Iványi Gábor: a visszataszító, gonosz politikai játszma védtelen gyerekeket tesz tönkre

NVZS 2024. augusztus 29. 07:00 2024. aug. 29. 07:00

Iványi Gáborék tanévkezdéskor kinyitják a fővárosi kormányhivatal által törölt két budapesti oktatási intézményüket, hogy legyen hova menniük a gyerekeknek legalább addig, amíg nem sikerül őket másutt elhelyezni. Foglalkozásokat is tartanak nekik és étkezést is biztosítanak a számukra. A többi között ez hangzott el a szerdai sajtótájékoztatón, amelyen azt is bejelentették, hogy azonnali jogvédelmet kérnek a két iskolára és gyorsított eljárást a fellebbezésre annak érdekében, hogy folytatni tudják a munkát a 300 mélyszegénységben élő, speciális gondozási igényű gyerek érdekében. A hatalom rossz emlékű fekete autókkal, délután 5 és esete 9 között postázta ki az érintett szülőknek a leveleket, amelyben értesítették őket, hova kellene két nappal a tanévkezdés előtt átíratni a gyerekeket. „Visszataszító gonosz politikai játszma, ami nem szolgálja sem az érintett gyerekek, sem a családok, sem a magyar oktatás ügyét” – fogalmazott Iványi Gábor.

Két autista gyermekem járt a kezdetektől az iskolába! Elfogadó közösségbe, szeretetbe. Kis létszám miatt mindkettő színkitűnő tanuló, pedig nagyon sok nehézségük volt, van! Egyáltalán belegondoltak abba, mit tettek?”  

Jaj, hát köszönjük a gyermekeink biztonságáról való ’felelősségteljes’ döntést annak tekintetében, hogy az önök által megjelölt intézmények 1.36, illetve 2 órára vannak a lakhelyünktől, és az érettségire készülő autista gyerekem el sem mer indulni egyedül a hosszú útra. Akkor ki veszélyezteti a gyerekeket?

„...Láthattam ma este a gyerekemet összeomolni, azóta is zokog. És most? Mit kezdjek az SNI-s gyerekemmel? Egy olyan listát küldött nekünk, amin olyan iskolák vannak, amelyek nem fogadnak SNI-s gyerekeket, többek között az is rajta van, amelyik amiatt rakta ki.”.

A biztonságos köznevelést nem tudta biztosítani a Wesley iskola? Hosszú évek óta olyan gyerekek járnak Iványiék iskoláiba, akiket az önök rendszere kihajított, nem tudtak mit kezdeni velük, Iványiék megoldották, hogy minden kicsi gyermek igényeihez méltó oktatásban részesüljön

Ez csak pár – nyomdafestéket tűrő – idézet azokból a kommentekből, amelyeket az érintett szülők írtak a MET két oktatási intézményét töröltető fővárosi kormányhivatal vezetője, Sára Botond posztjához. (Köszönet értük Jámbor Andrásnak, a Szikra országgyűlési képviselőjének.)

A szülők nem csak kommenteltek, megjelentek azon a sajtótájékoztatóként is meghirdetett gyűlésen, amelyen Iványi Gábor és a két érintett intézmény – Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Wesley Kincsei Általános Iskola és Gimnázium - vezetői, tanárai is megjelentek. Ott is elhangzott, milyen embertelen módon, irreális megoldásokat kínáltak a kárvallottaknak Sára Botondék.

Mint arról a Hírklikk is beszámolt, a Sára Botond-féle fővárosi kormányhivatal a tanévkezdés előtti héten törölte a nyilvántartásból a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség két budapesti iskoláját, arra hivatkozva, hogy a közműszolgáltatóknál és az adóhatóságnál is jelentős tartozást halmoztak fel, ez pedig veszélyezteti a gyerekek folyamatos és biztonságos nevelését. Holott – mint azt korábban a Hírklikk is megírta – Iványiék az intézményeik tanévkezdéskor történő megnyitására készültek, miközben derűlátásra okot adó tárgyalásokban álltak a NAV-val és az Oktatási Hivatallal. Ráadásul a NAV már korábban elkezdte inkasszálni a tartozásaik fejében a MET és az Oltalom számláit.  

A szerdai, röptében összehívott tájékoztatón Pizarro-Iványi Júlia, a Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium intézményvezetője beszámolt arról, hogy a hatóságok által előírt módon, sok-sok civil és cég, s a tanárok és a szülők munkájával, segítségével felújított iskolával várták a diákokat. A kormányhivatal döntése nyomán 300 gyermek és családjuk sorsa a tét. A helyzet mielőbbi rendezése érdekében azonnali jogvédelmet kérnek és azt szeretnék elérni, hogy a bíróság függessze fel a határozatot.  

