Böcskei: Ne várjunk országos sztrájkot

2019. január 25. 06:51

Stratégiai és taktikai hiba volt az országos sztrájk meghirdetése a rabszolgatörvény elfogadása miatt a szakszervezeti vezetők részéről- vélekedett Böcskei Balázs az ATV Start műsorában.

A politológus szerint a munkavállalók nem is akartak tüntetni, tehát a szakszervezeti vezetők úgy hirdettek sztrájkot, hogy nem volt sztrájkhangulat.

Elhangzott, hogy most mindenki az Audi gyárában zajló megmozdulásokra hivatkozik, de annak semmi köze a túlóratörvényhez. Ott évek óta bérfeszültség van, emiatt van tüntetés. Böcskei beszélt arról is, hogy a 200 helyre meghirdetett sztrájkból csak 58 helyen volt megmozdulás. Szerinte a szakszervezeti vezetők eredménytelenül mozgósítottak, vagyis előre mentek úgy, hogy mögöttük nem volt hadtest, fogalmazott. 

"Itt semmiféle munkavállalói ellenállás vagy kiállás nincs"

- mondta Böcskei.

Nyilván nem csupán a sajtóbeszámolók képeit kell alapul venni, de így sem kockáztatok nagyot azzal, ha azt állítom: a vidéki mozgósításból (is) egyértelműen a pártok vették ki a részüket, és nem a szakszervezetek. Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke Tatabányán szinte csak a pártok zászlói fölött beszélt. Az sem ad okot az optimizmusra, hogy egy Pécs környéki úton csupán 20 (!) autóval zajlik a félpályás tiltakozás.

Említette, hogy februárra is meghirdettek egy nagyobb megmozdulást, de tud arról, hogy némelyek már tárgyalnak a kormánnyal. A törvény alapján, ha nem módosítják a kollektív szerződéseket, akkor országos sztrájk nem jöhet létre, mert jogellenes, folytatta.

Úgy látja, hogy nem is a munkavállalók demonstráltak. A kérdésre, hogy hova lett a többezres tömeg, Böcskei úgy reagált: "kérdés, hogy kiket láttunk az utcán tüntetni, mert ha az antiorbánista, pártos identitású tiltakozókat láttuk, akkor a többezres tömeg nem tűnt el, hanem ott sem volt".

Forrás: Hírklikk