Az orbáni bosszú eredményeként Iványiék három idősotthona is más fenntartóhoz került

HírKlikk 2025. március 4. 14:15 2025. márc. 4. 14:15

Újabb intézményeit volt kénytelen átadni más fenntartónak az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség. Három idősotthon fenntartását vette át a Magyarországi Evangélikus Egyház azzal, hogy a MET majd visszaveszi azokat, ha rendeződik a helyzete. A kormány hosszú évek óta üldözi és minden lehetséges – esetenként jog által alá nem támasztott, de mindenképpen embertelen – eszközzel nyomorítja Iványi Gábor egyházát és a karitatív egyesületét. Az eredmény pedig az, hogy az egykor az egész országban fellelhető intézményeik közül ma már csak mutatóban van a fenntartásukban oktatási és szociális munkát végző intézmény. Nem győzik váltig hangoztatni, napról-napra próbálnak túlélni, s ebben a túlélésben az emberek adományai jelentik a szalmaszálat számukra.

A Népszava szúrta ki a Magyarországi Evangélikus Egyház közleményét, amely azt tudatta, hogy több hónapos közös munka után 2025. március 1-​jétől az evangélikus egyház fenntartásába került a nyíregyházi, a szolnoki és a békéscsabai szociális intézmény. Az átadó és az átvevő fenntartó közös kérelmére az engedélyező hatóságok által kiállított működési engedélyek szerint március 1-​jétől a 16 fős nyíregyházi, a 33 főt ellátó békéscsabai és a szociális alapszolgáltatást is nyújtó, ötvenhét férőhelyes szolnoki intézmény fenntartását vették át, Iványi Gáborék reményei szerint csak ideiglenesen, ugyanis az intézményeket az evangélikusok azzal vették ingyenes használatba, hogy a MET majd visszaveszi azokat, ha rendeződik a helyzete.

A lelkész közlése szerint az evangélikusokat – egész pontosan Fabiny Tamás püspököt – ő kereste meg. Három hónapig tartó egyeztetés előzte meg az átadást. Az idősotthonok élére az evangélikusok új vezetőket neveztek ki, máskülönben az intézményekkel együtt a munkatársakat és a klientúrát is átvették. 

A lelkészt, az egyházát és a karitatív egyesületét immár több mint egy évtizede válogatott vegzálással próbálja ellehetetleníteni Orbán Viktor és a sleppje – legyen szó az adóhatóságról, az oktatási hivatalról, minisztériumokról stb. Tavaly minden korábbinál keményebb támadást indítottak, s mind mélyebbre süllyedtek: az Iványiék által támogatott, segített gyerekeken ütöttek egy életre szóló sebet, mégpedig augusztus végétől kezdődően. A folyamat máig tart, s ki tudja, mikor ér véget. Kezdődött a budapesti Wesley oktatási intézménnyel, amelyet az iskolakezdés előtt néhány nappal töröltek; folytatódott a szegedi Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziummal;  s itt nem állt meg  sor. A tavalyi frontális támadás következtében több intézményüket bezárták, másokat átvettek állami fenntartók vagy önkormányzatok, megint másutt önkormányzatok átvállaltak bizonyos terheket. A legújabb – remélhetőleg csak átmenti – „áldozat” a még eddig megmaradt három idősotthon volt. 

Iványi Gáborék már szinte csak lakossági adományokból képesek fenntartani a szociális ellátórendszerüket. Jellemző adalék ahhoz, hogy az állam – nyilvánvalóan Orbán tudtával, és szándékával megegyező módon – minden lehetséges formában igyekszik megfosztani a MET-et és az Oltalom Karitatív Egyesületet a nekik a tevékenységük után a szabályok szerint is járó állami támogatásoktól. Sőt, odáig mentek, hogy rátegyék a kezüket a lakosság által a MET-nek és az OTKT-nek szánt pénzekre is. Mint arról mi is beszámoltunk, legutóbb például az adófizetők 1, 042 milliárdos egyházi egy százalékos felajánlásából az összegnek csak alig több mint a fele érkezett meg a MET számlájára, s ugyan a MET számlájához rendelt köztartozás levonásával számoltak, de a MÁK inkasszója váratlanul érte őket. Mindenesetre az utalás előtti napon a MÁK ráterhelte a számlára annak a tévesen kiutalt és később visszakövetelt normatív támogatásnak az összegét, amit a NAV már a novemberi utaláskor inkasszált, azelőtt, hogy megkapták volna.  (A vegzatúráról részletesebben a többi között itt is olvashatnak.)

Jelenleg a MET kiterjedt intézményhálózatából mára csak két iskola maradt (Dunaúvárosban és Orosházán), valamint a budapesti Dankó utcai központban működő hajléktalanellátó intézmények, a népkonyha, a kórház, a rendelőintézet és a Wesley János Lelkészképző Főiskola. Holott az orbáni gépezet totális lerohanásának elindulása előtt az alábbi intézményekben tudták segíteni, oktatni, ellátni a leginkább rászorulók gyerekeket, időseket, családokat. 

A MET és az Oltalom (eredeti)  intézményei 

Szociális (mind Budapesten)

Fűtött utca

Nappali melegedő

Éjszakai Szálló

Népkonyha

Utcai szociális munka

Oltalom Kórház

Oltalom Sportegyesület

Speciális hajléktalan ellátás

Családok átmeneti otthona

Menekültszálló

Női átmeneti szálló

Férfi átmeneti szálló

Hajléktalanok lelkigondozása

Oltalom tanoda

Ruharaktár és Varroda

Kézműves foglalkozások

Csillagszálló (lap)

Oktatási

Wesley János Lelkészképző Főiskola (Budapest)

Wesley János Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Gimnázium (Budapest)

Wesley Kincsei általános iskola és gimnázium (Budapest)

Wesley János Óvoda, általános iskola, szakképző, alapfokú művészeti iskola (Gyüre)

Gyüre Óvoda 

Márokpapi Iskola 

Jánd Iskola

Beregdaróc Iskola

Gulácsi általános iskola

Gulácsi Óvoda

Gemzse Óvoda

Gemzsei Tagintézmény

Tiszaszentmártoni Óvoda

Balassi Bálint Tagintézmény

Wesley János (Szeged)

Wesley János (Orosháza)

Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola (Dunaújváros)

Wesley János (Abaújkér)

Bárczay Gábor Tagiskola (Felsődobsza)

Tagóvoda Felsődobsza

Idősotthon

Nyíregyházi idősek otthona

Szolnoki idősek otthona

Békéscsabai idősek otthona

Budaörsi idősek otthona

Hetefejércse idősek otthona

Egyéb

Könyvtár

A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2025. február 6-i adása itt nézhető meg: