Az ukrajnai háború nem olyan, mint a kubai rakétaválság volt, Putyin pedig nem Hruscsov

Hatvan évvel ezelőtt a Fehér Ház és a Kreml békésen megoldotta a modern kor legsúlyosabb nukleáris válságát. Egyik fél sem akarta, hogy az orosz rakéták kubai állomásoztatása miatt háború törjön ki. Most nem csupán a kubai rakétaválság évfordulója miatt igyekszik sok megfigyelő tanulságokat levonni az akkori eseményekből az ukrajnai háborúra nézve. Putyin a háború bejelentésétől kezdve, folyton célzott a nukleáris fegyverek bevetésére, és azt azóta is csak ismétli minden újabb fejlemény esetében, még akkor is, amikor a helyzet számára rosszabbra fordult – olvasható a Foreign Affairs-ben megjelent rendkívül terjedelmes elemzésben.

Timothy Naftali két könyvet is írt azzal az Alekszandr Furszenko orosz történésszel közösen, akinek nagy szerepe volt abban, hogy Putyin húsz éve felszabadította a titkosítás alól az SZKP Politikai Bizottságának Nyikita Hruscsov főtitkár alatt keletkezett jegyzőkönyveit. Ezekből a többi között az is kiderült, hogy Hruscsov tette meg az első lépést a visszavonulás útján. John F. Kennedy amerikai elnök Moszkva visszavonulását követelő drámai beszéde után, Hruscsov összehívta a Politikai Bizottságot (akkori néven Elnökséget), és bejelentette: a háború elkerülése érdekében muszáj eleget tenni Kennedy követelésének. Ma az amerikaiak a válság békés kimenetelére emlékeznek, de az orosz vezetők akkor is látták, és most is látják, értik azt, milyen megaláztatás volt visszavonulni az Egyesült Államok elől. Hruscsovot a párt elnöksége két évvel a kubai válság után – inkompetencia miatt – elmozdította. Míg Joe Biden amerikai elnök a kubai válság megoldásában ma is az államférfiak jelentőségét és ígéretét látja, Putyin számára ez ma is csupán gyengeség. Ezt nyíltan meg is mondta az úgynevezett Valdai Vitaklub egyik rendezvényén, amikor a kubai válság évfordulójával kapcsolatos kérdésre azt válaszolta: „Nem akarom, és nem is tudom elképzelni magam Hruscsov helyzetében”. Aztán hozzátette: kész tárgyalni, de nem a jelenlegi ukrajnai válság lezárásáról. 

Nem csoda, hogy az oroszok, és mindenekelőtt Putyin a Kreml kudarcát látják a kubai rakétaválságban – szögezi le Naftali. Hruscsov teljes egészében feladta a rakéták kubai állomásoztatására vonatkozó tervét, és cserébe igen keveset kapott, mindössze Kennedy szóbeli ígéretét arra, hogy az Egyesült Államok nem intéz támadást Kuba ellen, s hogy az amerikai fél eltávolítja Törökországból a rakétáit, amelyeket egyébként is át akart már helyezni. Egy Putyin-féle autokrata számára sokat mond az is, hogy Hruscsov 1964-ben bekövetkezett leváltásának egyik okaként a kubai meghátrálást emlegetik.

A Valdai Klub említett találkozóján Putyin védelmébe vette a négy kelet- és dél-ukrajnai terület szeptemberi annektálását, és képmutatónak nevezte azokat, akik az Egyesült Államokban és Európában Ukrajna szuverenitását veszik védelmükbe. „Azt látjuk, hogy a nyugati országokban bonyolult demográfiai, politikai és társadalmi folyamatok zajlanak. Ez persze az ő belügyük, Oroszország nem avatkozik ebbe bele, és nem is fog – a Nyugattal ellentétben, mi nem mászunk be senkinek a hátsó udvarába. De reméljük, hogy a pragmatizmus győz, és hogy Oroszország párbeszéde az igazi, hagyományos Nyugattal fontos momentummá válik a kétpólusú világrend építésében”.

Azzal kapcsolatban, hogy mi az az „igazi, hagyományos Nyugat”, Putyin kétséget kizáróan a Republikánus Pártra és más észak-amerikai és európai jobboldali pártokra utalt. Nyilvánvalóan arra számított, hogy az amerikai félidős választások megváltoztatják az ország politikai klímáját, és gyengítik az Ukrajnának nyújtott amerikai támogatást. Ám ez most, Biden demokratáinak meglepően erős szereplése nyomán eléggé valószínűtlen.

Hruscsovnak a rakétaválság csúcsán tanúsított magatartásával ellentétben, a jelek szerint Putyin még nem győződött meg kellően Washington és Európa eltökéltségéről. Mindenesetre Putyin elutasítja, hogy párhuzamot vonjanak közte és Hruscsov között, mert még nem áll készen arra, hogy feladja legfontosabb céljainak bármelyikét is, noha azok követése megoldhatatlannak tűnő válságot okozott.

A megoldás 1962-ben nem az amerikai magatartás miatt született meg, hanem az orosz fél félelme, majd pragmatizmusa miatt. Herszon elvesztése és a demokraták viszonylag sikeres szereplése a félidős választáson talán rábírja a Kremlt, hogy pragmatikus alapon újraértékelje a helyzetet – írja Naftali.

Putyin néhány héttel ezelőtt még elfogadhatatlannak látta volna azt az elképzelést, hogy vonuljon vissza az egyetlen nagy ukrajnai városból, amelyet a csapatai el tudtak foglalni.  Most azonban mégis kivonult. Ez azonban nem azt jelzi, hogy az orosz fél csökkenteni óhajtaná a hőfokot. Az a tény, hogy Putyin arcátlanul annektálta a négy ukrajnai területet, és ezen belül Herszont, nagyon megnehezíti azt, hogy eladja valahogy az orosz népnek az esetleges szélesebb stratégiai visszavonulást.

Hruscsovval ellentétben, Putyin mindig emelte a tétet, amikor valamely lépése kezdett felfejtődni. Egyre nehezebb lesz számára visszavonulni és megőrizni az arcát. Úgy tűnik, nem is akar kivezető utat, legalábbis most nem.

„Biden elnöknek, és mindazoknak, akik a Fehér Házat sürgetik, hogy gyakoroljon nyomást Kijevre a Moszkvával kezdendő tárgyalások érdekében, gondolni kell ezekre, az 1962-es kubai rakétaválság és a mostani ukrajnai háború közötti különbségekre is. Az ukrajnai háború nem olyan, mint a kubai válság, és Putyin, amint ezt maga is mondta, nem Hruscsov” – figyelmeztetett a történész.