Bejelentés: új elnöke lesz a KSH-nak

HírKlikk 2023. június 5. 12:20 2023. jún. 5. 12:20

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke június 11-től Kincses Áron lesz, aki Vukovich Gabriella helyét veszi át – közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.

Kincses Áron 2000-ben kezdett a KSH-nál dolgozni, 2017-ben pedig a KSH elnöke kinevezte a hivatal Szakstatisztikai Igazgatóságát irányító elnökhelyettesének.

Hozzátették, hogy a Magyar Tudományos Akadémia doktora címet 2023-ban nyerte el. Főbb kutatásai a nemzetközi vándorlás témaköréhez csatlakoznak.

Kiterjedt oktatási tevékenységet folytat: 2011 és 2015 között a Károly Gáspár Református Egyetemen dolgozott a Közgazdasági Tanszéken, 2019-től a Budapesti Gazdasági Egyetem Alkalmazott Statisztika kihelyezett tanszékének vezetője, 2020 óta a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának egyetemi docense, 2021-től a Nemzeti Közszolgálati Egyetem címzetes oktatója és az Óbudai Egyetem címzetes egyetemi tanára.  

A közlemény szerint Vukovich Gabriella 13 évig, két elnöki cikluson keresztül irányította a KSH működését. A történelmi múltú hivatal 26. vezetőjeként, és a harmadik leghosszabb ideig ezt a tisztséget betöltő elnökeként jelentős nyomot hagy nemcsak a KSH működésén és a magyarországi statisztikai szakmán, hanem kiterjedt nemzetközi tevékenysége által a globális statisztikai szintéren is.    

Vukovich Gabriella mintegy 40 éve, 1974 óta – kisebb-nagyobb, jellemzően rangos külföldi megbízatások miatti megszakításokkal – dolgozott a hivatalnál. Számos a KSH-elnökségen túlmutató szakmai tisztsége közül kiemelték például az ENSZ Statisztikai Bizottságának elnöki posztját (2012-2013-ban és 2022-2023-ban), illetve a Nemzetközi Statisztikai Intézet alelnöki tisztségét.

Mindezek mellett Vukovich Gabriella a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Miskolci Egyetem és az Óbudai Egyetem címzetes egyetemi tanára, a Miskolci Egyetem díszdoktora.

Az elmúlt 13 év egybeesett az „adatrobbanás", a kiteljesedő digitalizáció idejével, amely új lehetőségekkel és egyben számos kihívással szembesítette a KSH-t. Ezek innovatív kezelésében és a hivatal működésének megújításában Vukovich Gabriellának elévülhetetlen szerepe volt – írta közleményében a statisztikai hivatal.

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom