Bod Péter Ákos: a Fidesz tart a közvélemény ítéletétől és most voksvétel zajlik
Amikor a Fidesz-kormánynak volt választási lehetősége a hosszú távú gazdasági racionalitás és a rövid távú politikai haszonszerzés között, egy példát nem tudunk mondani arra, hogy az előzőt választotta. Ez egy politikai kormány, amelyik a saját mítoszát is szétpukkasztja a voksokért, „legalább a költségvetést rendben tartották”. Pedig bárhogy nézi is az ember, kilóg a lóláb: amit most folytat, az egy politikai motivációjú költekezés választás előtt. Bod Péter Ákos közgazdásszal, az MNB korábbi elnökével jártunk utána a Fidesz újabban feltámadt adakozó kedvének. Ami kiderült, választási célból most voksvétel zajlik.
– Számolatlanul osztja a pénzt a kormány, nyugdíjprémiumra kétszáz milliárdot fognak kifizetni, 600 milliárd forint idén befizetett adót kapnak jövőre vissza a gyermekes családok, de a nyugdíjasok is megkapják februárban a 13. havi nyugdíjat, félhavi alapbérüket a fegyveres dolgozók, felemelték a minimálbért. Mi a véleménye erről a pénzosztogatásról?
– Látszik, hogy érzik a politikai alternatíva reális esélyét, veszélyét. 2010-ben nem volt szükség jelentős jóléti ígérgetésekre, 2014-ben sem, akkor kitalálták csodafegyvernek a rezsicsökkentést, ami magyarul árbefagyasztás. Ez láthatatlanul elkeni a terheket a költségvetésen keresztül, de nem kerül nagyon sokba. 2018-ban is volt valamennyi, de nem volt olyan sok. Úgy látszik, 2021-ben úgy döntött a legfelsőbb politikai vezetés, hogy „kostet was kostet”, kerül, amibe kerül.
– Arra vett fel 4,5 milliárd eurós hitelt a kormány, hogy osztogasson?
– Osztogatni lehet forintból is, a költségvetési hiányt el lehet engedni, és el is engedték. De az is látszik, hogy ez óriási mértékű, és nem is tudjuk pontosan, hogy hol áll meg. A kiadások között is van különbség, van, amelyik egyszeri, majd lefékezik, leállítják, a következő évben már nem csinálják, ezek a beruházási kiadások. Vannak olyanok, amelyek aztán beépülnek. A nyugdíjemelés vagy a minimálbér megemelése után nagyon nehéz mást csinálni akár az ugyanolyan, akár egy más színű kormánynak, mint hogy tartja, de azt visszaszedni már nem lehet. Az idei kiadások is igen nagyok, ami meghökkentő, hogy ezek jó része jóléti, aminek áthúzódó hatása van, bázissá válik. Tehát itt nem csupán ’21-es költekezésről van csak szó, hanem valószínűleg még ’22-re, ’23-ra, ’24-re is kihat. Ennyit a magyar megtakarítás nyilván nem bír, ha finanszírozni akarja, akkor jön a külső eladósodás. Ezt már láttuk egyébként a ’70-es években. Erről az idősebbeknek van emlékük, a fiataloknak nem annyira. De akinek rövid a memóriája, annak az a lényeg, hogy mostantól jövő áprilisig kitartson a jó hangulat.
– De egy felelős kormány gondolkodhat így?
– Egy felelős kormány nem gondolkodhat így, de ez egy politikai kormány. Nem is lehetne nagyon megcáfolni, hogy amikor volt választási lehetősége a hosszú távú gazdasági racionalitás és a rövid távú politikai haszonszerzés között, egy példát nem tudunk mondani, amikor az előzőt választotta. Ebben egyébként nincs egyedül, erre van hajlam mindenhol. Ezt hívják populista kormányzásnak, vagyis megígéri, amit akarnak, aztán nem teljesíti, kimagyarázza, vagy ráhagyja a következő csapatra, vagy az utókorra.
– A felvett 4,5 milliárd eurós hitel visszafizetése valahonnan hiányozni fog. Honnan?
– Ez a következő generációra marad. Ezek a hitelek hét-tíz éves, és még annál hosszabb lejáratú költekezések, ezeket hét-tíz évig, és még annál hosszabb ideig kell visszafizetni az akkori pénzügyminiszternek, aki az akkori társadalmon behajtja adó formájában.
– Az emberek persze, hogy örülnek ha pénzt kapnak, de ki fogja ennek megfizetni az árát, és mikor?
