Bármit mondanak a Kocsis-félék, Magyar nem fogja be pörös száját

NVZS 2020. március 25. 17:00 2020. márc. 25. 17:00

„Ha ismét téma voltam az Országgyűlésben az azt mutatja, hogy jól végzem a dolgomat, s ennek a visszajelzésnek kifejezetten örülök és megtisztelőnek tartom” – közölte portálunkkal Magyar György, akit Kocsis Máté vádolt meg azzal, hogy az ügyvéd miatt, változott meg a pártok véleménye a felhatalmazási törvényről. Magyar visszautasította, hogy ő és társai víruspártiak lennének, azt viszont büszkén vállalja, hogy minden erejével igyekszik megakadályozni, hogy Orbánék visszaéljenek a veszélyhelyzettel. És büszke arra is, hogy már közelíti a kilencvenezret a felhatalmazási törvény ellen indított petíció aláíróinak száma. József Attilát idézve leszögezte: „Én nem fogom be pörös számat” (József Attila: Ars poetica)

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője kedden, az Országgyűlés vitájában (majd sajtótájékoztatóján is) – az MTI tudósítása szerint – azt mondta, hogy a legelső hétpárti egyeztetésen az ellenzéki képviselőknek semmilyen problémájuk nem volt a normaszöveggel. Aztán eltelt néhány nap, megjelent Magyar György, „meg valami dizájner, meg úgynevezett civil aktivisták, meg egy nagy Facebook-buborék” és megváltozott a véleményük. Az ellenzék hétfőn még azokra a javaslatokra is nemet mondott, amiket korábban ők kértek – állította.

„Hát ismét bekerültem a Parlamentbe, a feleségem majd fog neki örülni” – humorizált Kocsis szavai hallatán Magyar György, emlékeztetve arra, hogy egyszer már téma volt a személye, mégpedig az állítólagos „börtönbiznisz” kapcsán. Komolyra fordítva a szót, kifejtette, hogy a jelek szerint, jól végzi a dolgát ő is és társai is. Nincs meglepve, hogy támadják, hiszen – „kedvenc versem, József Attila Ars poeticájából vett idézettel – én nem fogom be pörös számat”.

Nem víruspártiak, hanem demokráciapártiak vagyunk

„És ha már itt tartunk” – folytatta – „nem vagyunk víruspártiak. Ugyanis hallottuk, hogy a jelenlegi hatalom és bértollnokaik a felelősség szétterítése és áthárítása érdekében azzal érvelnek, hogy az ellenzékiek – pártok és civilek – víruspártiak, miattunk nem lehet megfelelő küzdelmet folytatni a koronavírussal szemben; mi megakadályozzuk, hogy a kormány kiterjessze a veszélyhelyzetet és rendkívüli jogrendet vezessen be”. 

„Nekünk konstruktív válaszunk van erre: mi nem víruspártiak, hanem demokrácia- és jogállampártiak vagyunk” – húzta alá. Mint kifejtette, azért emelik fel a szavukat, mert Orbán ki akarja iktatni a Parlament ellenőrző szerepét és nyilvánvalóan végtelenített felhatalmazást akar magának szerezni. „Mi közjogi,  alapjogi értelemben léptünk fel a jogállam érdekében” – mutatott rá. Ez nem jelenti azt, hogy ők ne lennének a szükséges megszorítások hívei. Máshol is van részleges kijárási tilalom, máshol is van munkahelyi támogatás és adókedvezmény, máshol is van egészségügyi karantén és társadalmi fegyelmezettség a „Maradj itthon” szlogen alatt. 

Az Európa Tanács is ezt mondja

Magyar emlékeztetett az Európa Tanács ide vágó figyelmeztetésére. Mint portálunk is beszámolt róla, Marija Pejcinovic Buric főtitkár Orbán Viktornak írt levelében a többi között leszögezte: „A koronavírus-járvány okozta különleges helyzetben hozott tagállami intézkedéseknek meg kell felelniük mind az adott ország alkotmányának, mind pedig a nemzetközi normáknak, és tiszteletben kell tartaniuk a demokratikus alapelveket”. Mint hozzátette: „egy pontosan meg nem határozott és ellenőrzések nélküli vészhelyzet nem garantálja a demokrácia alapelveinek tiszteletben tartását, és azt, hogy az alapvető emberi jogokat korlátozó sürgősségi intézkedések szigorúan arányosak legyenek a leküzdeni kívánt fenyegetéssel...a nemzeti parlamentekben, a médiában és az internetes felületeken folytatott demokratikus vita, valamint a hivatalos információkhoz és dokumentumokhoz való hozzáférés biztosítása minden szabad és demokratikus rendszer alapvető eleme...Válsághelyzetben különösen fontos a társadalom hitének és bizalmának fenntartása”.

Fel kell emelnünk a szavunkat

Ezt ők is mind támogatják, teljes mértékben azonosulnak ezekkel, segítik az érvényre jutásukat, mert az emberi élet a legfontosabb. „De ha azt látjuk, hogy valakik ezt a helyzetet a hatalmuk véglegesítésére akarják felhasználni, akkor fel kell emelni a szavunkat, akkor is, ha dizájnerek vagyunk, akkor is, ha jogászok, s akkor is, ha más felelős magyar állampolgárok”. 

Magyar György kitért arra is, hogy büszke a vasárnap útjára indított petícióra, amelyet már közel kilencvenezren írtak alá. „Ez  ad legitimációt” – mondta. „Persze, ha kapnánk hiteles tájékoztatást a Kocsis-féléktől, és megnyugtatást, ha lenne közbizalom, akkor nem lenne szükség arra, hogy a jogászok felemeljék a szavukat, s nem lenne szükség ilyen petíciókra” – tette hozzá Magyar György.

Mint arról a Hírklikk az elsők között beszámolt, a többi között Magyar György,  Kaltenbach Jenő, Majtényi László, Matlák Gábor, Mellár Tamás, Pákozdi Éva, Holoda Attila, Szepesházi Péter, Szentesi György, Vörös Imre, Lövétei István és Bárándy Péter által fémjelzett, a magyar demokratáknak címzett, „Tiltakozunk a felhatalmazási törvény elfogadása ellen!” címmel vasárnap útjára indított petíció az Orbán teljhatalmát biztosítani hivatott felhatalmazási törvény ellen szólít fel.

Mint leszögezi: „Nagy a veszélye, hogy a kormány a saját hatalmának véglegesítésére akarja felhasználni a veszélyhelyzetet. A felhatalmazási törvény határidő nélküli, korlátlan hatalmat készül adni egy olyan politikus kezébe, aki minden adandó alkalommal bizonyította, hogy a hatalommal gátlás nélkül visszaél, ha érdekei úgy kívánják”. Szerda délutánig 86500 volt az aláírók száma.