Békesi László: Orbán ezt nem tudja megúszni
„Nagyon valószínű, hogy a rezsimet életben tartó és hasznát élvező szűk kör a válságot – gazdasági értelemben – nagy veszteségek nélkül túléli. De, hogy egyébként megússza-e, azt nem tudom. Előbb-utóbb ugyanis nemcsak a járvány ér véget, hanem ez a rezsim is összeomlik, és akkor azért szembe kell nézni az elkövetett hibákkal, bűnökkel” – ezt nyilatkozta Békesi László közgazdász, volt pénzügyminiszter a Hírklikknek. Azt is elmondta, hogy a súlyos válság a társadalom nagy részének elnyomorodásával fog járni. Többek között azért is, mert a kormány magára hagyja az emberek zömét. Az eddigi intézkedések többsége a saját klientúra, a NER haszonélvezőinek adtak segítséget.
– Nem tudom, hogy mi ketten, akik most beszélgetünk, a magyar nemzet részei vagyunk-e, vagy sem?
– Attól tartok, hogy abban az értékrendben, amelyről Kövér László beszélt, mi valószínűleg kívül esünk a nemzetet alkotó csoportból. De erről nekem változatlanul klasszikus és pótolhatatlan barátunk, Esterházy Péter szállóigévé vált mondata jut eszembe: „egy bizonyos szint fölött nem süllyedünk egy bizonyos szint alá”…
– Igaza van, de azt azért ne tegyük zárójelbe, hogy a magyar országgyűlés elnökétől idéztem, akinek, ha nehezen követhetőek a gondolatai, akkor is ő a népképviselet vezetője…
– Ez végtelenül szomorú, elkeserítő – más megközelítésben a felelősen gondolkodó magyar állampolgárok számára – elfogadhatatlan vélemény. Ez tipikus fasisztoid frazeológia, amely a politikai ellenfeleket megbélyegzi, kirekeszti, megsemmisítendőnek tartja. Carl Schmidt minden bizonnyal elégedett lenne mai magyar követőivel…
Kövér mondataiban benne van a jelenlegi rendszer, a NER-rezsim lényege, amely megosztásra, állandó fenyegetettségre, félelemkeltésre, az emberek közötti bizalmatlanság erősítésére – hogy megint más klasszikust idézzek –, az oszd meg és uralkodj elvére épül. Ez elkeserítő, és nem is elsősorban a Kövér-féle agymenések miatt az, hanem mert előrevetíti annak a veszélyét, hogy akkor, ha ez a rezsim véget ér – és persze véget fog érni –, olyan mélyek lesznek az árkok a társadalmon belül, amelyek a normális együttélést, a kibontakozást, a konszolidációt hosszú távra teszik lehetetlenné. Számomra az igazi veszély ebben áll.
– Ön mindig ügyelt arra, hogy szabatosan, világosan, és szélsőség-mentesen fogalmazzon. Most viszont a magyar politikai beszédben egyre inkább eluralkodik a durva, a másikat lejárató stílus. Ebből ön szerint vissza lehet fordulni?
– Nehéz lesz. Ezek a szélsőséges megnyilatkozások, amelyek azt a célt szolgálják – az emberi gyengeségek mellett –, hogy átlépjék az ingerküszöböt, felkeltsék az emberek figyelmét. Ez a stílus része a mai, agresszív kommunikációnak. Miután ez az alpári stílus sértő, és a sérelmek még a nagy önfegyelemmel rendelkezőkben is megmaradnak, ezért is nehéz lesz azokat átlépni – tehát végtelenül káros.
– Ön elég hosszú ideje visszavonultan él, ugyanakkor nem fogja be pörös száját; azaz a magyar kormány bizonyos intézkedései arra késztetik, hogy a közösségi médiában megszólaljon. Jól látom, hogy így van ezzel?
– Pontosan. Az, hogy az ember már nem aktív – semmiféle funkciója, hatásköre nincs, ezért befolyást sem gyakorol a napi eseményekre –, nem zárja ki, hogy a szakmai tapasztalatait, tudását megpróbálja hasznosítani. Ennek egyik lehetséges formája, hogy a véleményemet összefoglalom, leírom és az érdeklődők számára elérhetővé teszem. Nem az a naiv hit vezet, hogy véleményem a döntéshozók cselekedeteit befolyásolhatja, hanem azt remélem, hogy gondolataimmal segíthetem az érdeklődő emberek tisztánlátását, eligazodását korunk történései között. Jól érzi: egy ilyen bizonytalan, rendkívül veszélyes helyzetben, amelyben ma a világ – és benne természetesen Magyarország is – van, azokat az egészségügyi és gazdasági lépéseket, amelyeket a kormány eddig megtett. és amelyeket tervez, elégtelennek, elkésetteknek, mértéküket és összetételüket tekintve is hibásnak tekintem. Ezért mondok véleményt, mert szerintem sokkal többet és mást is lehetne ebben a helyzetben tenni, éppen azért, hogy a súlyos konzekvenciákkal járó járvány társadalmi, gazdasági, humanitárius következményeit enyhíteni lehessen.
– Egy héttel ezelőtt, az Ön felesége, Csehák Judit volt egészségügyi miniszter nyilatkozott portálunknak, és tömören három „K"-ban foglalta össze a szakterületén hozott kormányzati döntéseket. Mint mondta, ezeket a kabinet késve, károkat okozóan és kritizálandó tartalommal hozta meg.
– Találó, frappáns jellemzés.
– Tulajdonképpen ön is ebben a három „K"-ban határozná meg a gazdasági döntéseket?
– Igen, így is össze lehet foglalni. Tényleg elkésettek, károsak, ezért kritizálhatók az eddigi intézkedések.
– Beszélgetésünk idején jelent meg a hír, miszerint az egyik legnagyobb hitelminősítő. a Standard and Poor’s leértékelte Magyarországot egy fokozattal. Váratlanul jött ez, de mégis felemásan, mert az intézet a leértékelés mellett, jövő évre négy százalékos növekedést jósolt Magyarországnak. Mi az ön véleménye erről?
– Az, ha egy ilyen válságos szituációban az egyik nagy hitelminősítő intézet veszi magának a fáradtságot, hogy Magyarország gazdasági kilátásait megítélje – mégpedig negatívan –, azt még a legelfogultabb Fidesz-hívő sem tekintheti pozitív jelnek. Ebben a véleményben legalább három fontos elem van. Az első a kritika: azok az intézkedések, amelyeket Orbánék eddig végrehajtottak, nem alkalmasak arra, hogy minimalizálják a járvány okozta gazdasági károkat. A második fontos elem, hogy az elmúlt évtized csúcsra járatott, növekedést támogató gazdaságpolitikája, amelyet szélsőségesen prociklikus gazdaságpolitikának hívunk, kimerítette a magyar gazdaság erőforrásait és tartalékait. Ezért kiszolgáltatott helyzetben van, minimális eszközökkel rendelkezve néz a válság elé, így nem is tudja a károkat lényegesen enyhíteni. Harmadikként kell említenem, hogy az értékelésben nem kizárólag konkrét gazdasági intézkedések minősítéséről van szó, hanem azokról a lépésekről is, amelyeket a kormány a járványt ürügyként használva tesz meg.
Ezek voluntarista módon beavatkoznak a gazdasági, piaci viszonyokba, drasztikusan csökkentik a szabadságjogokat, a járványt a rezsim hatalmának erősítésére, egy szűk kör gazdagságának megóvására és gyarapítására használják fel. Ide tartozik például gazdasági szervezetek, vállalkozások irányításának, sokszor tulajdonjogának átvétele – az úgynevezett tranzitállamosítás –, a terhek és támogatások diszkriminatív jellege, amivel versenyképes ágazatokat külön-adókkal sújtja, saját klientúráját pedig megóvja a veszteségektől, pazarló prioritásait nem módosítja, erőforrásait nem a legfontosabb feladatokra fordítja, stb.
Az, hogy a kormány emberei arról beszélnek, hogy jövőre egy gyorsabb felpattanás következhet be – erre utal a négy százalékos növekedési prognózis –, mindössze annyit jelent, hogy a hitelminősítő szakértői abban reménykednek – nem csak Magyarország, hanem egész Európa esetében –, hogy egy pozitív szcenárió fog érvényesülni. Azaz: viszonylag rövidebb lefolyású lesz a járvány, lecseng a nyár második felére, miáltal gyorsabban állnak helyre a megszakadt gazdasági kapcsolatok, és az elhalasztott kereslet gyors pótlása majd táplálni fogja a gazdasági növekedést. Én ezt a nézetet nem osztom – se Európára, de különösen Magyarországra nézve sem.
– Beszélgettem közgazdászokkal, és ők egyáltalán nem igazolják vissza a Standard optimizmusát. Abban is többen egyetértettek, hogy a gazdaság „V" alakú alakulását ma már lehetetlennek tartják. Ön szerint?
– Alapos felkészültségű közgazdászok ezen a véleményen vannak. De – ha már a modellnél tartunk: nem is „U" alakú, hanem egy elnyújtott, „L" alakú pályát fog a magyar gazdaság leírni. Ez konkrétan annyit jelent, hogy a visszaesés nagymértékű és gyors lesz. Ezt már tapasztaljuk is: hónapról-hónapra csökken a gazdaság kibocsátott teljesítménye. Én azokkal a közgazdászokkal értek egyet, akik le is írták a véleményüket nyílt levelükben, akik szerint ebben az évben egy több mint négy százalékos GDP-visszaesés következhet be. Az elnyújtott „L" alak pedig azt jelenti, hogy Magyarországon valószínűleg a járvány elkésett és hibás kezelése miatt is – és itt most az egészségügyre utalok – hosszabb lesz a járvány kifutása, következésképp lassúbb lesz a kibontakozás is. Nem az „U" meredeken növekvő szára fog megvalósulni, hanem az elnyújtott „L", és bizony több évnek kell eltelnie ahhoz, hogy az utolsó „békeév”, azaz 2019 gazdasági teljesítményét meg lehessen közelíteni.
– A magyar társadalomnak azon része, amelyik eddig is nehéz körülmények között élt, ezt kibírja? Ráadásul úgy, hogy nem is számíthat a kormányra…
– Attól tartok, hogy a társadalom jelentős része nem rendelkezik sem tartalékkal, sem kitartással, türelemmel és egészséggel ahhoz, hogy ezt a hosszú ideig tartó, kiszolgáltatott helyzetet elviselje. Becslések, de statisztikai adatok alapján is elég pontos képünk van arról, hogy itt több millió ember napi megélhetése forog kockán. Ide tartoznak a mélyszegénységben élők, a szociális segélyre szorulók, azok is, akik a közmunkák minimális jövedelméből élnek, akik elveszítették állásukat, belátható időn belül nem tudnak ismét elhelyezkedni, az úgynevezett kényszervállalkozók, akik megbízásaikat elvesztették és versenyképtelenségük miatt, esélyük sincs a túlélésre. Tehát, egy nagyon széles körről beszélünk, amely a válság igazi vesztese lesz. Számukra pedig a járvány következményei elviselhetetlenek lesznek akkor, ha nem kapnak érdemi segítséget. Hogy ennek mi lesz a következménye, azt nem tudom megmondani. Olyan társadalmi rétegekről van szó, amelyek aktivitása rendkívül alacsony szintű, mozgósításuk esélye szinte a nullával egyenlő. Ha tehát a kérdés arra irányult, hogy a kétségbeesés, a kiszolgáltatottság tömeges és nyílt elégedetlenséghez, éhséglázadáshoz, fosztogatáshoz, erőszakos megmozdulásokhoz vezethet-e, akkor erre azt mondom, hogy Magyarországon ez a veszély nem reális. Marad a kétségbeejtő nyomor.
– Látszik valamilyen koncepció a magyar kormány válságkezelésében? Bizonyos önző döntéseken és a kommunikációs kormányzás erősödésén kívül, kirajzolódik-e valamilyen koherens politika?
– Kettős választ igényel a kérdés. Vannak nagyon jól kiérlelt, kidolgozott szakmai javaslatok, programok a gazdasági válság kezelésére. Nem csak a jelenlegi rezsimmel nem szimpatizáló szakemberek dolgoztak ki ilyeneket, hanem azok a közgazdászok is, akik filozófiájukban, politikai értékrendjükben közelebb állnak a Fideszhez. Utalhatok itt ismét azokra a – nyílt levelet megfogalmazó – közgazdászokra, akik valamikor részesei voltak a Fidesz-kormány működésének. Részletes, kidolgozott programot tett le az asztalra például Surányi György, foglalkoztatási ügyekben Herczog László, vagy a monetáris politika kívánatos lépéseire vonatkozóan Király Júlia, Rieke Werner. Más összefüggésekben Bokros Lajos, de vannak ilyen javaslatai Bod Péter Ákosnak, Chikán Attilának, Győrfi Dórának, Csaba Lászlónak is. A válaszom második fele ennél sokkal negatívabb: konzisztens, valóban megvalósítható programcsomagot a kormányzati oldalról nem láttam. Egyelőre azt tapasztalom, hogy a válságkezelés terheit, és a megoldásnak a nagyobb részét a jegybankra hárítja. Tudom, hogy ez közös megegyezés alapján történik így. A lényeg az, hogy elsősorban hiteleszközökkel próbálják meg menedzselni a gazdasági válságot. Ennek egy része elkerülhetetlen és jó is, hiszen a likviditás bővítésével, olcsó hitelek biztosításával a vállalkozások életben maradásához szükséges finanszírozás megteremtésével egyet lehet és kell érteni. Az igazi probléma az, hogy ezeket a hiteleket – az egyébként is forrás- és tőkehiánnyal küzdő vállalkozásoknak – egyszer majd vissza kell fizetni. Ez a teher pedig hosszú távon is életképtelenné, de legalábbis fejlődésképtelenné teszi őket. A krízis hosszú távú kezeléséhez a kormány támogatása is elengedhetetlen. Ezek a lépések azonban hiányoznak. Mint ahogy hiányoznak azok a lépések is, amelyek a nyomor tömeges elterjedését képesek megakadályozni. Az is látszik, hogy a kormány gazdasági intézkedéseinek egy jelentős része kifejezetten diszkriminatív. Még az elfogadható lépések mögött is felfedezhetőek a hátsó szándékok; ilyenkor különadókkal terhelni diszkriminatívan kiválasztott ágazatokat, csak azért, hogy ezáltal előnybe hozzák a hozzájuk közel álló versenytársakat, nos, ez nem tekinthető bocsánatos bűnnek. De ide sorolom azt is, hogy a támogatások rendszerét úgy állapítják meg, hogy az elsősorban, sőt, szinte kizárólag a rezsimhez közel álló gazdasági vállalkozásokat mentesíti. Gondoljunk csak a turizmusban érdekelt, közvetlenül a hierarchiához tartozó szervezetekre, amelyeket most igyekeznek kedvezőbb helyzetbe hozni. Összességében tehát úgy válaszolnék: vannak szakmailag releváns, jó programok, de nem a kormány közelében.
– De akkor mire játszik a kormány?
– Legalább három dologra. Az egyik: a járvány által létrejött szükséghelyzetet felhasználja saját pozíciói erősítésére – és itt most kifejezetten a gazdasági pozíciók megerősítésére gondolok. Ezzel ugyanis meg tudja menteni a hozzá közel álló oligarchák, szervezetek helyzetét, csökkenteni tudja veszteségeiket. A második cél, hogy azokat, a hosszú távon valószínűleg elkerülhetetlen, népszerűtlen lépéseket, amelyek áldozatokkal járnak, most, a járvány ürügye alatt hajtsa végre. Ilyenek például az egészségügyben elkerülhetetlen reformlépések, az életképtelen kapacitások felszámolása, a rendszer hatékonyabbá tétele. Most azonban ezek az intézkedések a legrosszabb időszakban és a legdurvább módon valósulnak meg – utalok itt például a kórházi ágyak felszabadítására, kiüresítésére, bezárására. A harmadik szándéka a kormánynak, hogy néhány területen felhasználja a kényszerintézkedéseket, hogy úgynevezett tranzitállamosításokat hajtson végre. Azaz: rátegye a kezét olyan vállalkozásokra, amelyeket később a saját érdekeltségi körébe tartozóknak játszik át.
– Következtethetek-e arra, hogy Orbán Viktor legutóbbi döntései arra utalnak, hogy lényegében elengedi a járványt. Reális-e az a forgatókönyv, amelyben a gazdaság újraindítása fontosabb az egészség védelménél?
– Magam is foglalkozom ezzel a – közgazdasági nyelven – átváltási árral. Nevezetesen a gazdaság veszteségeinek minimalizálása milyen emberi, egészségügyi kockázatnövelést enged meg. Nyilván morális szempontból semmilyet, egyetlen emberélet is drágább annál, mint bármilyen gazdasági veszteség. Ezzel együtt, ez reális alternatíva, a világban van erre példa. Modellszerűen leginkább Svédországot szokták említeni. Más országokban is kísérleteznek azzal, hogy inkább a gazdaság élénkítését tekintik prioritásnak, még akkor is, ha ezzel sokak egészségét, életét veszélyeztetik. Nagyon nehéz ebben világosan látni, mivel hiteles adatok többnyire nem állnak rendelkezésre. Azokban az országokban, ahol fejlett az egészségügyi rendszer, ahol az ellátás nem jelent elviselhetetlen terhelést a megnövekvő fertőzések és kezelések miatt, ott talán kisebb veszteséget jelenthet az ilyen liberalizálás. Magyarország nem ilyen. Itt a járvány csúcspontja előtt végrehajtott könnyítések azt jelentik, hogy a gyeplőt bedobják a lovak közé – lesz, ami lesz alapon –, hadd hulljon a férgese, azzal is kevesebb gond lesz a jövőben. Hamisítatlan Taigetosz-effektus. Én ezt egy végtelenül cinikus és veszélyes lépésnek tartom. A legborzasztóbb – éppen a nagyságrendje miatt – az az elképesztő döntés, hogy hétfőtől elkezdődnek az érettségi vizsgák. Számoljunk egy kicsit: ez 85 ezer diákot jelent. A tanárokkal, személyzettel együtt durván már százezres ez a szám. Ha a közvetlen családi kapcsolataikat tekintjük, akkor már minimum 300 ezernél tartunk, ha pedig arra gondolunk, hogy az érintettek másokkal is kapcsolatba kerülnek, akkor legkevesebb félmillió ember lesz kitéve annak, hogy megfertőződjön. Ilyen helyzetet teremteni, egy felkészületlen, rossz egészségüggyel rendelkező országban, megbocsáthatatlan bűn. Nem akarok ostoba találgatásokba bocsátkozni, de ha a legminimálisabb fertőzésekre gondolunk, akkor is – éppen a magyarországi viszonyok miatt – ezres nagyságrendű fertőzés, esetleg haláleset lehet a következménye ennek a hibás döntésnek. Mint ahogy az egyéb lazítások is furcsák. Kinyitjuk a vendéglátóhelyeket, miközben maszkot kell viselni – agyrém… Egyre inkább az a benyomásom, hogy Orbánék itt is kizárólag a politikai hasznot tartják szem előtt. Ha a korlátozások népszerűtlenek, kényelmetlenséget okoznak, ezért az emberek szívesen veszik a lazításokat, akkor nosza, lazítsunk.
– A miniszterelnök még február közepén a legutóbbi száz év legsikeresebb tíz esztendejeként értékelte saját kormányzását. És kétségtelen: sok szempontból jól, és szerencsésen alakultak számára a világgazdasági folyamatok. Lehetséges-e, hogy ezt a válságot is meg tudja szerencsével úszni? Másként: működik-e ezúttal is a kommunikációs kormányzás?
– Az elmúlt tíz év világgazdasági változásai kedveztek az Orbán-rezsimnek – ez igaz. De azért úgy van, hogy az a szerencsejátékos, aki nagyon sokáig eredményesen blöfföl, és még a bankkal szemben is nyereséget ér el, egyszer csak bukni kezd, mert a szerencse nem tart a végtelenségig. Egy idő után, a bank nyerni fog. Mindezt a gazdaság nyelvére fordítva: kommunikációval nem lehet a gazdasági hibákat korrigálni, ráadásul a járvány előtti kegyelmi állapot, amely a 2019-ig a világgazdaságot jellemezte, meg fog szűnni. Nyilvánvaló, hogy a válság kezelése miatt feltorlódó gazdasági károk – beleértve az eladósodást, a deficitek növekedését, beleértve e beépülő inflációs nyomást, amely előbb utóbb, a kamatok növekedésében is meg fog jelenni, az árnövekedés pedig a megtakarításokat, jövedelmeket, vagyonokat erodálni fogja –, előbb-utóbb az ingyen pénz korszaka véget ér, és hozzá kell kezdeni a felhalmozott tartozások, deficitek csökkentéséhez, az infláció megfékezéséhez. Olyan időszakba lép a világgazdaság, amikor a kényszerintézkedések elkerülhetetlenné válnak. Ez Orbánékat is utol fogja érni. Ők pedig – mivel az erőforrásokat elpazarolták az elmúlt időszakba – kiszolgáltatottan fognak állni az új kihívással szemben. A válaszom tehát: ezt nem lehet megúszni.
– Én viszont úgy látom, hogy az az oligarcha-réteg, amely a miniszterelnökhöz köthető – és maga a miniszterelnök is – már hosszú távon megoldotta a maga életét.
– Persze. De ez a társadalomnak hány százaléka?
– Nem tudom, hogy százalékban kimutatható-e…
– Hát erről van szó. Nagyon valószínű, hogy a rezsimet életben tartó és hasznát élvező szűk kör a válságot gazdasági értelemben nagy veszteségek nélkül túléli. De, hogy egyébként megússza-e, azt nem tudom. Előbb-utóbb ugyanis nemcsak a járvány ér véget, hanem ez a rezsim is összeomlik, és akkor azért szembe kell nézni az elkövetett hibákkal, bűnökkel. Legalábbis ebben reménykedem…