Magyarország újranyitja damaszkuszi nagykövetségét
Magyarország újranyitja damaszkuszi nagykövetségét – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán hétfőn.
Szijjártó Péter azt írta, az elmúlt hetekben a világ figyelmének nagy része a szíriai eseményekre irányult. Mostanra a fegyveres összecsapások elcsendesedtek és a helyi biztonsági viszonyok stabilizálódtak, „ezért úgy döntöttünk, hogy újranyitjuk Magyarország damaszkuszi nagykövetségét".
A miniszter hozzátette, helyszíni személyes jelenlétünk helyreállítása lehetőséget biztosít arra, hogy első kézből kapjunk hiteles információkat az országban zajló folyamatokról, valamint képviselni tudjuk politikai álláspontunkat, szükség esetén pedig fel tudjunk lépni magyar állampolgárok érdekében.
Magyarország a közel-keleti térség békéjében, stabilitásában érdekelt, emellett pedig kiemelt figyelmet fordítunk a régióban élő keresztény közösségekre, akik számára továbbra is humanitárius segítséget nyújtunk. Mindig határozottan felemeljük hangunkat a keresztény közösségek jogainak tiszteletben tartása érdekében, így van ez Szíria esetében is – hangsúlyozta Szijjártó Péter.
„Mindezek mentén a Damaszkuszba visszatérő nagykövetünk a nyugati diplomaták közül elsőként és mindeddig egyedüliként kereste fel a két legnagyobb keresztény felekezet vezetőjét, akik tájékoztatást adtak arról, hogy a keresztény közösségek miként élték meg az elmúlt hetek eseményeit" – írta.
Az egyházi vezetők köszönetet mondtak Magyarország határozott kiállásáért a szíriai keresztények mellett és azon szolidaritásért, amely sajnos egyre ritkább az európai országok részéről az ilyen bizonytalan időkben – fogalmazott Szijjártó Péter.
MTI
A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2024. december 20-i adása itt nézhető meg: