Balog Zoltán lezárta a kegyelmi ügyet
Balog Zoltán református püspök nem kíván tovább foglalkozni vele, Vadai Ágnes, a DK politikusa viszont felhívta a figyelmet arra, hogy az áldozatok és az ország számára ez az ügy még nem ért véget.
Hibázott, rossz döntést hozott a kegyelmi üggyel kapcsán – ezt mondta Balog Zoltán református püspök a Blikknek adott rövid interjújában. Az expolitikus-lelkész személyes ügynek tartja – és nem gondolja, hogy a nyilvánosságra tartozna –, találkozott-e Novák Katalinnal a kegyelmi botrány kirobbanása óta.
Mivel a munkái jelentős részétől visszavonult, lemondott – már nem országos egyházi vezető –, így természetesen nem tudja ugyanúgy végezni lelkipásztori munkáját, mint a botrány előtt – jegyezte meg.
Nyilván változtak a körülmények... és nem javultak – fogalmazott a püspök. Hogy lélekben hogyan élte meg ezt a nagy váltást, arról nem akart a nyilvánosság előtt szólni.
Balog Zoltán az üggyel kapcsolatban még annyit mondott a riporternek:
Ha nem akarja, hogy nehezebb legyen az életem meg a szolgálatom, mint ahogy eddig volt, akkor szerintem erről már nem érdemes beszélni. Ez egy lezárt történet, bennem és a közösségünkben, és szeretném, ha így is maradna.
Vadai Ágnes, a DK képviselője válaszul azt posztolta, az áldozatok és az ország meg nem zárta le, és nem is fogja addig, amíg igazság nem lesz szolgáltatva a bántalmazott gyerekeknek!
A politikus azt is hozzá tette, legyen világos. Balog püspöki pozíciójának esetleges megszűnése sem lesz elég ennek lezárásához!