Az MSZP feljelentést tesz egy gárdonyi földterület ügyében

HírKlikk 2020. október 8. 13:59 2020. okt. 8. 13:59

Hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt feljelentést tesz az MSZP társelnöke, mert szerinte a gárdonyi önkormányzat mélyen áron alul adott oda egy cégnek egy tóparti földterületet. A Fejér megyei településen a helyi ellenzék népszavazást is kezdeményez.

Kunhalmi Ágnes csütörtökön, a Velencei-tó partjáról, az MSZP Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón azt mondta, a gárdonyi önkormányzat hatvan évre biztosított földhasználati jogot egy cégnek mindössze 8,4 millió forintért.

Hozzátette: a több mint 550 négyzetméteres vízparti területet a szabadstrandból hasították ki, a földhasználati jog eladása előtt nem történt meg a terület értékbecslése, nem volt pályázat, versenyeztetés.

Kunhalmi Ágnes közölte, az ügyészséghez fordul, kérve a hatvan évre földhasználati jogot biztosító szerződés semmissé tételét.

Az önkormányzatnak vagyoni hátrányt okozó testületi döntés és szerződéskötés miatt feljelentést is tesz ismeretlen tettes ellen hivatali visszaélés és hűtlen kezelés gyanúja miatt – jelentette be.

Elmondta, kezdeményezni fogja az Állami Számvevőszéknél, hogy vizsgálja ki, a gárdonyi önkormányzat felelősen gazdálkodik-e az önkormányzati vagyonnal.

Az ellenzéki politikus jelezte azt is, hogy fegyelmi eljárás iránti igényt nyújt be az illetékes kormányhivatalhoz a polgármester és a jegyző törvénysértő előterjesztései miatt.

Eötvös Pál gárdonyi ellenzéki képviselő közölte, nem ez az első part menti terület, amelyet eladtak a városban az utóbbi években. Ezt a folyamatot meg kell állítani – folytatta –, ezért három témakörben kezdeményeztek helyi népszavazást. A témaköröket ismertetve, elmondta, a helyi építési szabályzatot nem szabad módosítani, nem szabad, hogy megszűnjön a harminc méteres védelmi sáv a tóparton, vagyis ne lehessen magas épületeket felhúzni oda. Az elszaporodó társasházépítések miatt kezdeményezik, hogy csak 2000 négyzetméteresnél nagyobb ingatlanra lehessen társasházat építeni – mondta, hozzátéve: a zöldterületek megtartásáról is megkérdezik a népszavazáson a helyieket.

Forrás: MTI