Gazdig Róbert, a XVIII. kerületi Wesley Kincsei Általános Iskola és Gimnázium igazgatója arról beszélt, hogy iskolájukban hátrányos helyzetű, speciális nevelési igényű, tanulási, beilleszkedési, magatartási nehézséggel küzdő, különleges gondozást igénylő tanulókat oktattak, olyanokat, akiket máshonnan kiszorítottak, kitaszítottak, akiket nem tudtak szakszerűen ellátni. A gyerekek és az 50-60 pedagógus számára Iványi Gáborék biztosítottak minden szükséges feltételt. 

Az igazgató átgondolatlannak látja a törlési döntést, én ördöginek” – szögezte le Iványi Gábor, aki ennél is keményebben fogalmazva azt mondta: „semmi, de semmi értelme nincs kiszakítani a gyerekeket onnan, ahol végre azzal a reménnyel, jó tapasztalattal és érzéssel folytatták a tanulmányaikat, hogy otthonra találtak”. Ez nem szolgálja sem az ország, sem a magyar oktatás, és a legkevésbé a gyerekek és a szüleik érdekeit; nem más, mint egy visszataszító politikai játszma, gonosz politizálás, ami védtelen gyerekeket, a jövőjüket teszi tönkre. Jézus is azt mondta, ha egyetlen gyermeket is megbotránkoztat valaki, akkor jobb, ha a nyakába malomkövet tesznek és a tengerbe vetik – emlékeztetett, megjegyezve: „lehet, hogy ezeket durva szavaknak gondolják, de nem jut eszembe más arról, ami itt zajlik”. 

A lelkész emlékeztetett arra, hogy csak ürügyként hozzák fel a közműtartozásukat, hiszen egyrészt az Országos Rendőr-főkapitányság is tartozik 4-5 milliárd forinttal, a kórházak majd mindegyike is adósságokat görget maga előtt, s nem azért, mert rosszul gazdálkodnak, hanem mert a pénzek menet közben elveszítik közpénzjellegüket. Másrészt a MET 13-14 éve ilyen helyzetben van már, mégpedig amiatt, mert 2011-ben alkotmánysértő módon elvették tőle az egyházi státuszát, hogy így a fokozatosan ki lehessen szívni az oktatási, szociális és egyházi intézményeikből előbb a kiegészítő normatívát, aztán – fél éve – a normatíva egészét.

S hogy mi lehet a kiút? Iványi Gábor szerint az igazi kiút az lehet, ha azok, akik nem kormányzásra használják a pozíciót, a lehetőséget, amit ez a státusz biztosít a számukra, sürgősen és gyorsan távoznak. „Ez az ország másfajta vezetést érdemel, nem ezért váltottunk rendszert, vállaltunk áldozatot, hogy ilyen szégyellnivaló helyzetbe kerüljön az egész ország” – szögezte le, rámutatva: ha van eszközünk, módunk, akkor változtatni kell. Akár kis lépésekben is. Ébren kell tartani a reményt, a szándékot a világ megváltoztatására. „Legfőképpen a gyerekekre gondolunk, övék a jövő, övék a jövendő Magyarország, ami most történik, az ő sorsukat határozza meg”. Persze egyik pillanatról a másikra nem lehet megváltoztatni az országot, a folyamat hosszú, mi húsz éve teszünk érte – fejtegette.  

Végezetül arra kért mindenkit, hogy ha teheti, tiltakozzék, és a maga módján képviselje azt, hogy barbár és értelmetlen, ami zajlik. 

Ők, a maguk részéről jogi úton megtámadják a törlőintézkedést, amit azért pár nappal a tanévnyitó előtt hozatott meg Sára Botond, mert tudvalevő, hogy egy jogi eljárás hetekig, esetleg hónapokig, netán évekig is elhúzható. Mindenesetre törölt oktatási intézményeiket ki fogják nyitni, a konyhát üzemeltetni fogják, „hadd menjenek azok a gyerekek, akiket nem tudtak másutt elhelyezni, s akiknek így most nincs iskolájuk, legalább addig legyen hova járniuk, amíg valami megoldást nem sikerül találni s számukra – mi vállaljuk a feltételek biztosítását, annak költségeit”. A cél – tette hozzá –, hogy a gyerekek minél kisebb sérüléssel jussanak túl ezen a helyzeten.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom