Beszámít-e a nyugdíjba a szakmunkásképző és a szakközépiskola?

HírKlikk 2019. november 25. 05:36 2019. nov. 25. 05:36

A nyugdíjba vonuláskor a nyugdíj számításának egyik fontos tényezője a szolgálati évek száma, ezért különösen fontos az a kérdés, hogy szolgálati időnek minősül-e a szakmunkástanulóI és a szakközépiskolai tanulmányok ideje?

Annak vizsgálatakor, hogy valamely jogviszony a szolgálati idő számításakor figyelembe vehető-e, abból kell kiindulni, hogy az adott jogviszony biztosítási kötelezettséggel járt-e, továbbá ennek alapján történt-e járulékfizetés – írja a témát körbejáró ProfitLine.

A szakmunkástanulóknak kötelezően járó ösztöndíj után a foglalkoztatójuk járulékfizetésre volt kötelezett, sőt, a tanulók a tanulmányaik utolsó évében már általában szakmunkás bért kaptak, amely után szintén járulékot kellett fizetni. Ez alapozta meg biztosításukat, szolgálati idejüket.A szakképzési törvény a gyakorlati oktatást nyújtó foglalkoztató és a tanuló között szerződési kötelezettséget ír elő. E szerződésben kell meghatározni a tanulónak járó díj összegét, amely a minimálbér 20 százalékánál kevesebb nem lehet, s ennek alapján kell a foglalkoztatónak járulékot fizetnie. E járulékfizetés alapozza meg az ő esetükben a tanulóidő beszámítását a szolgálati időbe.

A társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény szerint a szakmunkástanuló biztosítottnak minősült. 1995. április 1-jétől a szakmunkástanuló akkor volt biztosított, ha ösztöndíjban (munkabérben) részesült. Az ösztöndíj után a foglalkoztató, a munkabér után a foglalkoztató és a tanuló fizette meg a járulékot az általános szabályok szerint. Az 1996. január 1-jétől hatályos előírás szerint a szakmunkástanulóra, ha ösztöndíjban (munkabérben) részesül, továbbá a tanulószerződés alapján szakképző iskolai tanulmányokat folytató tanulókra terjed ki a biztosítás.

A szakmunkástanulók után az iskolában tanulók esetében a foglalkoztató, a szerződést kötő gazdálkodó szervezet, illetve egyéni vállalkozó kötelezett a járulékfizetésre. 1997-től a tanulószerződés alapján, szakképző iskolai tanulmányokat folytatókra terjed ki a biztosítás. A foglalkoztató, a szerződést kötő gazdálkodó szervezet, illetve egyéni vállalkozó kötelezett a járulékfizetésre.

Forrás: Hírklikk