Beleálltak a vitába – és egymásba

Aligha hihette Magyar Péter, hogy hirtelen megváltozik az államfő, ha azzal vádolja, hogy nem a magyar nemzet érdekeit képviseli, hanem Orbán Viktorét. És aligha gondolhatta, hogy Sulyok Tamás távozik posztjáról, ha – rámutatva alkalmatlanságára – erre szólítja fel. Ugyanakkor a nem létező köztársaság elnöke sem remélhette, hogy a Tisza Párt vezére magába száll, ha rámutat arra, hogy – szerinte – nem rendelkezik az országgyűlési képviselőktől elvárt képességekkel, egyszersmind kikéri magának a kioktatást. 

Akkor pedig mire jó a bulvárízű üzengetés, a látványos szópárbaj? Már azon kívül, hogy az új év első napjaiban, amikor amúgy alig történik valami a belpolitikában, témát szolgáltat a médiának. 

Magyar Péter szándéka egyértelmű. Nyilván felmérte, hogy most olyanok a körülmények, amikor folytatni lehet az offenzívát. A valóságban romló, a propaganda szintjén azonban felfelé ívelőnek nyilvánított gazdasági helyzet és a közvélemény érzékelhető elégedetlensége új perspektívát ígér számára. Ezért állt elő az előrehozott választás ötletével, hívta ki vitára Orbán Viktort és azután támadta be az államfőt. Minden bizonnyal van annyira realista, hogy tisztában van vele, ezek a kísérletei semmilyen eredményt nem hoznak. Ám láthatóan szaporodó híveinek be lehet bizonyítani, hogy egy pillanatra sem nyugszik, és mindent megtesz a jelenlegi rendszer megváltoztatásáért. Nem mellesleg, fityiszt mutat a hatalomnak. Hiába az állandó támadások, az ismétlődő karaktergyilkossági-kísérletek, mindezekből csak erősebben kerül ki.  

Az viszont már egyáltalán nem ennyire egyértelmű, hogy Sulyok Tamás miért állt bele ebbe a küzdelembe. Választhatta volna ugyanis azt a megoldást, hogy a köztársasági elnök poszt méltóságához méltatlannak tekinti Magyar Péter akcióját és nem válaszol rá, vagy csak éppen ennyit. Ehelyett viszont láthatóan felvette a kesztyűt, noha korábban tartotta magát hivatalba lépése óta hangoztatott elvéhez, miszerint az elnök kívül áll a pártpolitikán és nem is kommentálja a politikai szereplők megnyilvánulásait. Ezzel utasította vissza októberben, hogy reagáljon a kormányfő politikai igazgatójának az '56-os forradalom következményeiről szóló, nagy feltűnést keltő kijelentéseire. De nemcsak Orbán Balázs maradt így a Sándor palotából visszhang nélkül. Decemberben is azt közölte az államfő, hogy ő „a magyarság egészét és egységét képviseli”, és a „vélemények különbözősége a demokrácia alapja”, így nem foglal állást közéleti kérdésekben.

Két válasz lehetséges az elnöki álláspont változására. Az egyik, hogy Sulyok Tamás most úgy érezte, személyében támadták meg és ez már túlmutat az államfői méltóságon. Csakhogy ebben az esetben ez a kettő nem választható el. Ahogy korábban sem, amikor kiderült, hogy az elnök nem mondott igazat édesapja múltjáról és egykori szerepvállalásáról, miáltal joggal kérdőjelezték meg, hogy egy ilyen ember valóban betöltheti-e a magas közjogi méltóságot. 

De a másik alternatíva sem erősíti Sulyok Tamás pozícióját. Eszerint ugyanis nem saját elhatározásból fogalmazta meg szokatlanul kemény hangvételű válaszát, hanem „szóltak neki”, hogy erre lenne szükség. Ez a variáció nyilvánvalóan Magyar Péternek azt az állítását támasztaná alá, miszerint úgy viselkedik, mint egy fideszes pártkatona és „a Propaganda Minisztérium panelmondatait ismételgeti”. Ebből pedig nemcsak a Tisza Párt elnöke vonhatja le azt a következtetést, hogy az államfő nem látja el két legfontosabb feladatát: nem dolgozik a nemzet egységének megteremtéséért és a demokratikus államrend működése felett sem őrködik. 

E megállapítások nyomán persze még semmi sem fog változni. Sulyok Tamás marad a helyén, Magyar Péter pedig folytatja egyelőre szélmalomharcnak látszó küzdelmét. De arra senki sem vehet mérget – még a jelenleg messzi távolból, indiai teleléséből figyelő (?) Orbán Viktor sem –, hogy ez örökre így marad. És akkor már nem lesz elég sem az, hogy „kikérik maguknak” a véleményeket, sem az, ha Menczer Tamást, vagy valamelyik hasonló társát beküldik a ringbe.