Az ország egyik legismertebb zaklatási ügye világít rá a rendszer hibájára

HírKlikk 2025. szeptember 14. 10:20 2025. szept. 14. 10:20

Miért szűnik meg automatikusan a távoltartási végzés hatálya, ha a bántalmazót letartóztatják? – erre a kérdésre várt választ Gurmai Zita, az MSZP alelnöke, frakcióvezető-helyettese, a párt nőtagozata és a PES Women elnöke.

A probléma húsbavágó: több áldozat biztonsága múlhat azon, hogy a hatóságok figyelmeztetik-e őket időben, amikor bántalmazójuk szabadul. Ma a jogszabály szerint, ha a gyanúsítottat letartóztatják, a távoltartási végzés automatikusan megszűnik. Papíron formai logika, a valóságban azonban életek kerülhetnek veszélybe – olvasható az MSZP honlapján.

Az ország egyik legismertebb zaklatási ügye világít rá a rendszer hibájára. Renner Erika korábban súlyos testi sértést szenvedett el, zaklatóját távoltartással tiltották el tőle. Ám amikor a férfit letartóztatták, a végzés hatályát vesztette. Később egészségi állapotra hivatkozva szabadult, és a gyanú szerint már emberölés előkészületébe fogott.

A sajtóhírek szerint Renner csak két héttel később értesült arról, hogy zaklatója ismét szabad. A távoltartást újra kérnie kellett volna, de annak átfutása hetekig tart – ezalatt semmi sem védte volna őt.

Ezért fordult kérdéssel Gurmai Zita, az MSZP alelnöke és frakcióvezető-helyettese Tuzson Bence igazságügyi miniszterhez: kezdeményezi-e a kormány, hogy a távoltartási végzés ne szűnjön meg automatikusan a letartóztatással, és hogy a rendőrségnek kötelező legyen azonnal értesíteni az áldozatot, ha bántalmazója szabadul?

A választ Répássy Róbert államtitkár adta meg. A konkrét felelet helyett, azonban csak általánosságokat sorolt: a bírói függetlenségre és a hatalmi ágak szétválasztására hivatkozott, valamint megemlítette, hogy a miniszter kétszer is találkozott az érintettel és jogi képviselőjével. Arról azonban egy szó sem esett, hogy lesz-e törvénymódosítás vagy értesítési kötelezettség.

A szocialisták szerint elfogadhatatlan, hogy a kormány egy ilyen súlyos ügyben pusztán jogászi kifogásokkal mossa kezeit. Az áldozatok biztonságát nem lehet udvarias találkozókkal garantálni – csak világos és azonnali jogszabály-módosítással, valamint kötelező rendőrségi értesítéssel.

Az MSZP szerint a kormány felelőssége, hogy ne fordulhasson elő újra: egy áldozat értesítés nélkül szembesül azzal, hogy zaklatója szabad, miközben a jogi védelem megszűnt. Ez több mint hiba – rendszerszintű kudarc.