Az SZFE az utolsó állás
„A magyar egyetemisták ellenállnak Orbán Viktor hatalommegragadásának” címmel közölte Szirtes György Angliában élő magyar író írását a liberális brit The Guardian.
Az SZFE megszállása a legutóbbi csata, és talán az utolsó állás a magyar kormány törekvése ellen, hogy megragadja a hatalmat a független intézményekben, így a kulturális intézményekben is – szögezi le a szerző.
A The Guardian-ban megjelent írásban emlékeztet arra, hogy Orbán Viktor Fidesz pártja 2010 óta van hivatalban, és kevés kilátás van a változásra, mert már megszerezte az ellenőrzést gyakorlatilag minden más intézmény – a sajtó, az igazságszolgáltatás, a pénz az egészségügy, a kutatás és oktatás – felett, és még tovább is terjeszkedik. A világ más felsőoktatási, és ezen belül különösen a művészetekkel és a humán tudományokkal foglalkozó intézményeihez hasonlóan, az SZFE-t a „baloldali-liberális” ethoszhoz sorolják, amelyre az egyre inkább autoriter magyar kormány vereséget akar mérni. E tekintetben Magyarország csupán egy része egy kiterjedt nemzetközi konfliktusnak, amely az értékek és a kormányzás rendszerei között mutatkozik, mély megosztottságot okozott sok helyen, és elsöpörte azt, ami a közép területéből létezett.
A Fidesz 2006-ban kezdte a művészetek elleni kampányát, amikor megszerezte az önkormányzatok feletti ellenőrzést, és bejelentette, hogy elege van a liberális rendből, és most eljött az ő ideje. A vidéki színházak igazgatóit és vezetőségét kirúgták, helyükre a Fidesz által kinevezett figurákat helyeztek. És természetesen nem csupán a színházakról volt szó. Amikor az Orbán vezette Fidesz 2010-ben újra hatalomra jutott, azonnal hozzálátott ahhoz, hogy megszerezze az ellenőrzést az összes közintézmény felett, ugyanazzal a módszerrel: vezető testületeket nevezett ki, amelyek adhattak, vagy visszatarthattak támogatásokat, aszerint, hogy ki mennyire hajlandó a kormány vonalára állni. A kormány drámai hatékonysággal dolgozott, a magyar társadalomban azonban nincs újabb kori hagyománya a szervezett ellenállásnak, és az egyének félnek a megtorlástól, a jövedelmük elvesztésétől, így aztán lehetetlen a hatékony szolidaritás.
Kitér a szerző a Magyar Teátrumi Társaság 2008-as megalakulására, amelynek az volt a célja, hogy előrevigye a Fidesz programját, elnöke pedig a ragyogó tehetségű Vidnyánszky Attila vidéki rendező volt, aki ma már többé-kevésbé az egész magyar színházi világ irányítója.
Az egyetemek még nem olyan régen az állam által finanszírozott önálló entitások voltak, és nehéz lett volna visszafogni ezek állami támogatását. A Fidesz azt tűzte ki stratégiai célnak, hogy privatizálja az egyetemeket, és – a más szervezeteknél hatékonynak bizonyult módszer alkalmazásával – a kormány által kinevezett kurátorokat helyezett pozícióba, akik ideológiai alapon meghatározzák a politikát, nem csupán a kiadások, hanem a kinevezések és minden más terén is. Ez a folyamat érte most el az SZFE-t.
A privatizálás kezdetben jó ötletnek tűnt, mert a nagyobb függetlenséghez vezető utat látták benne, azt, hogy az egyetemek önállóak lesznek majd, és a vezetésükben arányos képviselet lesz. Ám az SZFE-től azt követelték, hogy a folyamatot néhány hónap alatt bonyolítsa le. Amikor pedig a határidő meghosszabbítását kérte, akkor előrehozták a határidőt. Nem volt semmiféle konzultáció, a kuratórium tagjait az egyetem feje felett nevezték ki, és az élére Vidnyánszky került, aki ezzel egyszerre nem csupán a Nemzeti Színház, hanem az SZFE vezetője is lett.
A hatalomban való látványos felemelkedése ellenére, bosszút álló kívülállónak tekinti magát, és heves gyűlöletet táplál a színházi szakma más – különösen az SZFE-n tanító – tagjai iránt, noha az iskola nevelte ki a múlt század legnagyobb magyar színészeit és rendezőit.
Közben a kormány sajtója kitartóan támadja és vádolja az egyetemet. A diákok a szenátus, az oktatók támogatására és a saját tanulásuk védelmében megszervezték az épület megszállását, és a személyzet sztrájkot fontolgat – írta a szerző. Szólt az élőláncos tüntetésről, azzal, hogy a tüntetők széles körű támogatásban részesültek, és hogy az esemény légköre nyugodt és örömteli, de határozott volt. „Fontos pillanat ez. Egybeesik egy újabb kísérlettel arra, hogy bezárják az egyetlen független magyar rádióadót, a Klubrádiót. A szolidaritás kinyilvánításai ritkák, de példát statuálhatnak, hogy ezeket a megmozdulásokat nem lehet a kormány egyre nagyobb szőnyege alá söpörni” – írta Szirtes György.
