Bodolai 2014-ben: az újságírók szavazzák meg a főszerkesztőt
Bodolai László ezt 2014-ben még nem a most likvidált Index kapcsán mondta, hanem az akkor kormánypártivá átalakított Origóról. Egy olyan televíziós vitában, amit az Index-ügy másik fontos szereplőjével, Gerényi Gáborral folytatott az ATV-ben.
Az ATV Hírvita című műsorát vezető Vicsek Ferenc kérdésére, miszerint miért is alakult úgy az Origo ügye, ahogy, Bodolai azt fejtegette, hogy „mindig problémás dolog valamilyen szinten a szerkesztőségek és a tulajdonosok viszonya”.
Szerinte az újságírók méltóságának megőrzése volt újszerű az origós történetben, vagyis az, hogy „a szerkesztőség nagy része felállt, és azt mondták, hogy ők ilyen körülmények között nem csinálják.”
Bodolai szerint, akár a Lázár Jánosról szóló cikkek, akár egy hosszabb folyamat miatt történt a leváltás (Sáling Gergő akkori Origo főszerkesztő leváltása – a szerk.), a szerkesztőséget nem kérdezték meg, és a szerkesztőség szabadságába úgy nyúltak bele, ahogyan azt a sajtótörvény se engedi.
„Lehet ezt másképpen is kommunikálni, de hát ez történt, komolyabb szerkesztőségeknél azért úgy szokott történni, hogy a szerkesztőség tagjai szavazzák meg a főszerkesztőt.”
– tette hozzá.
A 2014-es beszélgetés Origóról szóló része 23 perc 22 másodperctől kezdődik a lenti videón, amit a Mérce talált meg. :