„Az új Nat-ból leginkább a kritikus gondolkodás hiányzik”

HírKlikk 2020. február 26. 21:30 2020. feb. 26. 21:30

Fokozódik a tiltakozás az új Nat ellen, amely igyekszik a nemzeti büszkeség szellemét belenevelni az iskolásokba – írta Nick Thorpe tudósító a BBC híroldalán. A bírálók – köztük számos iskola és tanári szervezet – a kommunista időkkel vonnak párhuzamot, amikor a kormányzó párt a saját ideológiáját erőszakolta rá mindenre.

Demeter Szilárd – a tudósító szerint – kulcsfigura Orbán Viktor liberalizmus elleni „kultúrharcában”. Thorpe leírta, hogy amikor felkereste Demeter Szilárdot az irodájában, az éppen egy Herczeg Ferenc kötetet olvasott, amelynek az elején a Magyarországot a németekkel kötött szövetségbe vezető Horthy Miklós ajánlása állt. Demeter Szilárd azt mondta, nem konzultáltak vele a Nat-ról, de teljesen egyetért azzal. „Képeseknek kell lennünk arra, hogy az örökségünket továbbadjuk a jövendő generációknak. Ha világos elképzelésünk van arról, hogy mit értünk családon, munkán, tiszteleten, hazaszereteten, akkor kötelességünk továbbadni ezt. Erről szól a közoktatás” – idézte a szerző Demetert.

Kovács Zoltántól pedig azt írta le: „Nincs semleges oktatás. Az oktatási rendszerek az értékekről szólnak, annak a tanításáról, hogy mit gondolunk arról, melyek a magyar társadalom értékei. És az értékek között nagyon szeretjük azokat a hősöket, akik elősegítették, hogy túléljük az elmúlt évszázadokat”. 

A szerző megállapította: a vita középpontjában a történelem- és irodalomoktatás áll. Ismertette a tiltakozásokat. Felkereste a IX. kerületben lévő Politechnikum alternatív középiskolát is, ahol egy tanár kifejtette: „Az új NAT-ból leginkább a kritikus gondolkodás hiányzik. A tanulóknak azt mondják: higgy a tanárnak, ahelyett, hogy kérdezésre és önálló gondolkodásra bátorítanák őket”. Miklósi László, a Történelemtanárok Egyesületének elnöke kifejtette a tudósítónak: „Akik ezt írták, és akik őket megbízták, kétségtelenül a dicső múlt dicsőítését akarják, és kis átírását, hogy még jobbá tegyük, mint amilyen volt”.

Miklósit különösen felháborítja az a kitétel, hogy a győztes csatákat hangsúlyozni kell, míg az elvesztetteket jelentéktelen színben kell feltüntetni. Végül Thorpe idézte Orbán Viktor évértékelőjét azzal, hogy a miniszterelnök is különösen nagy hangsúlyt helyezett a nemzeti büszkeségre.