Az unió soros elnöksége az érdekérvényesítésről szól

Ha jól értem, a soros elnökséget nem lehet elvenni Magyarországtól, az igény azonban egyre többször merül fel. A kérdés az, vajon mégiscsak elérheti-e ezt az EP? Illetve, ha esélye sincs rá, akkor mire fel ez a „hadjárat”?

Politikai hangulatkeltésről van szó. A rotáló soros elnökség nagyon régóta létező gyakorlat az Európai Unióban, ennek a rendszerét, azt, hogy ki, mikor tölti be a tisztet, általában jó előre megállapítják, s azt program-szerűen hajtják végre. Nem azt állítom, hogy lehetetlen lenne e rendszer megváltoztatása, de az EU működésének egyik alapvetésé rúgná fel. Arról nem szólva, hogy messze nem biztos, hogy az EP fel tud sorakoztatni elegendő érvet mellette, az ugyanis nagyon kevés, hogy Orbán korrupt. 

Egyáltalán, milyen érdekeket szolgálna a rendszer megváltoztatása?

Felhívnám a figyelmet egy szerintem döntő fontosságú dologra, amiről soha senki nem beszél, s amit félreértés övez a köztudatban: az EU Tanácsának soros elnöksége nem csupán magának a soros elnökséget ellátó államnak a politikai érdeke, nem is csak neki jó. Hogy megértsük, érdemes visszatekinteni a 2011-es soros magyar elnökségre, amiről általában az él a köztudatban, s ezt sulykolta a politika is – a kormánypártok nyilvánvalóan, az ellenzékiek pedig ki tudja miért, tán nem értenek hozzá –, hogy sikeres volt. 

Mintha arra utalna, hogy nem volt az. Ön szerint tehát?

A sikeresség persze többféleképpen definiálható... Álláspontom szerint azonban a magyar érdekek szempontjából semmilyen eredményt nem hozott az elnökség, sőt! Az azt követő lengyel soros elnökség pedig már a magyar alatt úgy szedte szét és nyúlt le magyar külpolitikai témákat, hogy Orbán nem tudott és/vagy nem is akart hozzá sem szagolni. Ilyen volt a keleti szomszédság témája. 

Ugyanakkor sikerként szokták emlegetni a Duna Stratégiát és a Roma stratégiát.

Pedig az elnökségünk egyetlen valós jelentős eredménye a gazdasági kormányzásról szóló, úgynevezett hatos jogszabály-csomag elfogadása volt, amit sikerült átnyomni a Tanácson. Ez az akkori bizottsági elnöknek, José Manuel Barrosonak és magának a bizottságnak volt az egyik régi vágya. Ugyanis a 2007-2008-2009-es világválságból tanulva, gazdasági területen nagyobb beleszólást akart a Bizottság a tagállamok gazdasági kormányzásába. Fő szabály szerint Orbánék kommunikációjában ez persze nem más, mint a nemzeti szuverenitás súlyos sérelme – nos, ehhez képest azonban a magyar elnökség a legnagyobb energiát éppen abba ölte, hogy átnyomja azt a húzódozó tagállamokon. S valóban, a sikerek között szokták még emlegetni a roma stratégiát is. Lehet ugyan, hogy gonosz vagyok, de erre én azt mondom, hogy az nem eredmény, ha hétszáz parlamenti képviselővel elfogadtatok egy rasszizmust elutasító papírt. Ellenérdek ebben ugyanis nincs, senki nem fog az ellen tiltakozni, hogy ő nem rasszista, azaz nincs mit leküzdeni. Ez nem más, mint egy látszat valami, mert bár a kérdés természetesen fontos, de önmagában nem alkot egy stratégiát az, ha az alapokban a képviselők egyetértenek. Plusz egy nagy adag képmutatás is van benne. Ám az, hogy politikai teljesítmény lenne, azt nehéz lenne róla elmondani.

Miért éppen egy, a Bizottságnak fontos csomagot nyomott át a magyar kormány?

Hadd tegyem fel a tízezer forintos kérdést: vajon mikor kezdte el az Orbán-kormány „vegzálását” a jogállamisági normák be nem tartása miatt a Barroso-vezette Bizottság? A válasz: 2011 nyarán, a soros magyar elnökség lezárulta után. Merthogy Orbán 2011 első félévében a hatos jogszabálycsomag átnyomása érekében kifejtett elnökségi munkával még „meg tudta venni”, hogy Barroso ne piszkája. S vajon emlékszik-e még arra, hogy mi történt 2011 első félévében Magyarországon? Megválaszolom: akkor alakították át Orbánék a választási rendszert, s akkor születtek meg az egyéb olyan változtatások, amelyek miatt ma abban élünk, amiben, s amiért – nem véletlenül – ma támadják a magyar kormányt. De akkor, 2011 első félévében még Barroso is elfordította a fejét, merthogy ez volt a deal: a soros magyar elnökség átveri a hatos csomagot, a Bizottság pedig nem csinál semmit a magyar jogállamiság kérdéseinek az ügyében. Az elnökség lezárultával azonban Orbánnak már nem volt ütőkártya kezében, már nem tudott mit felajánlani Barrosonak, s akkor hirtelen elkezdtek aggályoskodni a Bizottságban.

Eléggé kiábrándító, hogy piaci kofaként alkudoznak...

Akár tetszik, akár nem, ez a politika. Az unió soros elnökségi intézménye azért létezik, mert alkalmat kínál minden létező politikai szereplőnek az alkudozásra, politikai szívességekre, s arra, hogy ideiglenesen képviselje mások érdekeit, aminek a fejében később segítséget kap a saját érdekének az érvényesítésére. A soros elnökség mindig, mindenki számára, mindenhol a politikai érdekérvényesítésről szól.

Még kicsit a 2011-es soros elnökségnél maradva. Csak arra volt tehát jó, hogy fél évig ne vegzálják Orbánt és a kormányát?

Egy stratégiai célt mindenesetre nem sikerült elérni: Magyarország már 2008-2009-ben azt célozta meg, hogy 2012-13-ban kerüljön be az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állandó tagjai közé. Az ENSZ Közgyűlésében a szavazás erről 2011 októberében volt, azaz az uniós soros elnökségünk után. De a célt nem sikerült elérni, mégpedig azért, mert nem erre fókuszáltak, hanem a bizottság céljaira, az élvezett prioritást. A szavazásnál azután csúfos kudarcot szenvedett a magyar törekvés, köszönhetően annak is, hogy nem sikerült elérni, hogy az EU tagjai kihátráljanak Szlovénia mögül, amely egy sikeres (2008-as) uniós soros elnökség után ebben a kérdésben maga mögé állította az uniós tagállamokat. Egy szó, mint száz, a soros elnökség régóta nagyon sokféle politikai célt szolgál, nem csak az elnökséget éppen ellátó államnak, hanem adott esetben a Bizottságnak is jól jön. 

Érdekes helyzet állt elő: ebben a félévben az a Svédország látja el a soros elnöki tisztet, amellyel az elmúlt hónapokban sikerült fasírtba keverednie a magyar kormánynak. Itt milyen politikai célokat, alkukat lehet látni? 

Zajlik a magyarok részéről a svédek csuklóztatása a NATO-tagságuk ügyében. Mindeközben pedig Svédország nem volt hajlandó napirendre tűzni a Tanácsban azt s szavazást, amely lezárni hivatott a Magyarország ellen folyó 7. cikkely szerinti konzultációt. Nem titok, hogy Orbán régóta szeretné elérni a szavazást (ami nélkül nem lehet lezárni a konzultációt), mivel – minden bizonnyal – biztos abban, hogy a Magyarországot elitélő döntés a jelen szakaszban nem kapná meg a szükséges négyötödös támogatást, s így el sem tudna jutni a következő, már konszenzust igénylő szavazásig. A svéd elnökségnek megvolt a lehetősége arra, hogy szavazásra bocsássa a Tanácsban a kérdést, de nem tette. Szóval a svéd NATO-tagsággal való magyar szembenállásnak ilyen aspektusa is van. 

Magyarán szólva a tagállam-társak kölcsönösen zsarolják egymást? 

Én inkább adok-kapoknak mondanám ezt a politikában. Ez a politikai érdekek képviselete.

Visszatérve az EP tervére. Mint a beszélgetésünk elején már mondta, politikai hangulatkeltésről lehet szó. De miért? Mi lehet ezzel a cél?

Azt nem tudni, hogy az Európai Parlament itt és most mitől tart a magyar soros elnökség kapcsán. Ezért is mondom, hogy inkább tűnik hangulatkeltésnek a lépés. Mára ugyanis már odáig vadult a politikai helyzet, hogy Orbán és a kormánya mindenki számára elrettentő példa, egy madárijesztő, olyan, mint a Fidesz kommunikációjában a drag queen, akivel soha senki nem találkozott, de ha látják, felismerik és mindenki retteg is tőle. Ez politikai kommunikációs szinten zajlik. És ne feledjük: 2024 tavaszán Európai Parlamenti választások lesznek, s ahhoz Orbán, mint mumus is jól jön. Érdemes ennek fényében értelmezni az EP tervét. Már csak azért is, mert az EP-nek nincs konkrét eszköze a megvalósításához, de még ötletnek is nagyon rossz, hogy az egyik uniós intézmény ilyen módon próbáljon beavatkozni egy másik uniós intézmény működésébe. Ilyen erővel Orbán is felállhatna, s mondhatná, hogy csináljunk valamit az EP-vel – mondjuk meg is teszi –, a képviselőket delegálják inkább közvetlenül a tagállamok parlamentjei. Megjegyzem, ilyen már volt, 1979-ig a tagállami parlamentből delegálták a képviselőket az EP-be – nem is volt súlya az intézménynek. Mit is szokott Orbán mondani? „Előre megyünk és nem hátra”...

Azért az EP sem egységes. Vajon megéri a belső zúgolódást a „mumus” életben tartása?

Mondjuk, az is kérdés, érdekében áll-e az EP-nek megnyitni egy ilyen kaput. De hát a politikusok nem szoktak rendszerben gondolkodni, most pedig beálltak arccal előre a 2024-es EP- választás felé. Ez akár kezdőlövésnek is felfogható. Merthogy szeretnek Orbánra célozni, aki eleve saját magát tette jól látható célponttá, ami amúgy stratégiai célja volt, de most el kell tűrnie, hogy ez ezzel is jár.

Ön szerint mi lesz ennek a felvetésnek a kifutása?

Megjegyezném, hogy önmagában a bizottság nem tudja befolyásolni a tagállamok döntéseit. A prognózisom pedig az, hogy a tagállamok többségénél nem jön be az EP ötlete, a soros elnökség intézményének a megszüntetése. Ennek oka, hogy a tagállamoknak abszolút politikai érdeke fűződik a soros elnökségi rendszerhez, ami – természetesen – nem véletlenül alakult ki így.