Szita Károly: nem voltam ügynök
Tagadta Kaposvár polgármestere a Facebook-oldalán szerdán közzétett videóban, hogy hálózati személy volt.
"Nem voltam ügynök, soha nem ártottam senkinek" - hangsúlyozta Szita Károly (Fidesz-KDNP), akinek a 6-os kartonja, valamint a róla mágnesszalagon tárolt adatok is szerepelnek a nyitottaktak.hu felületen szerdán közzétett dokumentumok között. A 6-os karton szerint Szita Károlyt 1980. július 1-jén szervezték be hazafias alapon, fedőneve Krakus Péter, minősítése titkos megbízott, a "foglalkoztatás vonala" katonai objektumok biztosítása volt, szolgálata 1989. május 9-én szűnt meg.
Szita Károly a megjelent dokumentumokkal összefüggésben a videóban közölte: "nincs ebben semmi új", az ügynöküggyel már 2005-ben megpróbálták ellehetetleníteni, és ezt minden egyes választás előtt négyévente megismételték. Azóta ötször választották újra a kaposváriak, akik előtt az élete nyitott könyv, ismerik őt és megismerték a munkáját, 32 éve polgármester - tette hozzá.
Azt mondta, 2005-ben feljelentést tett a Központi Nyomozó Ügyészségen, az ügyészség megállapította, hogy manipulálták az iratokat, ezzel bűncselekményt követtek el, a tettes kiléte azonban nem volt beazonosítható. "Az én lelkiismeretem tiszta" - hangoztatta Szita Károly.
Egy ismeretlen személy 2004 decemberében egy internetkávézóból juttatott a világhálóra Szita Károly ügynökmúltjáról szóló információkat. Az Index hírportál 2005 január elején a birtokába jutott feljegyzésre hivatkozva írt arról, hogy Szita Károly ügynöki tevékenységet végzett az 1980-as években, Krakus Péter fedőnéven katonai objektumokról írt jelentéseket.
A Népszabadság az év január végén feladó nélkül a laphoz érkezett dokumentum-fénymásolat alapján közölte, hogy a Krakus Péter fedőnevű ügynök polgári neve Szita Károly, akinek adatai megegyeznek Kaposvár azonos nevű fideszes polgármesterének adataival. Az írás szerint Krakus 1980. július 2. és 1989. május 9. között titkos megbízottként szolgált, "foglalkoztatási vonala" katonai objektumok védelme volt.
A médiában napvilágot látott a Munka-dosszié fedőlapjának és az úgynevezett 6-os kartonnak a másolata, amelyről az ügynök személye beazonosítható. Ungváry Krisztián történész 2005 júliusában a Népszabadságban megjelent cikkben úgy fogalmazott: "a Nemzetbiztonsági Hivatalban őrzött akták alapján azonosnak vesszük Krakus Pétert és Szita Károlyt".
Szita Károly az Indexen megjelent információk után néhány nappal sajtótájékoztatón kijelentette, nem volt ügynök, egyúttal jelezte, jogi úton követel elégtételt a hírportáltól. Azt mondta, politikai játszma zajlik, ellenfelei évek óta próbálják lejáratni őt. Közölte: azt, hogy nem volt ügynök, bizonyítja az átvilágító bírák 1999-ben neki megküldött határozata, valamint az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának az ő megkeresésére írt levele. A sajtó képviselőnek bemutatott levélben az állt: "Kutatómunkánk - az iratanyag jelenlegi feldolgozottsági szintjén - nem járt eredménnyel, Önre vonatkozó adatot nem találtunk."
A Központi Nyomozó Főügyészség Szita Károly feljelentése nyomán államtitoksértés és más bűncselekmények miatt nyomozást indított, amelyet 2006 júniusában felfüggesztett, mert bár megállapította az államtitoksértés és a hivatali visszaélés gyanúját, az elkövető kilétét az egy évig tartó nyomozás során nem sikerült tisztázni.