Az önkénynek legalább akkora a társadalmi veszélyessége, mint a bűnözésnek
A törvény szerint a börtönparancsnok csak kivételes esetben tilthatja meg, hogy a fogvatartott részt vegyen temetésen és sírlátogatáson. Ehhez képest a gyakorlatban a kivétel lett a fő szabály, a kérelmek csak negyedénél döntenek úgy, hogy a rab részt vehet közeli hozzátartozója, szülei, testvérei, vagy gyerekei temetésén – állapította meg a Magyar Helsinki Bizottság.
2022-ben és 2023-ban összesen 182 kérelmet nyújtottak be fogvatartottak a börtönparancsnokoknak, hogy hozzátartozóik temetésén részt vehessenek vagy meglátogathassák sírjukat. Ebből 46-ot engedélyeztek, mindössze minden negyediket. A Magyar Helsinki Bizottság ennek a „rendszernek” nézett utána és közölte megállapításait.
Elsőként annak jártak utána, hogy a hazai börtönökben szabadságvesztésüket töltő mintegy 20 ezer rab vajon miért csak 184 esetben kérelmezte temetésen való részvételét, azaz miért ilyen kevesen akartak élni a kegyeleti jogukkal. Másodszor pedig azt akarták tudni, hogy a kevés kérelemből miért csak nagyságrendekkel kevesebb fogvatartott kapott engedély, mint ahogyan azt a törvény lehetővé teszi.
Kiderült, hogy a két kérdés összefügg. Mivel nagyon kevesen kapnak engedélyt arra, hogy elmehessenek közeli hozzátartozójuk temetésére, egyre kevesebben adnak be kérelmet arra, hogy végső búcsút vehessenek elhunyt családtagjuktól. Viszont az önkényes korlátozás nemcsak a fogvatartottak alapjogát sérti, hanem a családjukét is. A kegyelet mindenkié. Gyászban minden családtagra szükség van, arra is, akit börtönbe zárnak – fogalmazott a jogvédő szervezet.
Hogy ez mit is jelent a fogvatartottak szemszögéből arról a blogposztjukban megjelent esettanulmányban olvashatunk. Az írás főszereplője Brigitta, aki vagyon elleni bűncselekmény miatt tölti börtönbüntetését. Egy évvel ezelőtt a nagyobbik fia váratlanul meghalt. Ezért rögtön írásban kérelmezte, hogy részt vehessen fia temetésén. Ötnapos „kegyeleti eltávozást” kért – ez a lehetséges leghosszabb –, és vállalta elektronikus nyomkövető – lábperec – viselését. Három nap múlva a család is kérelmezte ezt, csatolták az elhunyt halotti anyakönyvi kivonatát, és vállalták Brigitta „befogadását”. Ezt követően még a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje is benyújtott egy írásbeli beadványt, kérve, hogy kellő időben hozzanak döntést. Három oldalról is elindult tehát az eljárás. A kérelem minden előírt feltételnek eleget tett.
Hat nappal a kérelmi lap benyújtása után derült ki, hogy a börtön elektronikus rendszerében úgy szerepelt a temetés miatt kért rendkívüli eltávozás, mint a büntetés félbeszakítása. Csakhogy nagyon nem mindegy, hogyan nevezik: míg a gyászszertartáson való részvétel érdekében rendkívüli eltávozás kérhető legfeljebb 5 napra, addig a félbeszakítást másmilyen esetekre találták ki, és sokkal komolyabb vizsgálat előzi meg, mert az időtartama is több hónap, akár egy év is lehet. Ezért aztán félbeszakítást még ritkábban engedélyeznek, mint rendkívüli eltávozást – magyarázta a szervezet.
Brigittával egy nappal a temetés előtt az osztályvezető szóban közölte, kérelmét elutasították, mégpedig azzal az indokkal, hogy egy országos parancsnoki utasítás szerint senkit sem engedhetnek haza. Efféle utasításról a Magyar Helsinki Bizottságnak nincs tudomása, és ha lenne ilyen, az a törvényt írná felül, azaz alkotmánysértő lenne.
Az osztályvezető annyit ajánlott fel az összeomlott anyának, hogy azonnal árajánlatot kér a temetői előállítására, amit, ha megfizet, ott lehet a végtisztességen. Ez a gyakorlat szerint úgy néz ki, hogy a rabot vezetőszáron, kéz- és lábbilincssel viszik ki a szertartásra 2–3 börtönőr felügyelete alatt, majd mikor véget ér a ceremónia, azonnal visszaszállítják a börtönbe. A Magyar Helsinki Bizottság olyan esetről is tud, amikor a temetésre kiszállított fogvatartottra tekintettel, biztonsági okokra hivatkozva, a sírhely környékét is alaposan átnézték. Brigitta ezt nem fogadta el. Így fia temetésén csak úgy „vehetett részt”, hogy a temetés végén a család Skype-on jelentkezett a sír mellől, és fél órát „közösen” sirathatták el a megboldogultat. De így legalább az anya színpadias temetői előállításával nem zavarták meg a szertartást.
A veszteség és a tehetetlenség mellett megalázták a börtönben a gyászoló asszonyt. A legjobban azt fájt neki, amikor az egyik nevelő röhögve azt mondta: „Ne játssza itt a gyászoló anyát!” Lelkileg teljesen összeroppant, ahogyan családja is. „Nincs az rendben, hogy a gyermekét éppen elveszítő anyát megalázzák, belerúgnak, és pontosan a legkritikusabb időben. A legmélyebb anyai érzelmeimet gyalázták meg” – idézte fel érzéseit a Magyar Helsinki Bizottság ügyfele. „Minden reggel fiam hiányával ébredek. Mély és vérző seb lelkemben emléke, amit naponta fel-feltépnek itt.”
Magyarország egyik legnagyobb jogvédő szervezete felhívta a figyelmet arra, hogy az emberi méltósághoz való jog sérthetetlen emberi jognak számít. Ebből következik, hogy a kegyeleti jog is alapjog. Ezt a Büntetés-végrehajtási Kódex is tudomásul veszi, amikor kimondja, hogy a közeli hozzátartozó temetésén való részvétel csak kivételes esetben tiltható meg. Így például csak abban az esetben, ha annak valamilyen nyomós közegészségügyi, közrendészeti indoka van vagy újabb bűnelkövetést akadályoz meg. Brigitta esetében ilyenre nem hivatkoztak.
A gyászmunka, a halott gyermek elengedése a szabad világban is gyötrelmes folyamat, hát még börtönben, ahol nincs családi, közösségi segítség, nincsenek meg a feldolgozás rituális állomásai, így például sokszor nincs lehetőség részt venni a gyászszertartáson sem. Pedig a temetési ceremónia, a végső tiszteletadás kulcsfontosságú, éppen ezért magától értetődő állomása a veszteség feldolgozásának. Ha nincs rá lehetőség, mert például önkényesen megtagadják a gyászolótól, annak lelki trauma, önvád és összeomlás lehet a következménye – mutatott rá a Magyar Helsinki Bizottság.
Ezért évek óta nyújt a szervezet segítséget ilyen ügyekben fogvatartottaknak és családtagjaiknak. Például panaszmintát készített az ombudsmani eljáráshoz, jogszabályi javaslatokat tett. Az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt jelenleg három hasonló ügyük van folyamatban, közülük kettőt már megnyertek a civil szervezet ügyfelei. A strasbourgi bíróság pedig leszögezte: az állam korlátlanul nem vonhatja el a fogva tartott ember magán- és családi élethez fűződő jogait. A hatóság fellépésének ez esetben is célszerűnek és arányosnak kell lennie.
Tehát a börtön a rabokat sem foszthatja meg önkényesen a végső búcsú lehetőségétől. Ahogyan a családot sem attól, hogy együtt gyászoljon a temetésen – hangsúlyozta a Magyar Helsinki Bizottság.
