Folytatódik Iványi Gáborék iskoláinak a kálváriája, Budapest után Szegeden

HírKlikk 2024. augusztus 31. 12:20 2024. aug. 31. 12:20

​​​​​​​Még a bezáratott budapesti oktatási intézményeinél is rosszabbul járt a szintén a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség fenntartásában működő szegedi Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, amely egy (munka)nappal  a tanévnyitó előtt kapta meg a verdiktet: törölték a magán vagy egyházi fenntartású közoktatási intézmények nyilvántartásából. A szegedi iskola hétfőn adta volna át pályázati pénzből felújított tornatermét, mindent előkészítettek az évkezdésre és a tanévnyitó ünnepségre.

Mindezt a MET tudatta. Közleményéből megtudható, hogy a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal határozatát az intézmény működési engedélyének visszavonásáról pénteken kézbesítették. Ez azt jelenti, hogy a szülőknek egy napjuk maradt új iskolát találni a többségében halmozottan hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű gyermekeik számára. A 150 gyereket és családot érintő döntés esélyt sem ad a helyzet megoldására – szögezik le Iványi Gáborék. A szülők ugyan szabálysértést követnek el, ha nem iratják be őket, de ez így, most megoldhatatlan feladat a számukra.

A határozat indoklásban július 24-i pénzügyi adatokra, köztartozásokra hivatkoznak. A főispán szerint: „a gyerekek, tanulók számára a határozat végrehajtásának késedelme jelentős vagy helyrehozhatatlan kárral járna”.  Több, mint furcsa, hogy „azt nem érzik károkozásnak, hogy 150 gyerektől veszik el a biztonságos, szakmailag elismert pedagógiai közeget, a fejlődés, integrálás lehetőségét, és gyakorlatilag lehetetlenné teszi számukra a tanév elkezdését”.

A MET közleménye, amely rámutat:

A MET intézményei ellen összehangolt megsemmisítő akció indult, a gyermekvédelem ügyét hangzatosan pártoló kormány a budapesti és a szegedi intézményekben eddig 450 gyermek és család életét törte ketté, más megoldási lehetőségeket nem is mérlegelve” – mutat rá a MET közleménye, amely megdöbbentőnek, törvénytelennek és kegyetlennek nevezi az eljárást.

Miként Budapesten, Szegeden is azonnali jogvédelmet kérelmez a MET, mégpedig szakértő jogvédő szervezetekkel együttműködve kérvényezi a szívszorító, botrányos és jogszerűtlen határozat felfüggesztését. S miként  budapesti, úgy a szegedi intézmény is nyitva áll hétfőtől a gyerekek számára, pedagógiai felügyeletet biztosítva a helyzet rendeződéséig.

Arról már a Népszava számol be, hogy hatalmas a felháborodás a szegedi szülők körében. Úgy döntöttek, hogy hétfő reggel háromnegyed nyolcra a kormányhivatal elé vonulnak a Rákóczi térre, és demonstratív tanévnyitó ünnepséget tartanak.

Az intézmény közmű- és adótartozása meghaladta a törvényben meghatározott mértéket. A tartozás összege a kormányhivatal szerint megközelítőleg 140 millió forint, a közleményben ezen kívül szerepel még egy „9 millió forintot meghaladó” tétel is.

Iványi Gábor lelkész, a MET vezetője sokszor elmondta már: tartozásaik abból fakadnak, hogy az állam törvénysértő módon megfosztotta egyházukat eredeti státuszuktól és az azzal járó költségvetési források jelentős részétől. Az állam a többszörösével tartozik nekik, mint ők az államnak. Iványiék ismét ahhoz a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordultak, amely korábban már igazat adott nekik.

A kormányhivatalok irányításáért felelős Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) azt állítja, hogy minden érintett gyereknek és tanulónak lehetősége lesz megfelelő intézményben megkezdeni a tanévet. Ezt – s ezt már mi jegyezzük meg – Budapesten is mondták, de mint kiderült, ez csak a terveikben, papíron állta meg a helyét.

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője különösen embertelennek tartja, hogy a zömmel halmozottan hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű gyerekeket olyan intézményekbe irányítják át, ahol nincsenek speciális képzettségű szakemberek, a pedagógusok nincsenek felkészülve ezeknek a gyerekeknek az oktatására, nevelésére. Arról beszélt a Népszavának: a kormányhivatalok döntéseiről minden elmondható, csak az nem, hogy a gyerekek érdekeit vették figyelembe. Néhány nappal tanévkezdés előtt zárták be az iskolákat olyan tartozásokra hivatkozva, amelyek évek óta tartó jogsértés miatt alakultak ki, miután a kormány megvonta az állami támogatásokat az Iványi Gábor által vezetett egyháztól – hangsúlyozta.

A MET budapesti iskolájának az ügyéről itt,  az előzményekről pedig itt és itt írtunk.

 

Forrás: Hírklikk


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom