Az utolsó esély

A posztkommunista államok az uniós csatlakozás előtt és után viharos időket éltek át, de csak Orbán Viktor és a lengyel erős ember, Jaroslaw Kaczynski pártjainak 2010-es, illetve 2015-ös hatalomra jutása után vette kezdetét mindkét államban a liberális demokrácia aláásása és tekintélyelvű állam kiépítése – olvasható a Der Standard-ban. Közben mindkét ország az EU legnagyobb nettó kedvezményezettjei között van: a londoni IHS Markit adatszolgáltató szerint, Magyarország annyi pénzre számíthat csak a segélyalapból, ami éves gazdasági teljesítményének 24,6 százalékát teszi ki. Lengyelország esetében ez az adat 23,7 százalék. Mindkét kormány folyamatosan konfliktusban áll az Európai Parlamenttel és az EU intézményeivel, de mindeddig egyikük sem hagyta magát feltartóztatni a verbális bírálatokkal. 

Nem kizárt azonban, hogy a járvány kellős közepén emelt vétóval elszámították magukat. Ha maradnak a vétójuk mellett, készen arra, hogy kockáztassák a mindkét ország számára oly fontos pénzáramokat, akkor a tagállamok bevezethetik a szükségköltségvetést, és a koronavírus-alap elosztását úgynevezett megerősített együttműködésben oldanák meg, amit lehetővé tesznek az uniós szerződések. Mindez technikailag lehetséges, de igen fáradságos és hosszadalmas lenne. A magyar és a lengyel ellenkezés érthető, mert ha a támogatási pénzek folyósítását az ügyészségek és a bíróságok jogállami működéséhez kötik, az veszélyezteti a korrupt uralmi rendszerek pénzügyi alapjait, nem utolsó sorban Bulgáriában és Máltán is. 

Orbán pénteken azt mondta, „végül meg fogunk egyezni”. Ám még mindig nem zárható ki, hogy az EU a felépített fenyegető kulissza ellenére, nem köt valami rossz kompromisszumot, ami lehetővé teszi Orbánnak az arca megőrzését – figyelmeztetett Lendvai. 

(A Hírklikk által, Paul Lendvaival a fenti cikk megjelenése után készített interjút itt lehet olvasni.)