Az MSZP parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a kegyelmezési jog gyakorlatának felülvizsgálatára

HírKlikk 2024. február 8. 14:00 2024. feb. 8. 14:00

A szocialisták szerint rendszerszintű problémák vannak a kegyelmezési gyakorlatban, ezért kezdeményezik, hogy parlamenti bizottság vizsgálja felül a köztársasági elnök által gyakorolt egyéni kegyelmek miniszteri előkészítését és ellenjegyzési gyakorlatát.

„Az elmúlt napokban látott közfelháborodás mértéke jól jelzi, hogy a kegyelmezési jog gyakorlásával kapcsolatban rendszerszintű problémák állnak fenn” – írja az MSZP a csütörtökön kiadott közleményében. A szocialisták mindezt annak kapcsán vetették fel, hogy Novák Katalin köztársasági elnöki kegyelemben részesített egy pedofil bűnsegédjét, a döntését pedig Varga Judit akkori igazságügyi miniszter ellenjegyezte. 

A Magyar Szocialista Párt álláspontja szerint azonban nem volt kötelező a kegyelmi kérvényt elfogadni, és nem volt kötelező a kegyelmi döntést ellenjegyezni. Emlékeztetnek, hogy az Alkotmánybíróság már egy 2007-ben hozott határozatában rögzítette: „az igazságügyért felelős miniszter sem kötelezhető arra, hogy a köztársasági elnök kegyelmi döntéséről szóló határozatot automatikusan ellenjegyezze; őt az ellenjegyzés vagy annak megtagadása kérdésében illeti meg döntési jog”. Varga Judit azonban ellenjegyezte Novák Katalinnak egy pedofil bűnöző bűnsegédjének kegyelmi határozatát, ezzel a kormány átvállalta a döntéssel kapcsolatos politikai felelősséget. A szocialisták szerint ezzel a döntésével pedig el kell számolnia az Országgyűlés előtt.

Az MSZP szerint Varga Judit igazságügyi miniszter, a Fidesz leendő EP-listavezetője akár az ügy ismerete nélkül gyakorolta az ellenjegyzést, akár a bűncselekmény jellegének tudatában döntött, a politikai felelőssége megkérdőjelezhetetlen.

A szocialisták a közleményükben hangsúlyozzák, hogy az Országgyűlés kötelessége ellenőrizni a kormány működését, így az is, hogy megvizsgálja az igazságügyi miniszterek ellenjegyzési döntéseit. Az MSZP álláspontja szerint a közvéleménynek nem szabadna titkolózva meghozott döntésekből, utólag megtudnia, mi alapján kaphatott egy pedofil bűnsegédje kegyelmet. „Jogosan merül fel a társadalomban a kérdés, kik kaphattak még kegyelmet, mi okozza a rendszerszintű problémát a kegyelmezési gyakorlatban” – olvasható a párt közleményében.

A múlt héten kirobbant ügyben eddig annyit lehet tudni, hogy ismeretlen okból a köztársasági elnök kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének, aki fedezni próbálta pedofil főnökét úgy, hogy az otthonban élő, rábízott gyerekeket vesztegetni, kényszeríteni próbálta. Az elnöki kegyelem ráadásul a foglalkozástól eltiltásra és a büntetett előélethez fűződő hátrányokra is kiterjedt. Ez azt jelenti, hogy az illető visszamehet gyermekekkel foglalkozni. Az MSZP szerint az esetet az is súlyosbítja, hogy ugyanakkor kapott kegyelmet a terrorista cselekmény miatt elítélt Budaházy György, akit szabadon engedtek Ferenc pápa Magyarországra történt látogatása okán. A kegyelmi döntést az akkori igazságügyminiszter, jelenleg a Fidesz EP-listavezetője, Varga Judit hagyta jóvá. Az MSZP éppen ezért kezdeményezte a köztársasági elnökkel szemben a megfosztási eljárást, a szocialisták szerint Varga Juditot pedig vissza kellene hívni a Fidesz EP-listájának éléről, távoznia kellene a közéletből.

 

Forrás: Hírklikk