Az MSZP-SZDSZ kormány megszüntette, a Fidesz visszaállította a politikusok VIP kórházi ellátását
Tíz éve még 300 állami vezető volt jogosult kiemelt egészségügyi ellátására, a mai állapotról azonban nem tudni semmit, ugyanis a vonatkozó kormányrendelet csak néhány pozíciót sorol fel, a részletekről és a szolgáltatás tartalmáról pedig különmegállapodást köt a kabinet. Így azt sem tudni, hogy ezért mennyit fizet a költségvetés annak a két szolgáltatónak – az Észak-pesti Centrumkórház-Honvédkórháznak meg az Észak-budai Szent János Centrumkórháznak –, amelyeket a kiemelt ellátásra jogosultak igénybe vehetnek.
2018-ban a kiemelt állami vezetők ellátására mintegy 24 millió forintot szánt a költségvetés, ma ez az információ nem elérhető, noha az ellátásról szóló rendelet szerint a Miniszterelnöki Kabinetiroda költségvetésében kellene tervezni, ám ott ilyen a kiadási sort nem találtunk – írja a Népszava.
A Kútvölgyiben az állami vezetőknek az 1940-es évektől biztosítottak soron kívüli ellátást. Kiemelt orvosi felügyeletre a miniszterek, államtitkárok, és azok kabinetfőnökei, ezen kívül néhány állami intézmény – például a Legfelsőbb Bíróság, a Legfőbb Ügyészség – vezetője és helyettesei jogosultak. Annak idején a Kútvölgyiben a magas rangú állami vezetőknek külön lakosztályt – egyágyas betegszobával, külön tárgyalóval és több telefonvonallal – bocsátottak a rendelkezésére.
A Honvédkórház fölújítása után azonban a személyi védelemben részesített személyeket már nem a Kútvölgyiben kezelték, hanem a Honvédkórház modern épületében
A Népszava emlékeztet: a 2010 előtti ciklusban, Molnár Lajos minisztersége idején egyszer már megszűnt a politikai vezetők VIP -ellátása, az Orbán-kabinet viszont 2011-ben visszaállította. 2018-ban a Honvédkórház sürgősségi ellátásának összeomlása után az ellenzék ismét megpróbálta megszüntetni, mondván: amíg a Honvédkórházban „hadiállapotok vannak”, addig a miniszterek, államtitkárok, miniszteri megbízottak mondjanak le saját VIP-ellátásukról. Ám a kiemelt ellátásról a Fidesz-KDNP vezetői nem mondtak le.
A lap úgy tudja: a Honvédkórházban néhány egy-két ágyas, tévés, külön fürdőszobás, klimatizált helyiségben helyezik el az ilyen betegeket, a szobáikhoz vezető folyosó zárt, oda csak külön mágneskártyával lehet belépni. A személyes biztonságukért felelős testőröket itt is a beteg közvetlen közelében, de külön helyiségben helyezik el.
A Honvédkórház „Speciális Rendeltetésű Centrumában” kezelt betegeket külön, kizárólag ezen a részlegen foglalkoztatott ápolók látják el. A gyógyításban közreműködőkre szigorú titoktartási szabályok vonatkoznak, így például nem csak a kezelésekről nem beszélhetnek, ez amúgy is orvosi titok, hanem arról sem, amit esetleg az ellátás alatt megtudnak páciensük munkájáról, magánéletéről. A VIP ellátottakat külön „betegmenedzser”, személyes asszisztens kíséri a szükséges diagnosztikai vizsgálatokra, ők szervezik és biztosítják, hogy az érintett a lehető leggyorsabban megkapja az ellátást.