– Sokfajta ember van. Vannak, akik előre látják a dolgokat, és nem „hajolnak el”, ha hozzájuk vágják a pénzt, de tudják, hogy mindennek megvan a böjtje. Nem is olyannak tekintik, ami folyamatosan érkezik majd, esetleg spórolnak, mert tudják, hogy ez egyszeri alkalom, nincs minden évben választás, utána pedig majd megjön a böjtje is. Az emberek másik részének nagyon rövid az időhorizontja, és nem foglalkozik a következményekkel. Az üzletemberek, a befektetők foglalkoznak azzal, hogy egy országnak milyen a költségvetési viszonya, és foglalkoznak vele azok a nemzetközi szervezetek is, amelyeknek mi tagjai vagyunk, a Valutaalap és az Európai Unió. Ha a mostani, Covid miatti rendkívüli állapot elmúlik, akkor majd azért mindenki felfigyel arra, hogy mi van a deficitekkel. Úgy gondolom, amikor már tisztázódik a számla nagysága, a következő kormányon nyomás lesz, hogy tegyen megtakarító lépéseket.
– Milyen kassza várja majd az új kormányt?
– Azt látjuk, hogy a 2020-as évben, amikor ténylegesen krízis volt, akkor a nulla, vagy a megengedett maximum három százalékos nemzeti jövedelem GDP arányos deficit helyett volt több, mint nyolc százalék. Idén azt nem tudjuk, hogy mennyit fog kihozni a Pénzügyminisztérium, de lényegében ugyanekkora arányú lesz. De 2022 sem tud normál, nulla és három százalékos deficit közötti lenni, az is valahol öt-hét körül lesz, és még ahhoz is kapaszkodni kell. Ebből azért az következik, ami a kérdése mögött van, hogy igen, itt választási célból – tartva a közvélemény jelentős részének ítéletétől most voksvétel zajlik. Még azt is látjuk, hogy amikor valamilyen felmérés kihozza, hogy hol van lemaradva a kormányoldal, mondjuk a fiataloknál, akkor azoknak adnak egy jelentős adókedvezményt. Ha rendvédelmisek érzik úgy, hogy nincsenek kellően megfizetve, akkor most meg lesznek fizetve. Általános adócsökkentést jelentettek be, ami mögött nincs adó-, vagy gazdaságfilozófia, hanem csak egy ad-hoc döntés. Megjegyzem, a magyar gazdaságpolitika mindig tele volt ad-hoc döntésekkel.
– Kimondhatjuk ezek után, hogy ennek a kormánynak semmi sem drága a győzelemért?
– A pénzünket mindenesetre nem sajnálja. A mi pénzünket nem sajnálja, de aztán, amikor már a saját zsebében van, hogyan költi el, Marbellán, Siófokon, vagy Kiskunlacházán, azt én nem tudom.
– Mi a véleménye erről?
– Aki látott már ilyet, az tudja, hogy ennek nem tud jó vége lenni, és ez szomorú. Ráadásul a kormány még annak a mítosznak is véget vet, amely úgy szólt, hogy saját zsebre dolgoznak, nyeglék és agresszívak, de a költségvetést azért rendben tartották. Ez eddig sem nagyon volt igaz. Irdatlan szerencsés tényezők játszottak össze 2010 után. Egy soha nem látott hosszúságú üzleti ciklus szárnyalt Európában is, nálunk is. Azért kilenc szép év kevés embernek adatott meg, nem egy generációnak! Ez alatt sokkal feszesebben is lehetett volna gazdálkodni, és az államnak az örökölt adósságát visszanyomni egy elfogadható szintre. Ez nem következett be, elszalasztotta, elmulasztotta. De a mítosz azért mítosz, hogyha sokat mondják, az ember azt gondolja, hogy feszes volt a gazdálkodás. Nem volt az, de most, amikor politikai tét van, ezt is odadobja, beáldozza abban a reményben, hogy a saját támogatói körnek a közvetlen, rövid távú személyes hozam többet nyom a latban, mint a gazdaság, az ország, a társadalom hosszú távú szempontjai. Ez egy politikai kormány, amelyik a saját mítoszát is inkább szétpukkasztotta, mert bárhogy nézi is az ember, azért kilóg a lóláb, hogy ez egy politikai motivációjú költekezés választás előtt. Hogy mi lesz azután, azt tessék megkérdezni a következő pénzügyminisztertől.