Berágott a kormány a tanárokra, rendeletben írta elő, hogyan sztrájkolhatnak

HírKlikk 2022. február 12. 10:05 2022. feb. 12. 10:05

A március 16-ra beígért határozatlan időtartamú pedagógussztrájk a kormányt is lépésre késztette. Nem tárgyalnak a tanárokkal, viszont egy, a sztrájktörvényt felülíró rendeletben szabályozzák, hogyan sztrájkolhatnak. A Magyar Közlönyben pénteken este megjelent jogszabály arról rendelkezik, hogy minden, a sztrájkkal érintett munkanapon reggel 7 óra és iskolák esetében 16 óra, általános iskola esetében 17 óra, óvodák esetében 18 óra között kell felügyelni a gyerekekre. Gyakorlatilag úgy lehetne sztrájkolni, hogy azt senki ne vehesse észre. 

Azt is megszabták ugyanis, hogy minden gyermek, illetve tanuló csak azokkal a társaival tartózkodhat egy helyiségben a felügyelet biztosítása során, akikkel a sztrájkot megelőzően is egy csoportba, illetve osztályba tartoztak. A hivatalos indok itt is a járvány terjedése elleni védekezés – írta a rendeletet szemléző Népszava

Az új előírás szerint minden csoportban és osztályban rendelkezésre kell állnia legalább egy, szakképesítéssel rendelkező pedagógusnak, kollégiumi nevelőnek, oktatónak vagy (gyógy)pedagógiai asszisztensnek. Biztosítani kell a gyerekek számára a szokásos étkezést, kollégiumi ellátást, valamint délelőtt és délután egy-egy óra szabad levegőn való tartózkodást, az elkülönítési követelmények figyelembevételével. 

A rendelet szerint továbbá minden vizsgaszabályzat szerinti felkészítési órát meg kell tartani az érettségiző középiskolai osztályokban a kötelező érettségi tantárgyakból. A többi tanulónak minden tárgyból az órák felét kötelező megtartani. A kormányrendelet értelmében tehát a sztrájknak gyakorlatilag alig észrevehetőnek kell lennie. 

A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon jogellenesnek ítélte meg a pedagógus érdekképviseletek által szervezett január 31-i, kétórás figyelmeztető sztrájkot, megváltoztatva ezzel az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék végzését, amely még jogszerűnek nyilvánította a munkabeszüntetést. A szakszervezetek közölték: a Kúriához fordulnak felülvizsgálati kérelemmel, s abban bíznak, hogy a Kúria felülvizsgálata megváltoztathatja a másodfokú ítéletet. 

Forrás: Népszava


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom