Az SZFE sikere példa lehet a kormányváltásra is – véli a volt kulturális miniszter

A CEU egyetemi tanára oktatóként kapcsolatban van a fiatal generációval és közvetlen tapasztalata van arról, hogy milyen hatást váltott ki a nemzetközi közvéleményre is a Színház- és Filmművészeti Egyetem 71 napos fizikai és szellemi blokádja, amit az elvszerű létezés és az opportunista megalkuvás közé húztak. Véleménye szerint, az a döntés, hogy az ellenállás fizikai létét felmondták, nem a vereség elismerése, hanem az ellenállás bölcs átemelése a biztonságos térbe.

Mint fogalmazott, az Orbán-rendszer alatt az utcai tiltakozások – bár néha rendkívül erősen hatottak, de – nem tartottak sokáig és nem tudtak összekapcsolódni az ellenzéki törekvésekkel. Emlékezhetünk a Milla-tüntetésekre, a CEU eltávolítása elleni nagy tüntetésekre, az internetadóval kapcsolatos demonstrációkra. A mostani egyetemfoglalás kivételes eseménysor lett, ilyenre kevés példa van az elmúlt száz évből. Az okkupáció az aktív sztrájkra emlékeztet, amikor a tiltakozók úgy sztrájkolnak a munkahelyükön, hogy a saját elképzelésük szerint végzik a munkájukat. 

A munkalassító, gyárfoglaló sztrájkok a klasszikus munkásmozgalomra voltak jellemzőek, magyarországi példa kevés van rá, a történelmi visszatekintésből pedig „az 1956-os munkástanácsok emelkednek ki, de akkor más volt a politikai helyzet, a szovjet beavatkozás miatt háborúban állt az ország” – fogalmazott portálunknak Bozóki András. Hasonló tiltakozások történtek az 1970-es 80-as években Lengyelországban, de konkrét egyetemfoglalásról a szocialista táboron belül az 1968-as Belgrádot említi konkrét példaként, a közismert nyugat-európai diáklázadások mellett, majd hozzátette: „Magyarországon ilyenre az utolsó ötven évben nem volt példa, úgyhogy le a kalappal előttük.”

A történtek jelentőségét Bozóki kiemelkedőnek látja egy „következmények nélküli” országban, ahol ahhoz vagyunk szokva, hogy minden csoda két hétig tart, aztán a dolgok mennek tovább a maguk változatlan módján. Ahol nagyon kicsi a hatásuk még a legnagyszerűbb tetteknek is. „Az SZFE ellen nyáron elindított brutális támadás nem hasonlít sem a MOME, sem a Corvinus megzabolázására, mert a hatalom birtokosai itt azonnal és erőből akarták átnyomni az akaratukat. Nem csoda, hogy erre beindult a tiltakozás. Amint ez ilyenkor lenni szokott, először a nagy nevek tiltakoztak, lemondott Zsámbéki Gábor, Székely Gábor, Ascher Tamás, és nyomukban többen elhagyták az egyetemi oktatást. De egy idő után a diákok átvették az irányítást és a tanári kar őket követte. E heroikus helytállással páratlan és hatékony módon újjászületett és 71 napig folyamatosan működött a bázisdemokrácia, ami 1956 óta nem fordult elő”.

Bozóki szerint, e módszerek nyugat-európai példákat idéznek, amikben egyértelműen közrejátszik, hogy ezek a fiatalok ismerik Európát, kapcsolatban vannak a világgal, magukénak érzik az ottani légkört és a demokrácia, a szabadság közegét. Másként reagálnak az alkuszituációkra is, mint az idősebb korosztályok, nem abban gondolkoznak, hogy miként lehetne mégis megegyezni fű alatt a kuratóriummal vagy a kiküldött lövészezredessel, hanem kinyilvánították, hogy a kuratórium nem legitim és nekik ezzel nincs dolguk. S ehhez az elvhez, magyarán az igazukhoz makacsul tartják is magukat, mivel még a Fidesz által meghozott alaptörvényhez képest is törvénytelenül próbálták őket irányítani. Ez Magyarországon szokatlan állhatatosság, amivel egyrészt a saját igazukat, másrészt az összes többi egyetemi polgár jogait s nem mellesleg magát az alkotmányt is védték a kiállásukkal: „Példaértékű az a friss gondolkozás, amivel magától értetődően hirdetik, hogy nem kötünk elvtelen kompromisszumokat, főként azzal nem, aki először üt, és csak aztán kérdez”.

Arra a felvetésre, hogy mindezt ráadásul úgy sikerül megvalósítani, hogy távol tudják tartani maguktól a direkt politikát, a CEU professzora figyelmeztet, hogy ami történt, az bizony a színtiszta politizálás volt a szó eredeti értelmében, ami alatt nem a pártpolitikát értették, hanem annak lehetőségét, hogy az állampolgárok a közügyeket a saját kezükbe vegyék: „ilyen értelemben a legnemesebben politizáltak. Az más kérdés, hogy nem akarták mindebbe bekapcsolni az ellenzéki pártokat és maguk kívánták végigvinni az ügyüket, amivel valójában az ellenzéki pártoknak is példát mutattak állhatatosságból, elvszerűségből. Mindez a CEU-n belüli nemzetközi diákságra is kihatott, ahol a fiatalok nagy része hallatlan szimpátiával követte az SZFE ellenállását”. Az egyetemek többségében a fiatalok nagyobb része baloldali, de ez olyan ügy volt, amely még a jobboldaliak szimpátiáját is kivívta, amely a országos Hallgatói Önkormányzat támogató állásfoglalásában is megnyilvánult.

Bozóki úgy véli, hogy mindebből az ellenzék is tanult, mert ez a példa azt bizonyítja, hogy csak közös összefogással lehet elérni az Orbán-kormány leváltását. Álláspontja szerint, a járványhelyzetre adott válaszként felelősen és okosan döntöttek a diákok, hogy a tiltakozásnak ezt a formáját megszüntették, mert a fertőzésveszély és a rendkívüli helyzet miatt támogatóik már amúgy sem tudtak volna a kellő intenzitással figyelni a tevékenységükre, amit sokáig akár performance formájában, akár más módon is hatásosan megjelenítettek a közvélemény előtt. 

Arra a kérdésre, hogy győzelem vagy bukás az SZFE jelen helyzete, a volt kulturális miniszter azt válaszolta, hogy előbb tisztázni kellene, hogy ebben az esetben mi számít  győzelemnek. Álláspontja szerint, a diákok erkölcsi győztesek de ha valaki arra gondolt volna, hogy ettől egy csapásra összeomlik az Orbán-rendszer, az több, mint naiv. Reálisabbnak látja ezt a rendszert közös erőfeszítéssel, kockáról-kockára lebontani és ebben az SZFE jelentős eredményt ért el. Ha még lett volna bármilyen morális bázisa a kormánynak, az elmúlt nyáron léket kapott. Megjelent a kollektív cselekvés: „egyrészt a volt indexesek páratlan közösségi akciója nyomán, másrészt az SZFE elkötelezett ellenállása következtében. Mindezek, valamint a kormány járványkezelése, aláássák a Fidesz iránti bizalmat, hiszen a diákok személyében a fiaikról és a lányaikról van szó. Egyenként nem, de együtt eredményt lehet elérni. Ezek az események egy folyamat részeként, olyan mértékben erodálják a rendszert, amelyből nem lesz visszatérés. Az a cél, amit mostanra az ellenzéki pártok is kitűztek, hogy rendszerváltás kell, az pontosan ilyen akciók hatására vezethet eredményhez” – nyilatkozta a Hírklikknek Bozóki András, a CEU professzora, volt kulturális miniszter.