpartot, amely hagyományosan forgalmas autóút, a főváros már évek óta igyekszik visszaadni a gyalogosoknak és a városlakóknak. A cél egy élhetőbb, a Dunához közelebb hozott Budapest megteremtése, amit különféle közösségi eseményekkel is népszerűsítenek. A kormány részéről azonban mindez ellenszélbe kerül, szimbolikus politikai ellentét tárgyává vált.
Barabás rámutatott, miközben más európai nagyvárosok fejlesztik vízpartjaikat, Budapesten ez politikai támadások célkeresztjébe került. A miniszterelnök elutasító reakcióit a főváros kezdeményezéseire, ahogyan a rakpart közösségi használatának kigúnyolását is, a pestiek közül egyre többen annak tekintik, hogy a kormány elvesztette kapcsolatát a városi emberek valós igényeivel. „A főváros törekvései, például a rakpart fejlesztése, a budapesti életminőség javításáról szólnak, nem pedig politikai provokációról” – fogalmazott a képvsielő.
Fővárosi „honatyaként” nem tudja nem szóba hozni azt a tényt, amit minden alkalommal és minden fórumon szóvá is tesznek: Budapest az országban előállított bruttó hazai termék mintegy 35-40 százalékát termeli meg, mégis a kormány elvonásokkal és visszatartott uniós forrásokkal akadályozza a város fejlesztését. „Élcelődhet a miniszterelnök egy ütött-kopott, sokat használt grillsütőn, meg a Duna parti állapotokon, neki kell a legjobban tisztában lennie azzal, hogy az Európai Unió már régen átutalta a rakparti beruházásokhoz és a város más fejlesztéseihez megítélt támogatásokat, de a magyar kormány ezeket nem továbbítja a címzettnek. Azzal helyezi politikai nyomás alá a fővárost, hogy megakadályozza a projektek elindulását” – elemezte a valós helyzetet.
Szóba kerültek a hidak is, különösen a Lánchíd hatmilliárdos támogatása, amelyet a kormány megígért, de a Telex legfrissebb értesülése szerint még 2025 októberéig sem fizették ki a fővárosnak ezt a pénzt. Kifogások vannak, a főváros a felújítás után autómentes forgalmi rendet vezetett be, ami nem tetszik a kormánynak. Karácsony Gergely szerint álindokokat keresnek a fizetés elkerülésére, amit szintén politikai természetű gáncsnak lehet tekinteni. „Az uniós logika szerint a főváros hídjainak fenntartása állami feladat volna, hiszen azok nem csupán helyi, hanem nemzeti jelentőségű infrastruktúrát képviselnek. Ennek ellenére, a kormány megtagadja a támogatást” – mondta a fővárosi képviselő. Úgy fogalmazott: a kormány nemcsak forrásokat von el, hanem egyenesen „bünteti” is a fővárost azért, mert politikailag másként gondolkodnak a lakói. Ez a hozzáállás nemcsak igazságtalan, hanem hosszú távon az ország gazdaságát is hátráltatja.
2026-ban kiderül, hogy mindezekre a politikai „húzásokra” hogyan reagálnak a budapestiek. Barabás úgy véli, a fővárosban lakók nagy része cinikusnak és rosszindulatúnak látja a miniszterelnököt, mivel érzékelik az őket érintő hátrányos megkülönböztetést. Szerinte ez a politika erősíti a kormányellenes érzelmeket és a bizalmatlanságot, különösen akkor, ha a kormány látványosan akadályozza a város fejlődéséhez szükséges projekteket.
A Tisza Párt szerepe is szóba került. Barabás Richárd úgy látja, a tiszás képviselők nem ellenségesek a várossal szemben, ami fontos különbség a jelenlegi kormány hozzáállásához képest. Bár szerinte egy igazi rendszerváltáshoz széles konszenzusra van szükség, ezért nem hiszi, hogy szerencsés volna, ha egyetlen párt lenne a rendszerváltás letéteményese.
„Nyitottság látható részükről a fővárossal való párbeszédre, egy esetleges ellenzéki kormányváltás után ez a politikai dinamika a jövőben meghatározó lehet, ha a város fejlesztései kerülnek majd napirendre” – reméli Barabás Richárd.
A Political Capital kutatói az említett tanulmányukban úgy látják, a várossal szemben indított minden politikai, gazdasági támadással az a cél, hogy a Tisza Párt, Karácsony Gergely és Vitézy Dávid egy térfélre kerüljenek a közvélemény szemében, ami a Fidesz narratívája szerint az ellenzék „kormányképtelenségét” bizonyítaná. Hozzáteszik: a főváros kényszerhelyzete a Fidesz számára is kétélű fegyver lehet. Ha Budapest ténylegesen csődbe jutna, az nemcsak Karácsony Gergely számára jelentene válságot, hanem az országos közvélemény szemében is a Fidesz – másfél évtizede tartó – kormányzásának képességeit kérdőjelezné meg. A budapestiek túlnyomó többsége ellenzéki, így a kormány lépéseit sokan politikai bosszúként érzékelhetik, ami egy közelgő választási kampányban növelheti a társadalmi ellenállást.