Az Orbán névre hallgató probléma

2019. március 14. 11:25

Sokféleképpen értékelik Manfred Weber budapesti látogatását. Vannak, akik szerint a német politikus házhoz jött a pofonért, nem ért el semmit, mert a rutinos Orbán őt is megvezette és ugyanazt a pávatáncot járta el vele, amit Európa más vezetőivel már évek óta. Mások szerint ennek épp az ellenkezője történt: Orbán beadta a derekát, bocsánatot kér, abbahagyja a Brüsszelt mocskoló kampányt és a CEU helyzetét is rendezni fogja.

Az igazságot azonban ma még nem tudjuk. Konkrétan egyik fél sem nyilatkozott, sőt, Orbán Viktor sehogyan sem. A miniszterelnök magyar hangjának tekinthető Gulyás Gergely beszélt helyette egy sajtótájékoztatón, ahol belengette a nyilvánosságnak, hogy Orbán bocsánatot fog kérni, amiért hasznos idiótáknak nevezte a Néppárt tagjait.

Ha ennyi történik, nem változik semmi. Orbán és az Európai Unió között nem az okoz feszültséget, hogy a magyar miniszterelnök hasznos idiótának nevezte a pártcsaládját – mindez inkább következménye annak, amit Orbán évek óta művel. Bomlasztja az európai közösséget, semmibe veszi annak értékeit, miközben használja az általa rendszeresen mocskolt, fejlett európai országok polgárainak a pénzét.

Orbán bocsánatkérésének akkor volna súlya, ha nem más szájával mondatná el a bocsánatkérés szövegét, hanem ő maga állna ki a nyilvánosság elé. Ezáltal Orbán- és a Fidesz legelvakultabb hívei is szembesülnének azzal, hogy vezérük meghátrált, felemelt kézzel jött elő a fedezékből, feladta a harcot. Mely harcot egyébként túlnyomórészt egy nem létező ellenséggel szemben, nem utolsósorban a saját démonaival vívott.

Ha az Európai Néppárt belemegy abba, hogy ne Orbán Viktor, hanem valamelyik alattasa kérjen bocsánatot, az annak a beismerése, hogy nem bírtak Orbánnal. Ha nem a legyőzhetetlennek hitt vezér, hanem egy nála jelentéktelenebb személy jelenti be, hogy befejezték a Brüsszel ellen viselt háborút, akkor az Orbán névre hallgató problémát nem oldották meg, csak besöpörték a szőnyeg alá.

Szerző: Föld S. Péter